Na igen, a legtöbben csak azt a fél-másfél oldalt tudják a szovjet-japán háborúról, amit a tankönyvekbe '45 óta ismételgetnek. Emlegetik, hogy a Szovjetunió ellen is ledobták az atombombákat, ez volt az első komolyabb hidegháborús lépés, stb.
"Japán a várható invázió ellen tartalékolta a légierejét.."
Az élvonalbeli vadászgépeinek túlnyomó többségét, a gyakorlottabb vadászpilótáikkal elvesztették eddigre. Próbáltak többek között a német tervek alapján újabbakat gyártani, de a nyers és üzemanyaghiány már nem tett sokat lehetővé. A tartalékolt gépek meg az innen-onnan összekapart, gyakran nem is katonai gépek voltak, hanem robbanóanyaggal megrakott, "jó ha felszáll, le úgyis zuhanni fog!" kategória. Kamikaze-repülők. Nem igazán hatékony harcmodor, de kellően embertelen az európaiaknak.
"Az igaz,hogya japánoknak nem voltak tankjaik"
Voltak, csak nem korszerűek, nem elég hatékonyak. A kínai gyalogosok ellen géppuskával és kisméretű ágyúval is megállíthatatlanok voltak, de az M4 ellen(T-34,stb) már nem sokat értek.
"A háború alatt nem a szovjet hajók hordták az ami árut,hanem az ami Liberty-hajók és a Brit Korona alatt hajózó norvég és kanadai hajók ill. a brit kereskedelmi flotta."
Az Atlanti-óceánon igen. Csakhogy a Csendes-óceán egészen más tészta volt. A szövetséges hajók itt ellenséges területen mozogtak volna, az útvonal jelentős része felett Japán rendelkezett. A Szahalin és Kuril-szigetek Japánhoz tartoztak, amíg a szovjetek hadat nem üzentek, és el nem foglalták. A szovjet hajók hivatalosan a hadüzenetig semlegesek voltak a japánokkal, így gyakorlatilag néhány latin-amerikai hajó kivételével csak a szovjet hajók mozoghattak ezen az útvonalon.
"Se pénz,se ipari kapacitás..Akkor Tarawa-n, Iwo Yima-n és Okinawa-n miért voltak képesek hatékony erődítményeket építeni? A japánok ügyesen kihasználták a domborzat adta lehetőségeket és ugyanezt megcsinálhatták az anyaországban is.."
Nem is építettek igazán hatékony erődítményeket. Gyakorlatilag csak föld és fafedezékeket ástak ki, abban harcoltak.
Saipani csata
Amerikaiak:71 ezer fő vett részt. Veszteség: 6424 halott, 10364 sebesült. Japán: 30000 fő beásva. Veszteség 30000 fő. Talán néhány magatehetetlen sebesültet tudtak foglyul ejteni, mintegy 20 ezer civil is vagy öngyilkos lett, vagy a japán katonák lökték le a parti sziklákról őket. Stb.
"Az angolszász erők azért voltak képesek partraszállni Normandiában,mert nem kellett elfoglalniuk kikötőt,mert azt magukkal vitték a briteknek köszönhetően..Az olajszállításra meg ott volt a PLUTO... "
Partra szállni a mesterséges kikötők nélkül is tudtak volna, csak éppen nehezebben. Szicíliában, Észak-Afrikában, Olaszországban nem is használtak ilyesmit. Maradt a hagyományos módszer. Normandiában viszont sokkal jobban meg volt erősítve mind a partvonal, mint pedig a felhasználható kikötők. Persze, amint elfoglalták a térség kikötőit, már nem volt szükség a mesterségesekre. A Plútó-hoz meg előbb el kellett foglalni a Calaisi-szorost, az meg időbe tellett. Addig és utána is tankerekkel vitték az üzemanyagot.
Egész más egy kis sziget egyes részeit erődíteni, mint országos léptékben úgy, hogy akkor már szar sem állt rendelkezésre nekik. A japán védelmet az öngyilkos civiel hullámair alapozták lényegében, bambuszlándzsás rohamokat készítettek elő...
A normandiás megjegyzésed több helyen pontatlan...
Jenkik és angolok is vettek Mulberry-t, de a jenki kikötőt a vihar sokkal jobban megviselte, mert a nagy "MHK versenyben" csak minden második összeláncolást csinálták meg. Tehát az elején mindkettő ment a kritikus időszakban, aztán csak az angol.
A PLUTO a teljes szállítás 10%-át biztosította csak a motor hajtóanyagoknak.
Japán a várható invázió ellen tartalékolta a légierejét.. Az igaz,hogya japánoknak nem voltak tankjaik,mert a japán szárazföldi hadsereget azt megszálló hadseregnek tervezték és az anyaország védelmére. A háború alatt nem a szovjet hajók hordták az ami árut,hanem az ami Liberty-hajók és a Brit Korona alatt hajózó norvég és kanadai hajók ill. a brit kereskedelmi flotta. Se pénz,se ipari kapacitás..Akkor Tarawa-n, Iwo Yima-n és Okinawa-n miért voltak képesek hatékony erődítményeket építeni? A japánok ügyesen kihasználták a domborzat adta lehetőségeket és ugyanezt megcsinálhatták az anyaországban is.. Az angolszász erők azért voltak képesek partraszállni Normandiában,mert nem kellett elfoglalniuk kikötőt,mert azt magukkal vitték a briteknek köszönhetően..Az olajszállításra meg ott volt a PLUTO...
Akkor meg azért vernék ma a tamtamot sokan, hogy micsoda embertelenség volt. Az I. vh kapcsán az angol blokádra mondták ezt. Ami mondjuk tényleg gáz volt, mert a fegyverszünet után is fenntartották asszam és emiatt tényleg sokan haltak meg.
Egy országot csak úgy lehet megverni egy háborúban, hogy vagy a hadseregük szellemét töröd meg, vagy a teljes területét elfoglalod.
Japán szellemisége túl fanatikus volt ahhoz hogy hagyományos harcban megtörjön, kellett az atombomba, hogy a császárt rávegye a beavatkozásra. Ami viszont eléggé egyedülálló volt.
Az egyik legnagyobb hibád az, hogy mindenben lenézed az oroszokat. Pedig azért van amikor letesznek az asztalra.
Tengerészteti tűztűmogatás kb. 0... Légifedzet kb. 0, mert nagy hatósugarú vadászuk nem volt... Tengerészteti tűztűmogatás kb. 0... Légifedzet kb. 0, mert nagy hatósugarú vadászuk nem volt... Parta tehető nehézfegyverzet mennyisége kb. 0... Hajók mennyisége, kb. semmi...
Semmiféle realitása nem volt a szovjet partaszállásnak."
