Civilization IV: Beyond the Sword

Civilization IV: Beyond the Sword

2007. augusztus 18. 17:47, Szombat
Örök probléma a játékban, hogy aki először elér egy kritikus fejlettségi fokot, ahol mondjuk tankot lehet gyártani, az letarolhat egy egész országot (akár a valóságban), de mostmár nehezebb dolga lesz, hiszen megjelentek a tankelhárító gyalog egységek, amikkel hatásosan lehet páncélt szétszedni. Szintén az önvédelem jó és viszonylag olcsó eszköze az új mobil légvédelem, ami határvédelemre vagy fejlett népek ostromlásakor jöhet jól, míg a mobil tüzérség a jól védett városok szétszedésében lesz ok.

A legizgalmasabb XX. századi fegyverek természetesen inkább vízen és levegőben hódítanak, így az új gyalogos egységek is az égből érkeznek ejtőernyővel, ami óriási taktikai lehetőségeket nyújt támadáskor. A mai háborúkban oly kedvelt eszközök, a rakéták sem maradhatnak ki, ezért ebben a részben már gyárthatunk célkövető rakétákat, melyek gyengébbek, de kikerülik a légvédelmet, illetve taktikai atomtölteteket, melyek a nagytesónál szintén gyengébbek, viszont jóval olcsóbbak is, így nagy tételben is bevethetőek. A rakéták kilövésére a szintén új támadó tengeralattjárók és a rakéta cirkálók használhatóak. A hadi mustrából már csak egy tengeri jármű maradt ki, nem is véletlenül, hiszen a Lopakodó Romboló szeret eltűnni egyébként is minden ellenséges egység elől, ha tüzet nyit ellenséges repülőkre vagy parti városokra, akkor viszont nagy a riadalom.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Apostoli Palota
A korai időszakokban nagyon hiányzott egy közös diplomáciai szerv, mint amilyen az ENSZ a modern időkben, ezt pótolták most a fejlesztők és nem is rosszul. Aki először felfedezi a teológiát és megépíti a palotát, annak az állami vallása komoly szerepet fog játszani a tömegmédia megjelenéséig a világ alakulásában. Mondani sem kell, hogy értelemszerűen komoly előnyt jelent, ha a mi vallásunk lesz ez és ráadásul minket választanak pápának. Akinek az adott vallás a hivatalos állami hite is, az választhatóvá válik, akinek a városaiban pedig előfordul ugyanaz, az szavazhat.

A megvitatandó kérdések némileg praktikusabbak is azokban az időkben, mint később az ENSZ-ben, hisz ha megtámadnak minket, akkor az apostoli palota megszűntetheti a háborút, de éppen szent harcot is indíthatunk a hitetlen közös ellenség ellen. Lehetséges embargót elérni, de a legjobb, hogy ha egy városban nagyobb lesz az aránya egy idegen nemzetiségnek, akkor szavazásra lehet bocsátani a város jogos átadását új gazdájához. Ezzel a módszerrel egy kultúrország akár 4-5 várost is összeszedhet. Ha sikerült megszerezni a vezetést, akkor érdemes misszionáriusokkal végigjárni a környező országokat és nagyon könnyen át lehet őket téríteni a saját vallásunkra, ami a békés egymás mellett éléshez igen fontos tud lenni.

Előretolt kezdés
Mivel az új kiegészítő nem titkolt célja volt a modern idők játékának erősítése, ezért nem nagy meglepetés, hogy bekerült egy olyan lehetőség save game generator) illetve szcenárió is, hogy akár i.sz. 600. vagy i.sz. 1000. évtől induljon a móka a megfelelő technikai fejlettséggel és ne i.e.4000.-ben. Ilyenkor maximum annyi gond adódhat, hogy a lapok fixen lesznek leosztva és a korai évszázadok mókás területfoglalása helyett egy viszonylag kötött helyzetbe kerülünk. Így viszont érdemes talán elkezdeni a kieg. új, leglassabb "Marathon" ritmusában is a játékot, amivel még aprólékosabban játszhatjuk végig az eseményeket, mint az Epic módban. Illetve random játékban kreálhatunk magunknak mesterségesen is egy civilizációt pontokból elosztva. Ehhez viszont észnél kell lenni, hogy ne boruljon a bili egyből a második körben.

