Nem hülyeség, én is láttam ezeket a képeket. De ott meg sem próbálják eltüntetni a nyomokat, ha akarnák, azért nem lenne olyan nehéz az. Csak nincs értelme.
Onnan indultam ki, hogy bolygóközelbe kell érnie észrevétlenül. Nem olyan rég volt az, én bezzeg olvassak vissza... És azért nézlek noobnak, mert úgy viselkedsz...
Komolyan ennyire noobnak nézel? Azért veszélytelen, mert olyan távolságból nem tudsz olyan pontosan becélozni semmit, hogy sodródásból eltaláljon valamit ami kisebb egy bolygónál... Ott kezõdik, hogy realtime infód nincs is, tehát azt látod célzáskor, hogy a célpont hol volt és nem azt, hogy hol van...
Miért lenne veszélytelen egy sodródó objektum? Ne a star warsból indulj ki, ahol folyamatosan mennie kell a hajtómûveknek. Valójában az ûrben nincs légellenállás, szóval nem szükséges folyamatosan mûködtetni a hajtómûveket. A mai ûrszondákat is csak a pályájuk elején gyorsítják, azután már csak a bolygók gravitációs mezõit használják irányváltoztatásra, gyorsításra.
most nem tudok forrást mondani, meg lehet hülyeséget mondok, de rémlik valami olyasmi kép, hogy egy katonai mûhold infraképet készített valami reptérrõl, és még látszott a felvételen olyan repülõknek a nyoma a földön, amik percekkel, vagy órákkal korábban felszálltak már...
Ahhoz képest az aszteroidáknak is csak töredékét ismerjük, pedig vadásznak rájuk, szóval annyira azért nem esek hasra az érzékenységtõl... Nem volt szó hosszú ideig mûködõ hajtómûvekrõl. De látom te 10 hozzászólást sem tudsz visszaolvasni...
De elfelejted, hogy az ûben mennyire sima háttér van és nincs légkör. Olvass már vissa, hogy szakadna már rád az ég. Cifu leírtma, hogy milyen érzékenység van. Már ma érzékelni lehet egy hosszabb ideig mûködõ hajtómûvet Jupiter távolságból...
Nyilván egy repülõ ontja magából az infravörös sugárzást, ez nem újdonság... Kapcsold ki a hajtõmûveit, és lassítsd le, hogy kicsi legyen a súrlódása, máris nem lesz olyan jól látható infravörös tartományban sem.
Az alacsony észlelhetõségû repcsik RCS-e alacsony, IR tartományban gyak. pont olyan jó látszanak, mint a mezei gépek, a difi marginális minden erõfeszítés ellenére....
Nem passzív elven, bármilyen ma létezõ technológiát felhasználhatsz. Azt könnyû elérni, hogy optikailag ne látszódjon, ha nem ver vissza semmi fényt. A hõt is könnyû csökkenteni egy szimpla aszteroidához képest.
Már passzív elven is csökkenthetõ mindez egyébként, ha fényvisszaverõ tükrökkel borítod be, amik nyilván nem a keresõk felé veri vissza a fényt. Vagy pl ott az ûrsiklók hõpajzsa, ami a kõhöz képest rengeteg energiát képes elnyelni és nem kisugározni.
Mármintha feltesszük, hogy a mainál sokkal több felderítõeszköz pásztázná az eget, mint ma. Tehát, ha jó helyen keresed, akkor elvileg már most is kiszúrható sanszosan.
Csak passzív elven szerintem nem, mert a Nap felmelegíti.
Mashogy kozelitem meg a kerdest: Mai technologiaval lehetetlen-e, hogy pl szaturnusz tavolsagabol (felteve h ott vagyunk minden eszkozunkkel)eszrevetlenul foldkozelbe juttassunk egy kisbusznyi barmilyen altalunk osszeallitott targyat. Barmilyen letezo technologia jatszik.
Mivel egy ekkora szikladarabbal is bajban lenne a kereso fel, es meg csak semmi lathatosagot csokkento trukk sincs rajta, szerintem siman lehetseges
Kozel 0 energialeadassal bolygotol bolygoig nem olyan sok az.
A végigolvasnád a topikot akkor rájönnél, hogy még sci-fi szemléltettel is hetegik tartó álcázásról van szó.
A TE hajodat nyilvan nehez lenne, de nem a tiedet akarom alcazni... Most csak az a cel, h valamilyen objektumot valamilyen kozelsegbe tudjunk vinni. Nem akarok napokig fuzios eromuvet mukodtetni kozben
És nézd már meg a teljesítményt. Nem álcázás volt a cél, a létfenntartás. Ahhoz kellett olvadó anyag, ami viszonylag könnyû és jó az olvadáshõje meg sanszosan a hõvezetése is. Mekkora volt annak a tömbnek a tömege? Hogyan volt méretezve? Hány napra?
Az elképzelt hadi ûrhajó paraméterei hogyan arányulnak a fentiekhez? Nagyon unom, hogy a sok okoskodó soha nem számol még basic szinten sem. Irritáló. Nagyon.
Milyen olvadó anyagra gondolsz? Nézegesd a fajhõket, a fajtérfogatváltozást és az olvadáshõt.
Még, ha kis teljesítményt is kell sokáig hûteni és meghaladja a hajó állandó hûtõkapacitását, akkor mi a francot csinálsz aztán a nagy holttömeggel? A "regenerálást" hogyan oldod meg, hogy újra használható legyen? Tehát alapból túl kell méretezni a hûtõrendszert, hogy ha még használod is, akkor a használat után visszafordítsd a term. körfolyamatot...
A sugárzásos hõterjedéssel mit csinálsz? stb.
Áh, egy kabarénak vagy jó...
Eszervet nem mondtok, de a szemelyeskedes az megy... ezt TOLETEK aztan nem vartam.
Mert a hotarolas az mar aztan scifi... Meg a levegonel nehezebb repulo targyak is... Most komolyan mi van veletek, regen volt az iskolai fizika? Tudom jo kotekedni, de azert ilyen alap dolgokba az mar nevetseges:)
Pl viszel egy adag hûtõfolyadékot jól befagyasztva...
Még józan paraszti ésszel is vannak ötletek erre, egy szakértõ nyilván jóval hatékonyabb dolgokat is ki tud találni. De most ha ilyen apróságokon - ami messze nem elvi, inkább csak technikai probléma, és abból sem komoly - fennakadtok, akkor egyáltalán hogy akartok ti egyáltalán felmenni az ûrbe...
Maradjunk akkor itt a földön igazi karddal és pajzsal, na az elég reális lesz:) Minden más scifi...
A másik fele, hogy fejtsd már ki, hogy hogyan tárolod a hõt. Számold ki xy közegre, hogy mekkora melegedést takart és akkor talán átértékeled véleményed...
"Én nem tartom valószínûnek, hogy erre nagyon jó technológiai megoldás lenne." Nem látom mi akadálya lenne pár 100 KW eltárolásának. Ez még mai technológiával sem lehetetlen kategória. Csak ma erre nincs igény.
"Mindehez tegyük hozzá, hogy a hajtómû mûködését nehéz elfedni, tehát ha manõverezni akarsz, elárulod magad." Mint írtam nem kell manõverezni, és akkor csak a létfenntartás van. Az pedig nem 100KW-os kategória. Ennyit egy ûrruha egy mobil akumlátorral is megold...
"macerás bizony..." Ez nem érv. Minden macerás, ha nem lenne az már rég a marson mászkálnánk... Erre vannak a mérnökök:) Ennél jóval bonyolultabb dolgokat is megoldottak már. Ha ezt nem lehet megoldani, akkor a topicnak nincs értelme, mert a max ami elérhetõ az a föld körül keringõ ûrszonda...
Mi a nem reális ebben? Nem rúg fel egyetlen fizikai törvényt sem, és nem is extrém követelményekrõl van szó.
Extrém mennyiségû hõenergiát (itt azért még mindig több száz kW szintrõl beszélünk szerintem) reálisan jelentõs mennyiségû (=nagy tömegû) anyaggal tudsz elnyeletni. Én nem tartom valószínûnek, hogy erre nagyon jó technológiai megoldás lenne. Vagy feláldozol jelentõs tömeget a hõtermelésed eltakarásra, vagy felhagysz a lopakodásra való törekvéssel.
Mindehez tegyük hozzá, hogy a hajtómû mûködését nehéz elfedni, tehát ha manõverezni akarsz, elárulod magad.
Sõt szerintem épp az az irreális, hogy 2013-as tecnológiával akarjunk ûrháborúzni...
Attól függ, mit tekintesz 2013-as technológiának. Ma még nincs folyamatosan mûködõképes fúziós reaktor, nincs VASMIR hajtómû, és így tovább. De alátámasztott háttérrel bíró, kipróbált, nagy valószínûséggel mûködõképes technológiai megoldásokról beszélünk.
5W-ot azért le lehet árnyékolni, eltárolni. Egy fúziós erõmûvet viszont nyilván nehéz.
Na látod, ez a probléma. Ha ár 5W-nyi energiakisugárzást észre lehet venni, akkor elfedni több száz kW-ot macerás bizony...
"Na látod ezért van ott fent a topic fejlécében a "realitás" szó. Egy "nem létezõ technológia" pro és kontra létezhet" Mi a nem reális ebben? Nem rúg fel egyetlen fizikai törvényt sem, és nem is extrém követelményekrõl van szó. A realitás nem azt jelenti, hogy kizárólag ma létezõ technológiákkal akarjuk megoldani, hanem az, hogy a mai ismereteinkbõl levezethetõ technológiákról beszéljünk. És amit én írtam az ilyen, semmi hajmeresztõ nincs benne. Sõt szerintem épp az az irreális, hogy 2013-as tecnológiával akarjunk ûrháborúzni...
"5,2W is látható több, mint 500 millió km-rõl" 5W-ot azért le lehet árnyékolni, eltárolni. Egy fúziós erõmûvet viszont nyilván nehéz.
Az, hogy mennyi hõt, mennyi ideig tudunk tárolni már csak technikai részletkérdés. A "túl hosszú idõ" kifejezés egy még nem is létezõ technológiával kapcsolatban értelmezhetetlen, mert csak az adott technológia és harci helyzet ismeretében van értelme. Addigra lehet kitalálnak a viasznál hatékonyabb hõtárolási módszert is:)
Na látod ezért van ott fent a topic fejlécében a "realitás" szó. Egy "nem létezõ technológia" pro és kontra létezhet, tehát akkor én meg jöhetnék azzal, hogy addigra meg lesz olyan infravörös érzékelõ, amely még a háttérsugárzás hõjétõl század celsius fokos eltérést is észreveszi egy milliomod szögmásodperc felbontással. Akkor pedig teljesen felesleges a hõtárolással veszõdni...
Vagy pedig optikai tartományban ugyanez, és ez esetben a hõtárolás nem oszt, nem szoroz.
Az álcázáshoz elég annyi, hogy egy darab sziklának látszódjunk. És épp elõbb linkeltétek be a sziklából épített ürhajókat. Energialeadás nem kell, max annyi ami a létfentartáshoz kell, nem feltétlenül kell "manõverezõ ûrhajónak" lennie.
A létfenntartás is több száz kW hõenergia kategóriaszint, függõen a legénység méretétõl. Azért az nem elhanyagolható, nézd meg a #715 hsz.-ben levezetett számokat. 5,2W is látható több, mint 500 millió km-rõl...
""Sosem gondoltam, hogy egyszerû dolog az álcázás. Csak azt szerettem volna ha kifejted, hogy miért zárod ki szinte teljesen. Azzal én is tisztában vagyok, hogy egy manõverezõ ûrhajónak olyan hõképe van, hogy azt mai ismereteink mellett lehetetlen álcázni és jó eséllyel ez így is marad."
Én az álcázás hasznosságát kérdõjelezem meg. Nagyon szeretném, ha valaki meg tudna cáfolni, érvekkel, ötletekkel, hogy lehetne mégis megvalósítani. Legalább tanulhatnék. ^_^"
Az álcázáshoz elég annyi, hogy egy darab sziklának látszódjunk. És épp elõbb linkeltétek be a sziklából épített ürhajókat. Energialeadás nem kell, max annyi ami a létfentartáshoz kell, nem feltétlenül kell "manõverezõ ûrhajónak" lennie. Valahonnan takarásból el kell indítani egy nehezen látható, de maximum egy sziklának látszódó tárgyar viszonlyag veszélytelennek látszó pályán, és utána az csak valódi sziklaként repül amíg a cél közelébe nem ér. Akkor ott aztán aktiválhat mindent, már kevés idõ marad a reakcióra.
Az, hogy mennyi hõt, mennyi ideig tudunk tárolni már csak technikai részletkérdés. A "túl hosszú idõ" kifejezés egy még nem is létezõ technológiával kapcsolatban értelmezhetetlen, mert csak az adott technológia és harci helyzet ismeretében van értelme. Addigra lehet kitalálnak a viasznál hatékonyabb hõtárolási módszert is:)
Kérlek nézd végig a felvázolt harci helyzeteket. Ha csak nem egy olyan szkenáriót nem vázolsz fel, ahol mindkét fél ugyanazon bolygó felszínérõl, vagy alacsony keringési pályáról indul, egyszerûen túl hosszú idõrõl beszélünk. Egy Föld-Hold viszonylatban még csak kb. 1 nap. De bolygóközi viszonylatban már inkább hetekrõl, hónapokról beszélünk.
A felvetés persze teljesen jogos, hogy harci helyzetben tároljuk a felgyülemlett hõt, és majd kisugározzuk. Azt hiszem egy ilyen linket már raktam is be, egy kis, három személyes LEO pályás ûrhadihajó példán, ahol viaszt használtak a hõ tárolására (ez amúgy Apollo-korszakos megoldás, a Hold-rovereknél használták ezt, ha hõt termelt az elektronika, a viasz megolvadt, és elvonta a hõt, ha kikapcsolták az energiát, a viasz lassan kisugározta a hõt egy nyított fedélen át, és megkeményedett).
Miért ilyen fontos kitétel az állandó hõkisugárzás? A hõt el is lehet tárolni belsõleg, és akkor semennyit nem kell kisugározni. Nyilván elõbb-utóbb megtelik ez a hõtároló, és ki kell ereszteni, de egy támadás idejére mûködhet.
Rétegjáték, bétás szinten mozgott, mikor játszottam vele. Az tény, hogy ebben a topicban nem került szóba, pedig a fizikája miatt azért legalább egy említést megérdemel.
Picit lehet off. Nem tudom, hogy hallottatok e róla, de érdemes megnézni: Kerbal Space Program Minden ami csak kell. Newtoni fizika, napjaink hajtómûvei, légellenállás és egyéb nyalánkságok. :)
Az álcázásra fordított tömegbõl olyan páncélt vagy védõrendszert teszel fel, hogy segget csókolhat neki bármi.
Lehet, hogy az én ismereteim túl régiek, de én úgy tudom, hogy bõven van mit behoznunk a naprendszerben keringõ nagyobb objektumok felderítésében.
Elõször is, az én feltételezéseim szerint ûrbe telepített, állandó érzékelõkkel számolhatunk. Jelenleg viszonylag kevés, és csak Földre telepített "felderítõ" ûrtávcsöveink vannak. A Hubble vagy a JWST nem erre van/lesz használva, egyfelõl mert nincs olyan sávszélesség, rájuk telepített hardware és szoftver, ami alkalmassá tenné õket erre, harmadrészt pedig alapvetõen mélyûri csillagászati feladatokra szánták õket eleve.
A jelenleg legsikeresebb NEO (Föld-közeli objektum) és naprendszer beli objektum felderítõ rendszerek a Catalina Sky Surwey öt teleszkópja és a Pann-STARRS négy teleszkópja. Ezeknél további problémát jelent, hogy csak éjszaka, és akkor is csak akkor használhatóak rendesen, ha a Hold legalább részben Föld-árnyékban van. A Kanadaiak idén akarnak fellõni egy apró ûrtávcsövet, ami direkt NEO-vadászatra készül. De még itt is számtalan limitáló tényezõ van (például ismét a sávszélesség, mivel a képek elemzése a Földön fog történni.
Szóval az, hogy jelenleg még elég kutyául állunk ilyen téren, leginkább annak köszönhetõ, hogy Földi bázisú eszközökre támaszkodunk.
Sosem gondoltam, hogy egyszerû dolog az álcázás. Csak azt szerettem volna ha kifejted, hogy miért zárod ki szinte teljesen. Azzal én is tisztában vagyok, hogy egy manõverezõ ûrhajónak olyan hõképe van, hogy azt mai ismereteink mellett lehetetlen álcázni és jó eséllyel ez így is marad.
Én az álcázás hasznosságát kérdõjelezem meg. Nagyon szeretném, ha valaki meg tudna cáfolni, érvekkel, ötletekkel, hogy lehetne mégis megvalósítani. Legalább tanulhatnék. ^_^
A probléma az, hogy a tömeg roppant kritikus a világûrben, márpedig egy álcázórendszernél tömeggel számolni kell. Valamiféle pajzs kell, ami elfedi a keresõ szemek elõl a hajó hõ- és energia kisugárzásait, egyben nem veri vissza a csillagok fényét (vagy csak nagyon kis mértékben), közben pedig távolról nézve beleolvad háttérsugárzásba a hajó. Azt már fel sem hozom, hogy közben ne sugározzon rádiójeleket (ie.: pl. ne kommunikáljon mással).
Hogy lehet ezt megvalósítani reálisan? Erre nincs válaszom, de még ötletem se. Az, hogy a pajzsot megfelelõ hõmérsékleten tartsd, energiát kell befektess, ami újabb hõtermelést jelent. Az, hogy a pajzs ne tükrözõdjön, matt feketére kellene befesteni, de ugyanakkor például legalább nagyjából tudnia kellene imitálni mondjuk egy csillag fényét, hogy ha a háta mögött átvonul egy fényesebb csillag, akkor annak fényét ne nyomja el túlzottan (mondjuk egy nyitható zsaluszerû megoldás, amely szükség esetén átengedné a háta mögött lévõ csillag fényének egy részét?).
Akár hogy is nézem túl bonyolult és nem elég hatékony az álcázás ahhoz, hogy megérje vele foglalkozni...
Amit a JWST-rõl írtál nagyon durva érték. Mivel a céges netrõl nem lehet megnyitni az oldalt (a farmerámát persze meglehet ), azt szeretném megkérdezni, hogy ez az érzékenység valós idõben zajlik? Illetve mennyi ideig tart egy ilyen érzékenységû kép elkészítése?
JWST Exposure Time Calculator Igen, tény, hogy itt erre az "apróságra" nem tértem ki, mert bizony ahhoz, hogy ilyen érzékenységet érjünk el, ahhoz 100,000 (százezer) másodperces, vagyis majdnem 28 órás expozíciós idõ szükséges. Ez nyilván nehezen elfogadható, ám hozzá kell tenni, hogy a JWST esetében a tervezéskor nem volt kitétel a gyors mûködés, ennél az értéknél amire a figyelmet fel akartam hívni az az, hogy ilyen brutális szinten érzékeny érzékelõk már ma is vannak (csak éppen még öt év, amire elindul a világûrbe).
A JWST tömege amúgy 6,5 tonna, ennek egy része ugyebár a pozicionáló és kommunikációs rendszerek, vagyis mintegy 3-4 tonnás lehet egy ûrállomásra vagy ûrhajóra telepített, hasonló képességû rendszer. A JWST ugyanakkor kifejezetten infravörös tartományra van felkészítve, tehát egy tartományt képes lefogni.
A Lagrange pontok teleszórása érzékelõkkel tényleg kézenfekvõ megoldás L4 és L5 is), így folyamatosan fenntartható a nagy szögeltéréses megfigyelés minden irányban.
Alapvetõen tényleg az a probléma, hogy effektíve egy rendszer védelme esetében tényleg nem is hadihajókról beszélhetünk, hanem bázisokról. Teleszórni a rendszert mûholdakkal, pár bázist elhelyezni aszteroidákon, holdakon, rakétákkal. Aki akar jöjjön. Statikus nagyon, de hatékonyságban nagyon jó.
A támadó félnek persze ûrhajóval kell jönnie, de ott is lehet játszani ugye (pl. aszteroida-hajó).
Sajnos az az érzésem, hogy amíg nem tudjuk mivel támadunk és mivel védekezünk, addig az álcázás már túl részletes téma, hogy érdemben lehessen vele foglalkozni.
Ötletelni attól még lehet. :)
A feldolgozásnál említetted a mai videokártyákat. A GigaPixel ha jól tudom a Fill Rate "mértékegysége" ami a kirajzolható képpontok számát jelenti. Ennek nincs köze a feldolgozott pixelek számához. Ez kvázi annyit jelent hány JWST képet tudna megjeleníteni másodpercenként. A valós számítási teljesítményt inkább a FLOPS adja meg. Ami szintén gigás nagyságrendnél jár már. :)
Emm, lehet, hogy rosszul tudom, de a Fill rate határozza meg, hogy hány pixelt tud kirajzolni, de ugyebár a kártyának meg kell határoznia a pixel színét (textúrázás). Ha a mozgást figyeljük, akkor gyakorlatilag annyit kell csinálnia a mi kis képelemzõ szoftverünknek, hogy fogja, és kirajzolja a képet. Ahol az adott pixel eltér az elõzõtõl, ott kell külön figyelmet fordítani az esetre. Amennyire én tudom, erre alkalmasak a mai videókártyák (CUDA, OpenCL).
Most lehet én értem félre, de nekem úgy tûnik, hogy nem számolsz azzal, hogy egy aszteroida felszíne részben elnyeli, részben meg felénk (is) visszaveri a napsugárzás egy részét. Ergo mind az infravörös, mind a látható spektrumban fényesebb, mint a háttér. Az általad leírtakból nekem az jön át, hogy szerinted nagyon egyszerû érzékelni valamit a világûrben. Lehet, hogy az én ismereteim túl régiek, de én úgy tudom, hogy bõven van mit behoznunk a naprendszerben keringõ nagyobb objektumok felderítésében.
Sosem gondoltam, hogy egyszerû dolog az álcázás. Csak azt szerettem volna ha kifejted, hogy miért zárod ki szinte teljesen. Azzal én is tisztában vagyok, hogy egy manõverezõ ûrhajónak olyan hõképe van, hogy azt mai ismereteink mellett lehetetlen álcázni és jó eséllyel ez így is marad.
Amit a JWST-rõl írtál nagyon durva érték. Mivel a céges netrõl nem lehet megnyitni az oldalt (a farmerámát persze meglehet ), azt szeretném megkérdezni, hogy ez az érzékenység valós idõben zajlik? Illetve mennyi ideig tart egy ilyen érzékenységû kép elkészítése? Tudom, hogy ez nem annyira fontos, mert egy egy napig készült kép, még jót is tesz az elmozdulás észlelésének, csak kíváncsi vagyok rá.
A Lagrange pontok teleszórása érzékelõkkel tényleg kézenfekvõ megoldás L4 és L5 is), így folyamatosan fenntartható a nagy szögeltéréses megfigyelés minden irányban.
Sajnos az az érzésem, hogy amíg nem tudjuk mivel támadunk és mivel védekezünk, addig az álcázás már túl részletes téma, hogy érdemben lehessen vele foglalkozni.
A feldolgozásnál említetted a mai videokártyákat. A GigaPixel ha jól tudom a Fill Rate "mértékegysége" ami a kirajzolható képpontok számát jelenti. Ennek nincs köze a feldolgozott pixelek számához. Ez kvázi annyit jelent hány JWST képet tudna megjeleníteni másodpercenként. A valós számítási teljesítményt inkább a FLOPS adja meg. Ami szintén gigás nagyságrendnél jár már. :)
Most gondolj bele, hogy 20 millió km-es távolság esetén 1 fokmásodperc egy nagyjából 9216 km2 (96*96) -es területet fed le. Hány képet kellene folyamatosan elemzés alatt tartani ha csak az ekliptika síkját akarod lefedni? Ráadásul már a mars is sokkal messzebb van, mint 20 millió km. Én nem arra gondoltam, hogy a föld mellett egyszer csak feltûnik a támadó ûrhajó, hanem alapvetõen arra, hogy már az nagy taktikai elõnnyel járna, ha a célponthoz sokkal közelebb fedezik fel a támadó
Még egyszer visszautalnék arra, hogy a lenti képek és eredmények egyszerû aszteroidákra vonatkoznak, amelyek nem termelnek hõt és nincs hajtómûvük. Szóval álcáznod kell a hõtermelésedet és a hajtómûved energiáját / csóváját. Mindez pedig még mindig onnan nézve, hogy egy viszonylag szûk területre õszpontosul az érzékelõk elhelyezése (ie.: Föld és Föld körüli pálya).
Az optikai felbontás kérdése nyilván "kard és pajzs", a kard, hogy milyen jó ûrteleszkópjai vannak a felderítõnek, és pajzs, hogy mennyire képes a háttérbe beleolvadni a felderítendõ ûrjármû. Felhoztad az 1 fokmásodpercet, nos, a JWST ûrteleszkóp felbontása 0.07 fokmásodperc, vagyis 20 millió km-rõl hozzávetõleg 9.5km. Ez látszólag nagyon rossz. A gond az, hogy valójában ez nagyon is jó felbontás, ugyanis a kérdés nem a felbontás, hanem az, hogy az adott "pixelen" arányaiban mennyire eltérõ az energialeadás a "háttértõl". Ha nem álcázod magad, akkor egy reaktor (akár fúziós, akár nukleáris) bizony MW szintû hulladékenergiát termel. Ez az, ami látványos, hiszen ettõl meg kell szabadulni. Szóval oké, egy JWST csak 9.6km-es felbontással rendelkezik.
Csakhogy a 5,2x10^-22 Wm^-2 hõsugárzást képes érzékelni (ez 0.000,000,000,000,000,000,005,2 W per négyzetméter), vagyis 5.2W per 1 millió négyzetkilométer. Kerekítsünk 10km^2-re a 20 millió km-es távolság esetén, ez azt jelenti, hogy 0.000,000,000,000,000,052 Watt energiára van szüksége, hogy "kiüssön" a háttérbõl. Ennyi eltérést már megláthat. Ha az álcázott hajód akár csak a háttérhez képest 5,2W energiát sugároz (egy millió négyzetkilométerre viszonyítva) az infravörös 2 μm frekvencián, akkor ~573 millió km-rõl megláthatja. Remélem így már érthetõ, milyen volumenû probléma az álcázás.
A képek elemzése automatikus a mai digitális világban, effektíve ki lehet indulni a videókártyákból, a mai egy GPU-s csúcskártyák olyan 25-30 Gigapixel (vagyis 25 000 - 30 000 Mpixel) per másodperc-et képesek feldolgozni. A JWST felbontása 937 Mpixel. Vagyis ha úgy számolunk, hogy másodpercenként egy felvétel készül, egy videókártya hozzávetõleg 25-30 JWST felbontású képet lenne képes elemezni. Azt hiszem tehát a képek elemzése aligha ütközne szûk keresztmetszetbe.
Azért két irányból megoldani a látószög árnyékolást több tízmillió kilométer távolságra nem olyan macera.
Ha az egyik érzékelõ mondjuk a Föld körül kering, a másik pedig mondjuk a Föld-Nap L3-on (vagyis a nap pontosan átellenes oldalán), akkor az már meglehetõsen nagy szögeltérés. Még egy Jupiter szintû távolságból is.
Az árnyékoló pajzsnak nem kell sokkal nagyobbnak lennie az ûrhajó "homlokfelületénél"
Függõen attól, hogy néz ki a hajód. Ne feled, hogy neked meg kell szabadulni rengeteg hõtõl, vagyis méretes radiátorokra is szükséged van. Továbbá ne feled, hogy a hajtómûved által generált energiát (lángcsóvát, töltettlen-részecske-csóvát) is el kell fedned. A homlokfelületed tehát a szögtõl függõen nem is olyan kicsi.
Ha a másik oldalát úgy alakítjuk ki, hogy elnyelje a természetes háttérsugárzás egy részét, akkor szerintem nem ütne el a háttértõl jelentõsen.
A háttér nem homogén, csillagok, csillagrendszerek hõje, és a köztük lévû "üres" tér (ami nem üres persze) alkotja. Ezért ebbe beleolvadni úgy, hogy akár több szögbõl se "ugorj ki" a háttérbõl, nem egyszerû.
Nekem úgy tûnik, hogy nem mindegy mik a kezdõfeltételek. Ha abból indulunk ki, hogy ebben a naprendszerben és ismert kiindulási pontról szeretnénk követni valamit, amit már korábban azonosítottunk, akkor abban teljes mértékben egyetértek, hogy szinte kizárt annak álcázása.
Viszont, ha egy korábban nem ismert objektumról beszélünk, akkor annak megtalálása az égbolton picit macerásabb.
Az tök jó, hogy sok testet le tudunk fényképezni, de a legtöbb helyen azt hangsúlyozzák, hogy még a naprendszerben keringõ nagyobb objektumokat sem fedezték fel teljesen. Most gondolj bele, hogy 20 millió km-es távolság esetén 1 fokmásodperc egy nagyjából 9216 km2 (96*96) -es területet fed le. Hány képet kellene folyamatosan elemzés alatt tartani ha csak az ekliptika síkját akarod lefedni? Ráadásul már a mars is sokkal messzebb van, mint 20 millió km. Én nem arra gondoltam, hogy a föld mellett egyszer csak feltûnik a támadó ûrhajó, hanem alapvetõen arra, hogy már az nagy taktikai elõnnyel járna, ha a célponthoz sokkal közelebb fedezik fel a támadót.
"Ezzel akad azonban pár komoly probléma. Elõször is az, hogy csak szigorúan egy irányba mûködik. Vagyis ha az ellenfélnek van egy felderítõ szondája, kellõen nagy szögeltéréssel, akkor az álcázópajzs nem fogja megakadályozni azt, hogy meglásson."
Azért két irányból megoldani a látószög árnyékolást több tízmillió kilométer távolságra nem olyan macera. Az árnyékoló pajzsnak nem kell sokkal nagyobbnak lennie az ûrhajó "homlokfelületénél". A háttérsugárzást egyébként miért takarnád ki? Feltételezve azt, hogy nem a föld pályáján belülrõl jön a látogató, akkor én egy a nap felé inkább tükrözõ pajzsot alkalmaznék, ami pár fokban el van forgatva az ekliptika síkjától. Ha a másik oldalát úgy alakítjuk ki, hogy elnyelje a természetes háttérsugárzás egy részét, akkor szerintem nem ütne el a háttértõl jelentõsen.
Vázold fel, milyen álcázás/zavarás mûködhet szerinted.
Idézet az elsõ hozzászólásból:
Nem tudod kijátszani a thermodinamika törvényeit, mindig lesz egy ûrhajón (ûrszondán, akárhol) hulladékhõ, ha máshonnan nem, hát akkor az elektromos transzformátorokból, vezetékekbõl, stb. A hajtómûvek mûködése szintén látható, a hajtómû típusától függõen infravörös (kémiai vagy vegyes kémiai (pl. nukleáris kémiai) típusúak) vagy látható fény (ion-hajtómû), esetleg gamma-sugárzás (nukleáris robbanáson alapuló hajtómûvek). Ez észlelhetõ. A Föld felszínérõl 100 éve képesek a kuiper-övben lévõ égitesteket észlelni, pár évtizede már a Jupiter körül keringõ, alig pár száz méteres aszteroidákat tudnak katalogizálni (egy aszteroida pedig nem sugároz magától hõt, például). Mindez a világûrben, ahol nincs légkör, nincs bolygóforgás, ami megnehezíti a felderítést, nos, csak még egyszerûbb a megfigyelés.