Szóval a tények:
A teljes távol-keleti hadiflotta rendelkezésre állt. Nem volt valami nagy, de érintetlen. A japán flottát az amik ekkorra szétcincálták, semmi sem maradt belőle.
Légi fedezet: A Koreai-Félszigetet, illetve Kína keleti partvidékét '45 végére biztosan elfoglalták volna, ahonnan felszállva a saját vadászaik és frontbombázóik egész Japán felett légi fölényt érhettek volna el. Korea déli csúcsát csak a Csuzimai-szoros választja el Japán főszigeteitől, ami nem egy nagy távolság. Nagy hatósugarú vadászokra nem lett volna szükség, bár jól jöttek volna.
"Parta tehető nehézfegyverzet mennyisége kb. 0... " Izé, mondjuk lövegek, tankok, katyusák, stb. Valamivel megverték a Kwantung-hadsereget is, és nem csúzlival..... A T-34 és az ISz-tankok ellen például a japánok semmit sem tudtak felmutatni.
"Hajók mennyisége, kb. semmi..." A teljes távol-keleti kereskedelmi flotta rendelkezésre állt, tudod azok a hajók, amik az egész háború alatt hordták az árút az USA nyugati-parti kikötőiből, Vlagyivosztokba. Nézz csak utána. Ez volt a harmadik alternatív útvonal, használták is.
Még valami. Jöttök itt a Normandiai-partraszállással, csakhogy a japánoknak se pénze se ipari teljesítménye nem volt, hogy olyan erődítményláncokat építsenek ki a négy fősziget partján, mint a németek. Ráadásul a négy sziget kerülete messze több, mint amilyen hosszú volt az Atlanti-fal.
A klasszikus partraszállás különben is úgy néz ki, hogy valahol kiraknak egy egységet, amely aztán elfoglalja a legközelebbi alkalmas kikötőt, ahol aztán a nagyobb hajók ki tudnak rakodni. Nem kell cifrázni, ha nem szükséges.
Igazából nem indokolta semmi, hogy elengedhetetlen legyen Japán inváziója, egy blokáddal is előbb-utóbb térdre kényszerítették volna őket, miután már minden más területet elvesztettek. Hogy hány millió éhen halt ember után adták volna meg magukat, az más kérdés.
Borhi László ahogy fogalmazott, akkor már könyékig jártak a vérben. Az atomfegyver Trumannak adott egy halvány reményt arra, hogy talán mégsem kell ezt folytatni. A japánok belső véleményéről meg fogalma sem lehetett, mert a japánok ellen HUMINT hírszerző tevékenység folytatsása nyilvánvaló okokból lehetetlen volt...
Arrol meg nem sok szo esett, hogy a Japanok mennyire fanatikusan harcoltak meg kulfoldon is. Elkepzelheto hogy mit muveltek volna akkor a sajat hazajukat vedve, barmelyik fel ellen. Nem hasonlithato egyetlen masik fronthoz sem. Europaban az emberek tulelni akartak, vagy egyenesen udvozoltek a partraszallokat. Ha a Japan atlagember kicsit is orokolt a katonak hozzaallasabol, akkor egy barmilyen partraszallas igen veres lett volna. Utolag konnyu okoskodni, de az akkor rendelkezesre allo informaciok alapjan abszolut ertheto lepes volt az atom ledobasa.
És teljesen járatlanok voltak, soha nem hajtottak végre deszanthadműveletet. A nagyobb japán szigeteken történő szovjet partaszállás egy mítosz, semmiféle eszközük nem volt meg hozzá. Minimális mennyiségű kamikaze nullázta volna az egészet, vagy a partatett erőket még a szutyok japán védelem is megakasztotta volna, mert elégtelen nehézfegyverzettel szálltak volna parta. A szovjet gőzhenger csak akkor működik, ha eszköz is van hozzá....
Tengerészteti tűztűmogatás kb. 0... Légifedzet kb. 0, mert nagy hatósugarú vadászuk nem volt... Parta tehető nehézfegyverzet mennyisége kb. 0... Hajók mennyisége, kb. semmi...
Semmiféle realitása nem volt a szovjet partaszállásnak. Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2017.08.25. 08:44:23
A Hulu projektben 100 hajót kaptak az oroszok. Csak összehasonlításként: a D napon nagyjából 4000(!) hajó vett részt és ezzel is öt nap alatt mindössze ~350.000 katonát és 100eT ellátmányt tudtak átdobni, meg 50e járművet. Nagyjából csak azért sikerült, mert a fél német hadsereg máshová volt összevonva és nagyon késve vetették be őket. Na most ez képzeld el 100 hajóval... De még ha az oroszok le is gyártanak 4000 hajót, egyszerűen nem tudták volna kellő gyorsasággal partra dobni az embereiket.
Az oroszokat total nem erdekelte a Japanban valo partraszallas. Eppen kiverezve alltak a Nemetekkel valo hadakozas lezarasa utan, szoval erejuk sem lett volna hozza, se eszkozuk. Persze a Japanok felhettek ettol, de ez a feladat USA haderejere valt volna.
Ha nincs atom és japán fegyverletétel, akkor szerintem Hokkaidón partra tudtak volna szállni az oroszok, miközben az amcsik el vannak foglalva Honsu inváziójával (meg a japánok is). Egyébként kapott a SZU partraszálló hajókat is az USA-tól, összesen 100 hajót adtak át nekik (nem tudom ebből mennyi volt csapatszállító), és még 80-at terveztek. Bár ahogy a linken is le van írva, valószínűleg igen nagy nehézségeik lettek volna, de az emberveszteségek sokat nem számítottak ugye náluk. Utoljára szerkesztette: fonak, 2017.08.24. 15:09:58
Egy másik cikkben azt fejtegették, hogy a japának azért bíztak a szovjetek egyfajta közvetítő segítségében, mert nagyon jól tisztában voltak vele, hogy azzal amikor a németek megtámadták a SZU-t és ők nem, gyak. megmentették.
A politikában és különösen Sztálin esetében a hála/méltányosság viszont értelmezhetetlen fogalom.
A többfrontos harc csak Németországra vonatkozik.De brit történészek elismerik,ha a Wermacht partraszáll a Brit-szigeten,akkor nem tudták volna megállítani.. És ha megvárják,amíg elkészül a Tirpitz is,akkor a Bismarck,Tirpitz,Scharnhorst,Gneisenau,Prinz Eugen vezérletével felálló felszíni flotta+a tengeralattjárók le tudták volna zárni a Csatornát a brit flotta előll,míg a Luftwaffe tudta volna biztosítani a légteret a partraszálláshoz.Amint hídfőt építenek ki,a német gépek már a hídfőben létesített reptérről szállhattak volna fel,ezáltal többet tudták volna támogatni a csapatokat.. Japán csak az USA ellen harcolt. Az észak-koreai hadsereg meg könnyen lehet,hogy ugyanazt csinálná,mint az olaszok:tömegével adnák meg magukat a délieknek..Hiába az agymosás,tudják a valóságot,csak félnek...
A többfrontos háború lett a vége a tengelyhatalmaknak ha konklúziót akarunk levonni nagyon tömören, sem a harmadik birodalom, sem a felkelő nap országa nem tudott volna megfelelően védekezni még saját anyaországában sem főleg hogy kimerültek az anyagháborúban.Észak koreától sem az atomfegyvereitől félnek hiába megy a blöff vele, hanem a több milliós fanatikus agymosott hadseregtől amivel a harc egy 2. afganisztán lehetne.
A 2. vh-ra szükség volt, pontosabban elkerülhetetlen volt, Hitlertől és az amerikai zsidók által pénzelt NSDAP-tól függetlenül, ugyanis ez nem önálló háború volt, hanem az elsőnek a folytatása. "A" Világháborút lezáró békekötések garantálták a folytatást.
Japan mar nagyon regota a teljes vereseg kapujaban allt, megse kapitulaltak. Teljes joggal gondolhattak, hogy szukseg lesz egy Japanban torteno partraszallasra, abszolu benne volt a levegoben. Az atombombara nem volt szukseg, ahogyan nemetorszag szonyegbombazasara sem, sot az egesz haborura sem lett volna szukseg. Nem ertem miert az atombomba a kiragadott pelda ami nem tetszik, amikor ez az 5-6 ev masbol sem allt, csak szornyu esemenyek es tettek sorozatabol. Az atombomba csak egy fegyver volt a sok kozul, csak hatekonyabb volt a tobbinel.
Egyebkent en kifejezetten orulok hogy ott es akkor vetettek be. Ha akkor nem latjak a hatasat, akkor kesobb dontenek ugy hogy bevetik, es ha ez Amerikai-Orosz viszonylatban tortenik meg, akkor lehet nem igyekeztek volna annyira hogy elkeruljek nuklearis haborut.
2. 70 évvel az események után utólag tudni dolgokat, mint információhiányban dönteni... Ugyanis az USA vezetésének honnan a búbánatból lett volna bármiféle infója arról, hogy mit gondol a japán vezetés..? Hm...?
3. A hősös rész meg kb. be is lövi, hogy kb. ki vagy, nem túl nehéz felismerni a fajtádat...
Nem a felvetessel van a gond. A felvetes helyes, es korul lehet jarni. A gond a talalasaval van gond: "Nem az atombomba kényszerítette térdre Japánt a II. Világháborúban". Ez igy mondhatni szimpla hazugsag. Az mondom hogy ha van pl 10 tanulmany ami azt mondja hogy az atombomba miatt kapitulaltak, es 1 tanulmany ami szerint nem, akkor megis milyen alapon vonja le azt a konkluziot az SGs cikkiro, hogy az az 1 a helyes es pont? E miatt hiteltelen a tudomanyos ujsagiras, igy keszul a sok "Brit tudos" cikk a sok hulyeseggel. Publikacios kenyszer...
Egyebkent pedig soha senki nem mondta, hogy kizarolag az atombomba miatt kapitulaltak. Meg en is ugy tanultam, hogy az csak az utolso csepp volt a poharban. Kicsit hatasvadasznak tunik az eredeti cikk, mert valodi ujdonsagot nem ir benne amit eddig ne tudtunk volna...
Lehet bármit mondani de az igazság az, hogy az atomfegyverek bevetése teljesen felesleges volt a háború szempontjából, mivel Japán akkor már a kapituláció kapujában állt! Egyáltalán nem volt szükség atomfegyverek alkalmazására! Az amcsik egyszerűen ki akarták próbálni a fegyvereiket nagyobb tömegű emberen. Meg erőt akartak demonstrálni másoknak, hogy ők mindent megtehetnek! Az amerikaiak nagyon szeretik beállítani magukat hősöknek, de a vezetőik ugyan olyan mocskok, mint mindenütt máshol is!
Figyu, nekem linkelgetsz akárámit, de
ad.1. A mai élő német állampolgárok cirka 90+ százaléka-a nem élt akkor és 99 plusz százaléka kiskorú volt. ad.2. Mint mondom a gondolatolvasás képességt nem
"Hogy Merkel mit gondol és mi miatt azt én nem tudom, csak veled ellentétben én nem játszom el azt, hogy az németek számotteveő részének belelátok a fejébe... "
Őööö, én nem hiszem hogy képzelődöm, inkább azt hogy te nem veszel tudomást valamiről. Vagy csak simán trollkodsz, pedig nagyon jól tudod, hogy igazam van. Minden estre olvasd el az első 2 oldalt, a találatok nagyrésze pont arról szól, amit én feszegetek. Örülök, hogy ezzel is valami újat tudtam mutatni, mondjuk ha olvasnád a neten az aktuális híreket, mondjuk németország vs. migránsok viszonylatában, valaszeg beleütköztél volna a jelenségbe. Nem baj, biztos valami II. VH-s tanulmányt olvastál valszeg inkább.
"Nagyon kevés olyan filmet láttam, ahol a németek csak úgy poénból gonoszok és hülyék. Azok leginkább kalandfilmek voltak, nem háborús filmek... Ne tessék összemosni a kettőt, mert szezon és fazon esete." Ha te felhozod a Kelly hőseit, mint filmvígjátékot, akkor én felhozom a Náci zombikat, az Iron Sky-t, a Rocketeer-t, az Indiana Johnes filmeket, A Hallo hallo!-t, a Top Secretet, a Nem kell mindíg kaviárt, folytassam még?
"Olyan vagy, mint T. és a pinás vicc. Mindenben csak azt látod. " Te meg olyan vagy mint Ottóka, akitől megkérdik, hogy Ottó etté'? És ő mondja, hogy Ottó az kétté! Mondhatom én neked, de te még a kérdést sem fogod föl, és én vagyok a hülye! Lényeg, hogy okos vagy Ottóka, nem baj! Úgy is mindenkit leszájkaratézol! XD
Lenin is lengette a karját beszéd közben. Akkor ennyi erővel komcsi is lehetne...
"Olyan vagy, mint T. és a pinás vicc. Mindenben csak azt látod."
Úgy tűnik inkább, hogy te egyszerűen vak vagy. Úgy beszélsz, mintha semmi globális lobbi, felülreprezentáltság és cionista elnyomás nem létezne. Kifogásod pedig rég nem lehet, mert lehetőséged van Csonthegyi Szilárd cikkeit olvasni a kurucon, vagy Marschalkó Lajos könyveit letölteni weboldalakról, vagy akár nyitott szemmel tekinteni a jelenkorra; de te nem élsz vele, te betakarózol a hazugságokkal.
A Birodalom és a náczik közötti párhuzam azért elég világos, még Leni Riefenstahltól is nyúlt Lucas. :) Az Ébredő erőben pedig már kart is lenget és pulpitusról szónokol a nácikra kicsit sem emlékeztető Első Rend. :)
Értem. Véleményed szerint akkor az a generációkon átívelő össznépi német bűntudat, amely miatt Mutti is fontosabbnak tartja a más országokból érkező bevándorlókat a saját népénél és amiatt így gyak egész Európa szívóágon van csak valami belemagyarázott dolog, a dolgok véletlen egybeesése.
Hogy Merkel mit gondol és mi miatt azt én nem tudom, csak veled ellentétben én nem játszom el azt, hogy az németek számotteveő részének belelátok a fejébe...
Hmmm. Gratulálok. Amúgy pont ezt magyarázom, hogy 4 évtized alatt pont ennyi, egy kézen felsorolható filmet tudsz felsorolni, miközben bármilyen más II. VH-s film a másik oldalra húzandó.
Nagyon kevés olyan filmet láttam, ahol a németek csak úgy poénból gonoszok és hülyék. Azok leginkább kalandfilmek voltak, nem háborús filmek... Ne tessék összemosni a kettőt, mert szezon és fazon esete.
Kicsit a filmkultúránál maradva, szerinted akkor pl. a SW robbanásban röpködő rohamosztagosai és a megannyi II. VH-s film röpködő német katonái, a Birodalom és a III. Birodalom között nincs semmilyen párhuzam? Annak ellenére, hogy valszeg ugyan azok a kaszkadőrök röpködnek, mint az akkori népszerű ilyen filmekben. És a nézőt persze nem tölti el hasonló jóleső szadisztikus melegség mindkettőt látva, hogy jól megmutattuk a birodalomnak?
Olyan vagy, mint T. és a pinás vicc. Mindenben csak azt látod.
„sztálingrádihoz hasonló városi harcokat lettek volna kénytelenek megvívni ” Japánban más volt az építési technológia, házról házra harcolni nem nagyon lehetett, mert könnyű, gyúlékony anyagból épültek. Ma persze vannak felhőkarcolók, de akkor az üzemek, pályaudvarok, pár középület kivételével a többi mind fa+bambusz volt.
Értem. Véleményed szerint akkor az a generációkon átívelő össznépi német bűntudat, amely miatt Mutti is fontosabbnak tartja a más országokból érkező bevándorlókat a saját népénél és amiatt így gyak egész Európa szívóágon van csak valami belemagyarázott dolog, a dolgok véletlen egybeesése.
Hmmm. Gratulálok. Amúgy pont ezt magyarázom, hogy 4 évtized alatt pont ennyi, egy kézen felsorolható filmet tudsz felsorolni, miközben bármilyen más II. VH-s film a másik oldalra húzandó.
Kicsit a filmkultúránál maradva, szerinted akkor pl. a SW robbanásban röpködő rohamosztagosai és a megannyi II. VH-s film röpködő német katonái, a Birodalom és a III. Birodalom között nincs semmilyen párhuzam? Annak ellenére, hogy valszeg ugyan azok a kaszkadőrök röpködnek, mint az akkori népszerű ilyen filmekben. És a nézőt persze nem tölti el hasonló jóleső szadisztikus melegség mindkettőt látva, hogy jól megmutattuk a birodalomnak?
A 2-es pont nem igaz. Tudtak róla, de nem akarták elhinni vagy akkora szégyennek érezték, hogy nem akartak hazamenni. Hiro O. csak akkor tette le a fegyvert, mikor saját ex. parancsnokát megkeresték és ő ment oda. Csak ezelőtt több rendőrt és vadászt (?) is megölt. Amensztiát kapott a F-Sz. elnökétől emlékeim szerint.
Valóban... Megy ez gyerekek.Történelem hamisítás nagyfokon.Tízen óra eltelik(az első dobás után) és felszólítják Japánt a megadásra.Két nappal később ismét atom robban,ezúttal Nagaszakiban.A tanács nézett ám nagyokat,mire utasítja őket a császár.Ahhoz,hogy Japán kapitulált,valóban semmi köze nem volt az atomnak.Konteó hívők előnyben!:)
"Embereket ölni egy rég elvesztett háború után nemcsakhogy ökörség, de egyenesen bűncselekmény."
1. Ez nem volt gyakori jelenség sőt, kuriózum. 2. Az gyungelben elveszett japán katona nem tudott a háború végéről, így etikailag nem elítélhető. 3. A zsidó nácivadászok viszont folyamatosan követték el a leggaládabb bűntetteket, amit ritkán ítélt el még etikusan is akár a közvélemény.
Mármint a Szahalin szigetek... Hokkaidó több száz km-re van... H. és Sz. között meg 50, de nem a parvonalakat kell nézni, hanem a kikotő vs. alkalmas területet... Az meg nem 50 km...
A D-napon a Csatorna 130-14 km széles volt és mennyit szoptak vele? Izé... Ok, messzebbről is jött konvoj, de akkor is...
Sztálingrád, Band of Brothers, Halál 50 órája, Kelly hősei. 4 évizedet fogatam le, helyből sikerült leírni ennyit úgy, hogy alig nézek ilyen filmeket. A SvPR-ben sem volt szadista egyik német sem...
De, a 20 évig dzsungelben bújkálásé az. Bár ez már egyéni ízlés dolga. Embereket ölni egy rég elvesztett háború után nemcsakhogy ökörség, de egyenesen bűncselekmény...
1.:Nem véletlenül írtam,hogy a japánoknak tankok nélkül esélyük sem volt Mandzsúriában. 2.:Tarawa-n a parton védekeztek,a korallba beágyazott védművekben és nehezen is tudtak partraszállni az amik.A szigetek különböző felépítése és topográfiája eltérő védekezési módokat tesz lehetővé:Tarawa-n a korall miatt is és azért is,mert a sziget teljesen sík volt,tudtak a parton védekezni,Iwo Yima-n a parti laza vulkáni talaj miatt nem tudtak olyan parti védműveket építeni,amelyek kibírták volna a bombázást,ezért beljebb védekeztek és éppen a laza vulkáni talaj miatt-mert a kétéltű tankok és más kétéltű harcjárművek nem tudtak megkapaszkodni a talajon-majdnem kudarcot vallott az invázió.Okinawa-n már az amerikai tengeri és légi fölény miatt védekeztek beljebb,mert a sziget mérete-30 km széles-erre alkalmas volt.Az ami erők az I vh.lövészárokharcait idéző gyalogsági harcokat voltak kénytelenek vívni a beásott japán erők ellen. Az anyaországot is hasonló módon védte volna a három és félmilliós!!hadsereg +a felnőtt civil lakosság is,véleményem szerint a szovjetek ellen fanatikusabban,mint az amik ellen.A szovjetek nem tudták volna alkalmazni a bevált taktikájukat,miszerint hatalmas erejű tüzérségi előkészítés után megindulnak a tankok és mögöttük a gyalogság,így törve át az ellenfél arcvonalát.A japánok az I vh-hoz hasonló harcmodorra kényszeríteték volna a szovjeteket,ráadásul a szovjetek egy hozzájuk hasonlóan fanatikus,a saját hazájukat védő ellenféllel kerültek volna szembe,véres gyalogsági közelharcokat és a sztálingrádihoz hasonló városi harcokat lettek volna kénytelenek megvívni és ez hatalmas áldozatokkal járt volna,amit nem biztos,hogy elbírt volna a németekkel vívott és sok áldozattal járó háború után a szovjet hadsereg,túl nagy árat fizettek volna Japán elfoglalásáért. 3.:A japánok célja a nyersanyagokban gazdag holland és brit gyarmatok elfoglalása volt,plusz bázisként az amerikai felségterületnek számító Fülöp-szigetek elfoglalása.A japánok helyesen úgy gondolták,hogy ennek legnagyobb akadálya nem a brit flotta,hanem a nála is erősebb amerikai flotta.A fő japán stratéga,Yamamoto,mivel Washingtonban volt katonai attasé,ezért ismerte az USA ipari potenciálját.Kijelentette,hogy győzelmeket hat-kilenc hónapig tud garantálni,mert utána a háborús termelésre átállított amerikai ipari termelés miatt az USA fölénybe kerül.Addig kell akkora területet elfoglalni,hogy utána esetleg lehet majd alkudni az USA-val. Az ami hírszerzés is sejtette,hogy a japánok vmire készülnek,de ők azt gondolták,hogy a brit és a holland gyarmatokat fogják megtámadni és ezt ellensúlyozandó,a flottát Pearl-be vitték,amivel nagymértékben a japánok kezére játszottak.Az ami tengerészeti vezetés le volt maradva a japánoktól,akik felismerték,hogy a Csendes-óceánon a nagy kiterjedése miatt nem a csatahajó lesz a fő fegyver,hanem a repülőgép-hordozó kötelék,mely nagy távolságról pusztító erejű csapásokat tud mérni az ellenség támaszpontjaira és hadihajóira.Ezért nem értik sokan,hogy miért nem keresték meg a Pearl elleni támadás után az amerikai repülőgép-hordozókat és süllyesztették el őket.Egy nem kísérő hordozó megépítése sokáig tart,ha elsüllyesztik az ami hordozókat,akkor tovább lettek volna fölényben.. Az amerikai gazdasági embargó ezt a tervet csak megerősítette. A háború végén meg azt ismerték fel a japánok,hogy a korábbi szövetségesek a közös ellenség legyőzése után egymás ellen fognak harcolni és attól is féltek,hogy a szovjetek nem állnak meg Mandzsúriában és Szahalinnál,hanem megindulnak az anyaország ellen is. Ettől félt az USA is,ezért a japán és az amerikai szándék találkozott egymással,mindkét félnek érdekében állt a névleg feltétel nélküli kapituláció. Azért névleges,mert a közigazgatást,de főleg a császár személyét érintetlenül hagyták.Ebben -és még sok másban,például a kamikaze támadások megértésében-nagymértékben segítettek az amerikai japánok-akiket a háború elején koncentrációs táborokba deportáltak,de ennek ellenére később sokat köszönhetett nekik az ami flotta és a tengerészgyalogság-,mert ők elmondták az elnöknek is és a hadseregnek is,ha lemondatják a császárt,akkor a teljes lakosság fellázad a megszálló amerikai csapatok ellen...
Van egy német Drezda c. film, ami nagyon PC módon 3/4-részben a Drezda mellett élő baronessz és az angolszáz bombázópilóta bimbódzó szerelméről szól. Kár érte. Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.08.20. 11:06:50
Azt azert ugy nez ki mindenki kifelejtette hogy az emlitett tanacs arra jutott hogy akkor inkabb az utolso civilig meghalnak de nem adjak meg magukat. Ekkor jott a csaszar aki ugy nez ki egyedulikent felfogta hogy ez a valtozat az usa es a szovjetek reszerol is elfogadhato es kivartak volna amig ehen hal vagy lebombazodik a lakossag nagy resze majd bevonulnak es nyugodtan megolik aki meg mozog es ellenall. A vezetessel szemben o volt aki megprobalta megmenteni a nepet es a vezetoseget is meglepve kapitulalt.
Az okok valoszinuleg kumulativak, viszont a csaszarnak valoszinuleg abbol lehetett elege hogy a vezetes kimondta hogy akkor ahogy allnak valoszinuleg az utolso civilig mindenki meg fog halni de nem adjak meg magukat. Tettek mindezt a szovjet haduzenet es az amerikai bombazasok tukreben.
Az uj tipusu bombanal az usa azert rajatszott arra, hogy egy gepet kuldjon azzal hogy nemsokara ujra 400 gep megy egy-egy nap, csak mind atommal. A japanok is ezt tettek volna ha van atomjuk es boven van. Az usa meg ezt bloffolte es a szovjetek a haduzenetet is ezert kapkodtak el, hogy az usa elott minel tobb teruletet szerezzenek. Egyebkent Hokkaido latotavolsagra van az orosz teruletektol tehat a partraszallas az igazabol egy 'nagyobb folyon' valo atkeles lett volna csak. Aztan onnan megegy a fo szigetekre. Es mindez ugy hogy ha a japan lakossag nem adja meg magat akkor a szovjetek nem ejtenek fogjokat. Civil fogjokat sem. Ezek utan erdekes hogy csak a csaszar mert felallni es tenni valamit hogy ne igy legyen. A japan katonai es civil vezetes szvsz. fanatikusabb (csoportnyomasnak jobban megfelelni akaro) volt mint a nemetek. Mondjuk nem meglepo, mivel az utolso mersekelt miniszterelnokot meg a haboru kitorese elott megolte nehany katonatiszt, a csaszari palota kapuja elott a fopalyaudvar kozepen fenyes nappal...