Kolóniák
Aki tanult történelmet, az biztosan emlékszik az Egyesült Államok és Nagy Britannia esetére az ezerhétszázas évekből. Van egy európai szuperhatalom, de az új létrejövő országrész gyarmatként való tartása lehetetlenné válik, a kormányzás 6 ezer kilométer távolságból szintén lehetetlen, a kintiek zúgolódnak és egyre kevésbé gondolják, hogy ők, akik egyébként az öreg kontinens mindenféle országaiból keveredtek oda, mert új életre vágynak, még mindig a királynő hülyeségeit kellene követniük. Ilyenkor az okos vezető függetlenséget ajánl nekik, cserébe az ország hálás lesz és ellátja az anyaországot minden új-földi jóval.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Beyond the Sword egyik újdonsága éppen ez a módszer. Persze vigyázni kell vele, hiszen az új létrejövő ország ilyenkor már nem áll közvetlen felügyelet alatt és az is előfordulhat, hogy egy másik állam kegyeit keresi majd. A lényege persze az lenne, hogy csökkennek a fenntartási költségek és nem kell foglalkozni a távoli városokkal, de az előnyök, mint nyersanyagok, kutatási eredmények elérhetőek. Épp ezért nem baj, ha tövig nyalunk visszafelé mi is a kolóniáknak, különben bukni lehet őket. Ja és nem érdemes túl erős kolóniát létrehozni, mert a végén még úgy jár a világ, mint az igazi az USA-val.

Vállalatok
A valós élet és az eddigi Civ-ek között ez a másik fontos különbség adódott. Nem voltak multinacionális vállalatok. Ez szintén megváltozott és az újkorba érve egy adott technológia felfedezése és egy nagy ember beáldozása mellett létrehozhatnak a népek vállalatokat. Több előnye és több hátránya is van a vállalatoknak, sőt attól függően, hogy az asztal melyik végén ülünk ugyanaz a helyzet lehet előnyös is vagy sem. A vállalatok alapja egy főhadiszállás, amit létrehozhatunk bármelyik városunkban, ahol rendelkezésre áll az adott cég működéséhez szükséges nyersanyag. Ezután egy szintén új, de nem harci egység az igazgató lesz képes más városokban is létrehozni cégképviseleteket. Ez nem feltétlenül saját városban kell, hogy legyen, sőt a legelőnyösebb, ha külföldre telepítjük ezeket.

Az egyik nagy húzás az lehet, hogy a konkurens ország városait behálózzuk vállalatunkkal, ami ugyan neki termelési vagy kulturális bónuszt jelent, viszont minél jobban működik a cég ott, annál többet perkál nekünk, vagyis az anyacégnek. Igaz az alapítás költséges dolog, de hosszútávon megéri. A másik előny az lehet, hogy egy idegen ország erőforrásait a vállalaton keresztül szépen elszipkázhatjuk, sőt ha olajhiány van az országban akkor életet ment az a vállalat, ami cukorból és kukoricából olajat (bioethanol?) termel. Érdemes minél több vállalatot nekünk megalapítani, ezért már idő közben le lehet parkoltatni nagy embereket alapításhoz, hiszen a külföldi terjeszkedés főként negatív az ottani városnak, míg a központ nyer az egészen. Kicsit homályosak még az összefüggések a vállalatok lélektanával kapcsolatban, de sok gyakorlat és próba után biztosan egyértelmű lesz mindenkinek. (Ha más nem, az akkora elkészülő FAQ-okból.)


 1 [2] 3 4 5  Következő oldal >>


Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások