Oké, még egyszer: BÁRMIT írhattam volna a szuperkatona helyett, TÖKMINDEGY: A hátrányok ugyanazok. Ezt most mondom el másodszor, de te még mindig ezen rugózol. Lépjél rajta tovább, gondolja a szuperkatona helyére valami neked tetsző főnevet, én tippelgetni nem fogok.
Azt is leírtam, hogy AZÉRT írtam szuperkatonát, mert a Khan-os epizódról írtál EGY SORT, én meg nem vagyok gondolatolvasó, hogy kitaláljam, amit gondoltál, de nem írtál le.
Az érveimben mi a sarkított? Ezt is most mondom harmadszor, hogy MINDEGY mi a cél, az eugenikának a leírt dolgok a hátrányai.
Pont hogy generációs űrhajón a legnagyobb hiba korlátolt génállományt küldeni. Ott egészen biztosan előjön a belterjesség, és ott a legnagyobb valószínűsége annak, hogy valami olyan hatásba fut az ember, amihez nagyon nagy szükség lenne a diverzitásra. Bár igazából annyiból mindegy, hogy ha sokféle ember van a hajón, és valami hatás kiirtja a 90%ukat, de néhány genetikailag szerencsésen ellenálló túléli, akkor azoknak csak a belterjesség lesz az egyetlen lehetőségük. De az még mindig jobb esély, mint a 0.
Sima gyalogos katona már amúgy is kezd elavulttá válni, már ma is csak szinte a meghódított területeken rendfenntartásra valók. Senki nem támad már gyalogsággal a modern hadseregekben. Tankot, drónt, hadihajót vezetni meg nem kell szuperképesség.
Nem valószínű, hogy a világháború menetén sokat változtatott volna a szuperkatonák jelenléte. Olyat úgysem lehet kitenyészteni, ami jól bírja a géppuskalövedéket, onnantól meg sok értelme nincs.
Ebben a két dologban egyetértünk.
Máshogy nem tudsz eugenikával foglalkozni. Annak a módja az állattenyésztésben tízezer éve használatos szelektív tenyésztés, ahhoz meg nem nagyon tudsz mást csinálni, mint beleszólni abba, hogy ki kivel szaporodhat, és ki nem szaporodhat egyáltalán. Ha nem milliókkal csinálod, akkor meg csak halálra ítéled az egész programot.
Nyilván az etika változik, de olyan valószínűleg nem fog kialakulni, ami rendben lévőnek találja az ember első és legfontosabb ösztönének elnyomását.
Egyes emberek felelősségvállalására nem alapozhatsz, semmi realitása. A legnagyobb tömeg mindig a műveletlen, ösztöneinek leginkább engedelmeskedő réteg lesz, azokat meg nem fogod szép szóval belátásra bírni. Soha. Eddig sem ment, ezután sem fog. De ezen felül a művelt felső réteg SEM eugenika alapján választ párt, hanem ösztönösen vagy kulturális szokások alapján, úgyhogy gyakorlatilag ez a felvetés abszolúte 100% bukta. Szóval vagy erőszakkal csinálod nagy tömegeken, vagy sehogy.
Egyébként ugyanezt írod te is azzal, hogy majd az utód látja kárát. Igen, a szaporodás az, ahol gyakorlatilag senki nem észérveket vesz figyelembe. És ez előreláthatóan soha nem fog megváltozni, mert ez tetszik vagy nem, az emberi, sőt az élő lét alapja. Amint ezt valami módon megváltoztatod, azzal kiölted a fajfenntartási ösztönt, és halálra ítélted a fajt. Foglalkozik ezzel sok scifi is egyébként, többek közt Asimov az Alapítvány sorozatban. Vagy éppen a Warhammer 40,000 az űrelfek esetében.
Genetikai betegséges kérdésed pontosan a fentieket támasztja alá, hogy az emberek ilyen helyzetben megpróbálják, reménykednek, aztán vagy bejön, vagy nem. De megpróbálják, mert a fajfenntartási ösztön az abszolút legerősebb dolog, ami az élővilágban van.
Ezen hátrányok mellett nemigen értem, hogy milyen konkrét előnyt látsz, ami miatt megérné a dolog. Mert csak annyit tudsz tenni, hogy valamilyen célra (és csak néhány, kevés számúra) felkészítesz egy populációt. Mire "kész", néhány száz év alatt, addigra vagy van még értelme annak a célnak, vagy nincs. És aztán ha nem tartod fenn a szigorú mesterséges szelekciót, akkor a természetes mutációk során úgyis szétcsúszik a dolog.
Nem nagyon látom, mi az ami konkrét haszna lenne a dolognak. Főleg azt figyelembe véve, hogy az ember már régóta nem genetikával küzdi le a környezeti kihívásokat, hanem technikával.