Te szimplán nem ebben a valóságban létezel, ez most már nyilvánvaló. Kezdd el felsorolni azokat a filmeket, ahol a német katona nem egy megalkuvó, szadista gyökér (kb 1 kezemen meg tudom számolni) és állítsd szembe a 1000X annyi sztenderd, de vicces hogy a németeket szopatják a hős szövetségesek stílusúval. Mi ez ha nem totális agymosás. Persze ha azt az 5 normális filmet nézted csak, akkor érthető ez a torzulás a valóság érzékelésedben.
Pl. a háború után 20 évvel még mindig hadban álló japán katona mítosza viszont nem hülyeségig menő fanatizmus, a valóságtól való elszakadás mintapéldája, hanem a kitartás és elkötelezettség élő szobra. XD Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.08.20. 10:42:08
Hát nem úgy nézett ki, hogy volt erre bármikor komoly sansz, amikor Afganisztán sem bizonyult elfoglalhatónak, pontosabban Kabul, a bagrami repülőtér és kb. egy tucat város és az azokat összekötő utak voltak amiket folyamatosan ellenőrzés alatt tudtak tartani, a terep sem olyan, ami túl alkalmas lett volna. Irán elfoglalásához felesleges lett volna Afganisztán. Ha Pakisztánt tervezték elfoglalni a Hindukus hegyein keresztül támadva a tank- és motorizált hadosztályokkal, akkor esetleg, bár kissé meredeknek tűnik. Tekintve, hogy asszem 120-130 ezer körüli katona volt egyidejűleg az országban, komoly harckocsizó, tüzérség és egyéb erők nélkül, pláne. Utoljára szerkesztette: fonak, 2017.08.20. 10:42:19
1 En beismertem, hogy nem tudok eleget...Es emiatt hibaztam...Ezert irtam amit irtam, nem sertodes.
2 Akkor mondok mast csak hogy talan megerted miert nem ertek egyet mindennel amit leirtak: Ha megkeresed a 67-es uton talalhato vasuti feluljaro tortenetet Kaposvaron akkor megerted. Mindenhol lejegyeztek egy datumot a forgalomnak atadas idopontjarol, csak az a baj hogy kb felevel azelott tortent meg a valo eletben. Es le van irva, lehet max 20 ember emlekszik ra, hogy hogyis tortent. Aztan ha az a 20 ember is elfelejti meghal akkora hibas datum megmarad Nektek mint tortenelmi teny.
+1 Sokan láthatólag összetévesztik a tudományt azzal a felsőfokú oktatásig gyerekbe vert dogmarendszerrel, amit az emberkék kapnak. Ne feledjük, hogy egy tudományos publikáció legfontosabb kritériuma az újszerűség, hogy ad-e valamit ahhoz képest, mint amit előtte 1000 másikban nem veséztek már ki a hülyeségig. Sajna az oktatási rendszer nem tanít tudományos gondolkodásra, a politika által átitatott dogmarendszer visszaböfögésére annál inkább.
Néhány emberben felfedezem azt, hogy sikítófrászt kapnak, amikor a nagy nehezen elsajátított standard modellekkel szemben valami mással találkoznak, és akár szellemi kersztesháborút is hajlandóak viselni a szent tudomány érdekében. XD Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.08.20. 10:32:41
Es nem is akarok...mert ravilagitottatok, pont arra a problemara ami ellen agalok. Vagyis egy birka szembe beget a nyajjal, es, nem konspiraciokat meg ezoretikus magyarazatokat keresek hanem szimpla motivaciokat. Mivel ezek a dolgok nem nyerhetok ki egyertelmuen az adott informaciohalmazbol, es az sem biztos(Hiszen semmi sem biztos) hogy az informaciohalmaz helyes, igy nem latom tovabbi ertelmet ennek a vitanak, hiszen Az elfogadott tenyek ellen, en nem tudok eleg logikai ervet felhozni, arra hogy nem minden pont ugy tortent ahogy le van irva. Ezert tettem ki a feher zaszlot es beismertem hibamat.
Innen hova tovabb? Nekem jobbra el ahogy nyegleo mondana...
Az valóban nem vita, ha elmész, azt a vita feladása, a másik igazának beismerése, némi felsőbbrendűségi érettséggel ha jól értem. Mintha a vita valami rossz dolog lenne. Azt meg nem igazán értem, hogy olyasmiről nem vitázol, amiről nem érdemes eleget tudni? Ez számomra elég értelmetlen, és értelmezhetetlen. Mi van?
Az egyes ponttal én sem értek egyet, Afganisztán regnáló országvezetése hívta be a Szu.-t, az más kérdés, hogy az is kommunista diktatúra volt, de jogilag segítséget kért az Afgán-országvezetés. Tehát hivatalosan nem megtámadta... Az más kérdés, hogy mi zajlott a színfalak mögött, de arról fonak írt #53 . Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.08.20. 05:59:00
Minden ugy tortent ahogy leirtatok :) En tevedek hisz ember vagyok.
De tanultam valamit belole....
Nem vitazom olyasmirol amirol nem erdemes eleget tudni Nekem es valoszinu nem is fogok(engem nem a leirt tenyek erdekelnenek hanem a motivaciok...az meg ismet kodbe vesz....)
Koszi Skacok
Az 1. pontot azért árnyalnám. Azt az országot a SZU a hátsó udvarának tekintette, ahogy minket is, vagy mint az USA Latin-Amerika országait. Afganisztánban 1978-ban a kommunisták vették át a hatalmat, és a szokásos kommunista dolgokba kezdtek, beleértve ezrek megölését és tízezrek bebörtönzését, földreformot hirdettek, kihirdették a nők egyenjogúságát stb. A kommunisták között is belső harcok dúltak, az első vezetőt, Tarakit megölte Hafizullah Amin, amit Moszkva nem vett jó néven. Amin az USA-hoz akart közeledni állítólag, mindenesetre ezt követően a szovjetek megszállták az országot (szokás szerint "internacionalista segítségnyújtásnak" nevezve), a Szpecnaz megostromolta az elnöki palotát, és megölte Amint. Karmalt ültették a helyére (jóval később őt letették, Nadzsibullah került a helyére, aki a KGB helyi megfelelőjét irányította addig). Szovjetek már a megszállás előtt is jelen voltak Afganisztánban, "katonai tanácsadóként". A kommunistákat a konzervatív iszlám társadalom természetesen utálta, kitört a mudzsahedeknek nevezett fegyveres ellenállás, már a szovjet bevonulás előtt. Az USA már szintén a szovjet bevonulás előtt elkezdte őket titokban támogatni (természetesen a szaúdiak és más arab országok, valamint nem utolsósorban Pakisztán is, özönlöttek az muszlim önkéntesek is mindenhonnan, Algériától kezdve az arab világból, bizonyos Oszama Bin Laden volt az egyik, ekkor, a CIA bábáskodásával született meg az a modern dzsihádizmus, amiből később az "Al-Kaida" kinőtt (az al-kaida bázist, ez esetben pontosabban adatbázist jelent, az Afganisztánba érkezett harcosok neveit tartalmazta) és jelenleg az "Iszlám Állam" a legismertebb ilyen mozgalom). Zbigniew Brzezinski célja ezzel bevallottan az volt, hogy belerángassák a SZU-t egy megnyerhetetlen háborúba és ezzel véreztessék ki amennyire lehet. Brezsnyevék szépen meg is lépték, amit az amerikaiak elterveztek. Az amcsi propaganda persze annó azzal riogatott, hogy az oroszok Iránt akarják Afganisztán után lerohanni, és rátenni a kezüket a közel-kelet olajára. Ez kb. annyira volt reális forgatókönyv, mint a mostani propaganda, hogy Putyin "Ukrajna után" Lengyelország stb. lerohanására készül. Utoljára szerkesztette: fonak, 2017.08.20. 02:58:39
1. A SZU fogta magát és megtámadta az országot és megszállta, "mert csak, kell nekem alapon." A jenki azért ment oda, mert onnan érte támadás az országot...