Nos ha szabad szemmel akarsz megtalálni valamit, akkor tényleg nehezen fog menni, de szerencsére azért a mai digitális képalkotás és képelemzés már elõre vetíti a jövõt. Gyakorlatilag ma már az exobolygók és aszteroida-vadászok is csak azt csinálják, hogy "célba veszik" a távcsõvel a vizsgálandó területet idõrõl-idõre, majd a számítógépekre bízzák a munkát. A világûrben annyival könnyebb a dolog, hogy ott nem kell a Föld forgásával meg napszakok változásával veszõdni. Egyszerûen folyamatosan pásztázod a környezetedet, és a számítógép meg szépen kielemzi, hogy lát-e valami mozgást.
Hogy mennyire könnyû, vagy nehéz ez? Nos, az amatõr aszteroida vadászok egy autóbusz nagyságú aszteroidát 1-2 millió km-rõl észlelnek házi teleszkópokkal, a Föld légkörén keresztül.
A professzionálisabb, 1,5 Gigapixel felbontású Pan-STARRS egy 45 méteres aszteroidát 20 millió km-rõl:
A Pan-STARRS pedig még mindig a Föld légkörén át dolgozik. Egy ûrbe telepített hasonló rendszer ennél is jobb eredményeket tud felmutatni.
Ez azonban az látható optikai tartomány. Infravörös tartományban egy fokkal még durvább a helyzet. A komolyabb felbontású infravörös távcsövek képesek lennének egy komolyabb kémiai rakétahajtómû mûködését észlelni a Jupiter távolságából!
Sajnos megfelelõ képet erre nem találtam, de talán viszonyítási alapnak megteszi a Földrõl fényképezett ISS:
A képen érdemes megfigyelni, hogy a hûtõradiátorok hogy világítanak a hideg napelemtáblákhoz képest. Ez pedig még mindig civil amatõr színvonal, a Föld légkörén keresztül!
Említetted az álcázást. Na, a probléma a hõ. Termelni fogsz, nincs mese. Még az ûrsikló is több kW-nyi hõt sugároz a világûrbe, nyugalmi állapotba. Ezzel nem tudsz mit kezdeni. Oké, a hajód egyik felét "álcázod". De akkor jön a következõ probléma: egy fekete "lyuk" leszel, amely kitakarja a mögötte lévõ fény / hõforrásokat. Ha a képelemzõ szoftvert erre is felkészítik, máris riasztani fog, ha elhaladsz egy fényforrás elõtt.
Szóval igen, lehetséges álcázni, mondjuk egy pajzs van a hajó egyik oldala irányába, és erre a pajzsra rávetíted hozzávetõlegesen azt a képet, amit az ellenfél láthatna, ha te nem lennél ott. Viszont valamit tenni kell a hõvel is, tehát a pajzs hõmérsékletét is olyan szinten kell tartani, hogy az ellenfél pozíciójából nézve beleolvadj a háttérsugárzásba. Még ez is kevés, mert közben ügyelned kell arra, hogy a nagyobb csillagok, bolygók és más égitestek ne kerüljenek az ellenfél felõl nézve mögéd, vagy a pajzsodnak képesnek kell lennie felvenni komplex alakzatokat is (pl. a Jupiter hõképét). Az ûrhajód ez esetben úgy néz ki, mint egy felfújt Tie-fighter, de csak egy "napelemtáblával", amit mindig az ellenfél felé mutatsz.
Ezzel akad azonban pár komoly probléma. Elõször is az, hogy csak szigorúan egy irányba mûködik. Vagyis ha az ellenfélnek van egy felderítõ szondája, kellõen nagy szögeltéréssel, akkor az álcázópajzs nem fogja megakadályozni azt, hogy meglásson. A második fõ gond, hogy a lehetõ legszélesebb spektrumban kell álcáznod magad. Ehhez tudni kell, hogy az ellenfél milyen tartományokat figyel. Ha például radart is használ, akkor a radarhullám-tartományban is álcáznod kell magad, nem csak a látható fény vagy infravörös tartományban. Igen, tény, hogy a radar hátránya, hogy az optikai és infravörös észleléshez képest szerény a távolsága (a 70m-es Goldstone rádióteleszkóp azért 4 millió km-rõl képes 3,75m-es felbontású radarképet készíteni...), de ez is egy lehetséges opció. Röviden, egy matt fekete (optikai eszközök számára való álcázás), az ellenfél irányába hõt és rádióhullámokat nem kibocsátó (infravörös eszközök elleni álcázás, illetve a rádió-lehalgatás elkerülése), a rádióhullámokat elnyelõ (radar-észlelés elleni védelem) ûrhajó kell.
Szóval szumma szummárium, az álcázás nehéz ügy, EGY adott pontban lévõ célpont számára jelentõsen meg lehet nehezíteni az észlelést, de kérdés, hogy az ezt lehetõvé tévõ álcázórendszer mérete és tömege nem nagyobb-e, mint az ebbõl fakadó taktikai elõny.
És akkor még csak egy statikus ûreszközrõl beszéltünk, mert ha bekapcsolod a hajtómûvedet, akkor minden tovább bonyolódik. Az ion-hajtómûvet és más, kis tolóerejû hajtómûvet hosszasan kell bekapcsolva hagyni, tehát a gyorsulás-változás és a hajtómû nyalábja hosszú ideig megfigyelhetõ. A nagy tolóerejû hajtómûveknél pedig nagy mennyiségû energiát szabadítasz fel, vagyis rengeteg hõt termelsz. Ezeket mind el kell fedned az ellenség szeme elõl.
A másik oldalról nézve pedig az észlelés fontosságát nem lehet eléggé kihangsúlyozni. Lehetõleg minél szélesebb spektrumú, minél nagyobb felbontású rendszer létfontosságú, méghozzá minél több, és minél nagyobb területen elszórva (felderítõ/megfigyelõ mûholdak és ûrállomások).
Cifu! Egyébként miért vagy olyan biztos benne, hogy a zavarás és az álcázás nem kap majd jelentõs szerepet?
Technológiailag kivitelezhetõ elképzelések vannak, de a megvalósítás idõ és pénzigényes, márpedig senki sem kíván sok-sok dollármilliárdot áldozni egy olyan védelmi rendszerre, ami egy erõsen kétséges veszélyhelyzet ellen véd.
Továbbá senki sem nézné jó szemmel, ha egy ilyen rendszer mûködõképes lenne, és csak egy hatalom bírna vele, hiszen értelemszerûen nem csak aszteroidák, de bármi más ellen (ûrszonda, mûhold, ûrhajó, stb.) ellen is használható...
Lényegében akkor ezzel lehetne egy lassú természetes világvégi fegyvert csinálni mondjuk az "idegeneknek". A kérdés inkább, ezt lehetne e esetleg álcázni, hogy maga a kavics eltakarja a hajtómûvet, és csak viszonylag "közel" áll bolygó ütközõpályára, amikor már mindenki elhitte, hogy nem jelent veszélyt. Persze felvetõdik, hogy egy nagyobb kavicsot mikor tudunk majd eltéríteni, megsemmisíteni, ha látjuk hogy jön. Gondolom még ma nem igazán kivitelezhetõ.
Relatíve egyszerûen elõállítható ûrhajó, vagy inkább mobil bázis. Ugyanis a gond az, hogy ilyen megoldással könnyû, jó tolóerõ/tömeg arányú jármûvet építeni nem lehet. Vagyis lassú lesz, és a delta-V büdzséje csak ion-hajtómû szerû megoldásokkal lehet normális. Ez pedig csigalassú ûrhajót eredményez.
Persze van megoldás: ha nem baj, hogy az "ûrhajó" a gyorsítás közben fogy, mert egyszer használatos ûrhajónak képzeljük el (pl. egy invázióra), akkor az üzemanyag lehet maga az aszteroida anyaga, amit elektromagnetikus gyorsítókkal "kilövünk", és így hozunk létre tolóerõt. Ez a "mass driver" hajtómû. Eredetileg egyébként inkább az "aszteroida-rakétánál" merül fel, ekkor ugyebár az aszteroidából egy "bombát" csinálunk, rakunk rá egy hajtómûvet, ami lyukat fúr az aszteroidába és a kinyert anyagot felgyorsítva tolóerõt nyújt, így mozgatva azt. A rendszert akár napelemekkel is lehet táplálni (olcsóbb és egyszerûbb, de csak a Nap / csillag közelében hatékony). Az "aszteroida-bomba" pedig nagyszerûen alkalmas arra, hogy a célbolygót/célholdat/célállomást bombázzuk, akár bolygóközi távolságokból. Egy aszteroida-övben bújkáló ellenség számára elsõ osztályú terror-fegyver.
Ez az aszteroida hajó nagyon bejön. Lényegében meg van oldva a pajzs is a hajónak, maga a hajó teste is kevés anyagból kell hogy készüljön. Persze értem én kell hozzá egy aszteroida, bányászni kell stb, de az ötlet marha jó, nem is gondoltam rá. Szívesen látnám valami mai játékban is. :D
Alapvetõen ott kezdõdik a dolog, hogy egy nagyobb ûrhajót bölcsebb dolog a világûrben megépíteni, ez esetben ugyanis nem kell áramvonalasságra törekedni a legcsekélyebb mértékben is.
Csak egy apró probléma adódik ezzel: kell egy nagyon komoly ûrbéli gyártókapacitás és hozzá természetesen nyersanyagok is. Vagyis elsõ körben azt kell kiépíteni.
Hogy mibõl lehet ûrhajót építeni? Háátt.. szinte mindenbõl. :) Lehet holdakon vagy aszteroidákon bányászott fém nyersanyagokból, lehet jégbõl, sõt, lehet építeni sem hagyományos értelemben kell, hanem például egy aszteroidát "nevezünk ki" ûrhajónak, a belsejében bányászati módszerekkel létrehozott belsõ teret lehet kialakítani, a felszínre kerülhetnek a hajtómûvek, érzékelõk és fegyverzet.
Ami a fullerént és a 3D nyomtatást (mûanyagok) illeti... ott apró probléma, hogy mindkettõ alapvetõen olyan anyagokra épül, amit itt, a Földön fõleg fosszilis nyersanyagokból tudok elõállítani. Ezt pedig a világûrben bajosan hozzáférhetõ (a szén egyes elemei még csak-csak, ám korlátozott mennyiségben).
Jelenleg nagyon gyors ütemben fejlõdik a fullerén ipar. Ott van még az egyre "melegebb" szupravezetõ vonal is. A 3D nyomtatás is nagyon gyorsan fejlõdik.
Persze ez nézõpont kérdése:
Alapos gonddal összeválogatni 500 olyan embert aki alkalmas (pszichés, genetikailag, tudásban, szexuális elfogadásban) arra, hogy utazzon 30 évet egy másik csillagrendszerbe és ott alapítson kolóniát, hát ez bizony idõigényes.
Viszont, ha azt vesszük, hogy ennyinek kéne csak túlélni egy globális katasztrófát területi egységenként, nos ahhoz viszont kellemesen biztató. :-)
Ötszáz az nem annyira kevés. Meg hát ami elfogadható kutyák törzskönyvezésénél, lehet, hogy embernél kicsit még az etikus viselkedés határaik éppen kívülre esik...
túl sok topikot olvastam mostanában, itt tette fel valaki a kérdést, hogy hány fõ kell egy degeneráció mentes benépesítéshez?
Nos meglepõen kevés:
"A konzervációs biológia kutatói az „50/500” szabály alkalmazása felé hajlanak, amit korábban Franklin és Soule határozott meg. A szabály kimondja, hogy a rövid távon (Ne) 50-es szaporodóképes népességméret szükséges ahhoz, hogy megelõzzék az elfogadhatatlan mértékû beltenyészetet, amíg hosszú távon egy 500-as Ne értékû csoport szükséges ahhoz, hogy fennmaradjon a genetikai változatosság. Az elõírás 1%-os beltenyészetet eredményez generációnként, ami a fele az amerikai állattenyésztõk által alkalmazott határértéknek. Az érték megpróbálja egyensúlyba hozni a mutációk által generált genetikai variációk gyarapodását a genetikai sodródás okozta veszteséggel"
Tehát azonos teljes tömegbõl vagy azonos "tüzelõanyagbó" kétszer több teljes impulzust állít elõ
Azonos tömegû üzemanyagból majdnem kétszer annyit.