2. ??? 1991-ben egy nemzetközi koalíció rúgta seggbe... Akkor verte a tamtamot a fél világ, hogy a koalíció miért nem buktatta meg Szaddamot. Érdekes, hogy ugyanezen országok meg alig 12 évvel később ezért meg köpködték az USA-t. Szép dolog a rövid memória... Hősök meg nincsenek a történelemben, egy ország nem lehet hős.
3. A vikinges résszel nem is értem mit a túrót akarsz mondani....
4. ????? Gazdasági megfontolása volt az egésznek. Afrika megkerülése kurvahosszú volt, K. meg szponzorai tévesz számításokból meg azt gondolták, hogy nyugat felé közel van. Ennyi.
5. Az elnevezés hátterét leírta Ira. Egyébként meg a történlemet a győztesek írják részhez köze sincs és az, hogy fennmaradt a sztori önmagában ellentmond a fenti billshitnek...
Sehol nem mondtam, hogy fekete-fehér a világ, de ma divat más szájába adni a szavakat hozzád hasonló féreg módon...
A legvége az írásodnak értelmezhetetlen ide-oda csapongó katyvasz.
1. Az tudod, hogy hk. és hk. között is eltérés van. A Pz I.-et is annak hívják, a Tiger I-et, A T-55-öt és az M1A2-őt is. Na melyiknek melyik ellen lenne esélye..? A japán hk-k kb. szarra sem voltak jók az 1945-ös szovjen monstrumokhoz mérve. Ja, benzin sem igen volt már beléjük...
2. A japánok a jenki tapasztalatok után a parton nem próbáltak meg védekezni soha többet 1943 után, mert a tüzérségi előkészítés ezt lehetetlenné tette... A szovjetek ellen szerinted máshogy lett volna?
3. A japán támadás okairól láthatólag lövésed sincs... A Surigao szoros idevágó részét olvasd el. A jenki ostobaság eredménye is volt részben, a gazdasági embergó volt, ami Japán számára nem hagyott más választást...
1:Mert a japánoknak nem volt tankjuk. A japán szárazföldi hadsereget megszálló hadseregnek és az anyaország védelmére tervezték. Japán fő ereje a flotta volt,azon belül pedig a repülőgép-hordozók és a csatahajók-a legismertebb és a világ két legnagyobb csatahjója a Musashi és a Yamato- 2:Mi volt a szovjet taktika? Hatalmas erejű nehéztüzérségi előkészítés után megindulnak a tankok és mögöttük a gyalogság,így törték át az ellenfél harcvonalát.A szigetcsatáknál a nehéztüzérséget az ami flotta és a légierő alkotta,az ő feladatuk volt a partraszállás előtt a szigetek védelmének szétrombolása.Csakhogy ez ellen a japánok úgy védekeztek,hogy mélyre beásták a tüzérséget és a gyalogságot is,ezért mikor az ami gyalogság partraszállt,akkor egy hatékony védelemmel találta magát szembe,amely védelem ellen nem maradt más választás,mint a hosszú és kimerítő szemtől-szembeni gyalogsági harc. A szigeteken tankok bevetése is értelmetlen,a szigeteken bevetett tankok kizárólag lánghsazórós tankok voltak,melyeket a japán bunkerek és föld alatti járatok ellen vetettek be. Ez ellen a védekezés ellen a bevált szovjet taktika eredménytelen lett volna,nekik sem maradt volna más választásuk,mint a szemtől szembeni gyalogos harc,ráadásul egy,a hazáját védő és szintén fanatikus ellenféllel szemben-és nemcsak a katonák ellen kellett volna harcolniuk,hanem a civilek ellen is.Az USA az amerikai japánoktól megtudta,hogy a civilek is harcoltak volna,ha az amik partraszálltak volna,gyakorlatilag a teljes japán felnőtt lakosság ellen kellett volna harcolniuk-. Akkora áldozatot követelt volna a japán anyaország elleni háború,amely már nem érte volna meg a németek elleni sok áldozattal járó háború után. 3.:A japánok tudták,hogy a korábbi szövetségesek a közös ellenségek legyőzése után egymás ellenfelei lesznek. Európában mindkét nagyhatalom,az USA is és a szovjetek arra törekedtek,hogy minél nagyobb területet tudjanak megszállni.,Csendes-óceánon meg az USA kizárólagos uralomra törekedett. Éppen ez,az USA kizárólagos uralomra való törekvése volt az ok,ami miatt Japán megtámadta az USA-t,mert ők is ezt szerették volna,egymás vetélytársai voltak.E célból hirdetett gazdasági embargót az USA Japán ellen és ez az embargó volt az indoka Japánnak arra,hogy mgtámadja az USA-t,a valós indok az egymással valóvetélkedés volt. Csakhogy az európában győztes szovjetek földrajzilag részei az óceánnak és az európai győztes mivolt miatt attól kezdve már politkailag és gazdaságilag is részt kértek a befolyásból.. Ezt,a növekvő szovjet veszélyt érzékelte az USA is,ezért érdeke volt,hogy korlátozza.Hogyan tudja legjobban korlátozni? Úgy,hogy a szövetségesévé teszi a korábbi ellenfelét,Japánt. A japán politikusok meg attól féltek,hogy a szovejtek nem állnak meg Mandzsúriánál és Szahalinnál,hanem megtámadják a japán anyaországot is,ezért nekik is érdekük volt,hogy elfogadják az USA által diktált feltételeket. Igazából a hidegháború már a II.vh végén elkezdődött...
Minden ruszki tudja, hogy tőlük tojtak be, nem az x-edik lebombázott város miatt.