Hát a tolóerõ maximuma?
A kémiai rakétákhoz képest viszonylag kisebb, a J-2 alternatíva NERVA pl. harmad akkora tolóerõvel rendelkezett (333 vs. 1042kN). Ennek is köszönhetõ, hogy igazából nagy méretben érdemes csak nukleáris-kémiai hajtómûvekben gondolkodni.
Mennyire szabályozható?
Ha jól rémlik, a kor hajtómûveinek megfelelõ, tehát a maximumtól lefelé 15%-os tolóerõ-szabályzás lehetséges (az ûrsiklós cikkemben írtam is, hogy az SSME kész csoda volt ilyen téren a 67-109%-os tolóerõ-szabályozhatósággal).
Tehát azonos teljes tömegbõl vagy azonos "tüzelõanyagbó" kétszer több teljes impulzust állít elõ? Ha igen, akkor oké, hogy a teljes energiatartalom magasabb. Hát a tolóerõ maximuma? Mennyire szabályozható?
Pedig még cikkeztek is róla elég sokat. Eljutni nem annyira macera a többi égitestre, csak sajna addig nem nagyon éri meg, amíg el nem fogy valamely kritikus nyersanyagunk.
Molni: A nukleáris - kémiai hajtást nem értem. Van raktor ÉS "üzemanyag" is, ami elfogy. Akkor ennek mi értelme? Mitõl lesz jó a teljesítménysûrûsége?
Nagyobb az Isp. Mégpedig a duplája durván, a Saturn-IVB esetén a J-2 hajtómûvek Isp-je 421s, míg a Saturn-IVB/Nuclear esetén a NERVA hajtómûvek 850s-es értékkel bírtak volna.
A J-2 üzemanyaga oxigén és hidrogén. A NERVA tisztán hidrogént hevít fel. A kritikus különbség, hogy nincs LOX a NERVA esetén, így bár az áramlás terén a NERVA nagyobb mennyiséget mozgat meg, tömeg esetén kb. fele annyit (a J-2 másodpercenként 250kg LOX és LH2-t éget el, a NERVA kb. 127kg-nyi LH2-õt).
@Renegade: Vegyük az általad vázolt 1000tonnás jószágot. Mik lesznek vajon az irányelvek? Meg kell-e közelíteni (akár 1000km távolságra) az elleséges objektumot? vagy ma még teljesen szürreálisnak tûnõ távolságból, az anyabolygó közelébõl elég lesz-e az indítás? Lesz e bármi létjogosultsága az általam vázolt rizikósabb "lerohanásnak"? Ha igen akkor egy ilyen hajónak irdatlan mennyiségû üzemanyaggal kell rendelkeznie, hiszen megtudta közelíteni, kilõni az ellenséget és még haza is fordult.
A rakéták esetén mint említettem, elég nagy rakéta esetén akár bolygóközi távolságokról indíthatod. Erre írja Zero 7th, hogy akár nincs is szükség hadi ûrhajóra, elég ûrbázis és nagy rakéták...
Vagy a minnél több rakéta siló vontatmány lesz a nyerõ? teherhajókkal kivontatnak egy optimális pályára a célponttól több százezer kilométerre rakéta vetõ "kockákat" amelyek tömeges indítás után már vontatódnak is vissza (vagy egy másik teherhajó már lapátolja is beléjük a skulót)?
Na igen, nemrég olvastam át újra Jupiter és környéket és úgy néz ki ott minden van ami kell. Persze hihetetlen távoli lehet még az a technológia, ami lehetõvé teszi, hogy kolónia legyen az Európán. :-(
mindeközben meglepve láttam, hogy a szomszédjának Titánján pár éve csücsül egy leszálló egység
Épp ezért én az elsõ bolygóközi konfliktust nem is a Mars-kolóniákra, hanem a Jupiter-hold-kolóniákra tenném. Plusz te már "a másik" továbbterjeszkedésérõl beszélsz, aminek nyilván elõfeltétele egy "másik" fél. Ahhoz viszont elõbb függetlenedni kell, az meg jellemzõen nem megy konfliktus nélkül...
Viszont Jupiter-holdak esetén a bányászflotta fikció, a bányászat a felszínen folyik. Plusz olyan rohadt messze van a cél, hogy ûrhajót zaklatni felesleges odamenni a Földrõl, több erõforrást igényel a zaklatás, mint amennyi kárt okoz. Vagy a kolóniákat támadják közvetlenül, vagy el sem indulnak.
szerintem eleinte bányász/építõ flottákat fognak zaklatni, melléjük meg kell kísérõ.
teszem azt mind a Mars Inc. mind a Hold-Föld szövetség szépen telerakja a saját L pontjait önvédelmi és rakéta indító kockákkal, hogy véletlenül se akarj közel jönni. Mi marad? Megakadályozni a másikat, hogy tovább terjeszkedjen (Ipari kolónia az Europán), aszteroidákat termeljen ki.
Persze más kérdés, hogy ki az az õrült aki le akar telepedni a Marson és nem kiszolgáló személyzet. Attól tekintsünk el, hogy az anyabolygótól messze, hogyan is jöhet létre egy önfentartó kolónia (nem pedig ipari)egy olyan bolygón, aminek se fém magja, se rendes légköre :-)
Ha az ûrhajó az égitesten lévõ objektumokat védi, akkor ez eléggé 'élõ pajzs-hadmûvelet' jelleget ölt. Oké, ha a Földet védi, akkor az nem gáz, elég a légkörben a lövedék, de ha mondjuk egy Hold- vagy egy Mars-bázist, az már elég problémás lehet. Ha a támadók látják, hogy az ellenség elindult elbújni az égitest mögé, bõven van idejük a rakéta pályáját módosítani egy felszíni célpont felé.
egy ügyes programozó elég gyorsan össze tudna dobni egy csúnya de izgalmas játékot, ami egy-egy ilyen csatát lenne hivatott lemodelezni. kickstarteren meghirdetné 25K €-ért, biztos van párezer fanatikus, aki szivesen belefeccölne 1-2 €-t. Hogy nem indult még ilyen projekt, figyelembe véve, hogy megvan a kellõ érdeklõdõ a téma iránt?