1. A Szu. diktatrúa volt? Akkor azt hiszem, meg is van a válasz az első kérdésedre.
2. Szaddam hatalomra emelkedése: A Kászim – egyébként korántsem egyértelmű – kommunistabarátságától tartó CIA segítségével az 1963-as államcsíny során a Baasz Párttal szoros kapcsolatban álló katonai vezetők megdöntötték Kászim hatalmát, őt magát pedig megölték. Az új elnök a nacionalista Abd asz-Szalám Árif, Kászim korábbi harcostársa lett, de a kormányt a baaszisták kerítették hatalmukba. Árif végül a belső konfliktusoktól meggyengült párt radikális képviselőit november 18-án kiszorította a hatalomból, és 1964 szeptemberében egy hadsereg berkeiben szövődő összeesküvés kapcsán végleg leszámolt a párttal. Szaddám Huszein időközben visszatért Irakba, és pozíciói jelentősen megerősödtek azután, hogy Ali Szálih asz-Szaadi pártfőtitkár bukása után távoli rokona – a Huszeint felnevelő Tulfáh unokatestvére – és pártfogója, Ahmad Haszan al-Bakr lett az iraki párt vezetője. Száműzetése alatt ráadásul az alapító atya, Misel Aflak is felfigyelt rá, és az ő támogatásával 1964 nyarán, kevesebb mint 30 évesen a párt legfelsőbb testülete, a Regionális Parancsnokság titkára lett. Nagy szerepe volt a párt korábban szétvert milíciája, a Nemzeti Gárda újjászervezésében, továbbá ő hozta létre a Baasz saját titkosszolgálatát, az ún. Különleges Apparátust. 1964 őszén al-Bakr mellett ő is börtönbe került, ahonnan azonban tovább folytatta a szervezkedést. 1966-ban, Abd ar-Rahmán Árif elnöksége idején szabadult, és folytatta a pártmilícia és a tömegbázis szervezését, amit a kormányzat népszerűtlensége és az 1967-es arab-izraeli háborúban elszenvedett vereség is megkönnyített. Miután 1968 júliusában al-Bakr átvette a hatalmat és egyszerre elfoglalta a köztársasági elnöki és miniszterelnöki pozíciót, 1969 novemberében a Baasz Párt teljes Regionális Parancsnokságával együtt Huszein is belépett a legfőbb törvényhozó és végrehajtó szervként szolgáló Forradalmi Parancsnoki Tanácsba, amelynek (al-Bakr helyetteseként) ő lett az alelnöke. Az új rendszerben Huszein felügyelte az állami biztonsági szerveket is: a belbiztonsági szolgálat élére egy hívét, a szadista kegyetlenségéről ismert Názim Kazzárt nevezte ki.
3. Teljesen mindegy, hogy a történelem kései korában ki mit gondolt róluk (a Vikingekről), ezt flórklórnak hívják. A történelem - mint tudomány - a flórklórt, és a tényeket különválasztja. Amit sugallni akarsz, az elég buta dolog, hiszen mi célja lenne ma, amikor Vikingek sincsenek, hogy bármiféle kitalációt terjesszenek róluk? Az egész világ összeesküdött, az összes történésszel együtt, egy mára már nem létező hatalom ellen. Ugye, nem ezt akarod mondani?
4. Vagy egy új, rövidebb tenegeri kereskedelmi útvonal miatt. Ugyebár Indiát akkor még csak a selyemúton, és-vagy Indiai-óceán+Földközi tenger+ szárazföldi kereskedelmi útvonalon lehetett elérni, akkor még Afrika körbekerülése nem létezett, az ugyanis egy több évszázados projekt része volt, aminek még nem értek a "végére". Akkor jött Kolumbusz egy merész tervel... De szép gondolat, hogy az Angolok terrorizálták a selyemúton az embereket, a gond az, hogy néhány évszázaddal előre ugrottál. Ilyenekhez téveszmékhez vezet ha valaki nem ismeri a történelmet.
5. Waldseemüller 1507-es világtérképén tévedésből szerepelt az Amerika elnevezés, de gyors elterjedése miatt már nem lehetett korrigálni. 1507. április 25-én adta ki a német Martin Waldseemüller freiburgi térképész az új világtérképet, amelyen első alkalommal szerepelt az "America" név a mai Brazília helyén szereplő földrészlet jelölésére. Waldseemüller az újonnan felfedezett kontinenst Amerigo Vespucci-ról, a felfedezőről és tengerészről nevezte el, aki írásaival, úti beszámolóival évtizedeken át alakította a kontinensről alkotott képet. Martin Waldseemüller térképéből egyetlen példány maradt fenn, ezt az Egyesült Államok kongresszusának washingtoni könyvtárában őrzik. Amikor fél évezreddel ezelőtt megjelent a térkép, mellékletként egy kis glóbusztérképet is adtak hozzá. A nyomtatott darabokat ki lehetett vágni, és egy fagolyóra ragasztani, ezzel máris készen volt a glóbusz. A vásárló ezen kívül kapott egy összefoglalót is a felfedezések koráról. Ebben magyarázta meg Waldseemüller, és kollégája Matthias Ringmann az új kontinens névválasztását. "Egy másik, a negyedik földrészt Amerigo Vespucci fedezte fel. Nem tudom, hogy milyen jogon szólalhatna fel bárki is az ellen, hogy ezt a földrészt ne a felfedezőjéről, a találékony és bölcs férfiúról nevezzük el Amerigo-nak, vagy America-nak, ha már Európa és Ázsia is női neveket kapott." Az Amerika név igen hamar elterjedt, és átvette a flandriai Gerhard Mercator is, akinek 1569-ben jelent meg a világtérképe. Vespucci, a firenzei üzletember (1451-1512), szerencséjét a könyvnyomtatás hozta meg, ennek révén váltak írásai szabályos bestselleré. Rendkívüli elbeszélőkészségével a végtelenségig hangsúlyozta, hogy az Újvilág csak maga az édenkeret lehet. Ugyanakkor a "vademberek" leírásával mintegy megalapozta a kegyetlenkedéseket, az európai hódítást.
6. Kivételesen nem ő a szűklátókörű, hanem a te történelmi ismereteid gyengék, némi összeesküvés elmélettel megfűszerezve, némi skatulyázással. A többi amit írsz az aktuálpolitika, amibe meg nem megyek bele. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.08.19. 18:46:15
Ez a baj Veled(Ne vedd sertesnek inkabb probalom megvilagitani a hibat a logikadban) Egy ket pelda miert a gyoztesek formaljak a velemenyed ne keress idorendiseget: - Miert volt a SZU a legnagyobb elnyomo foleg az oroszok amikor afganisztanab benyomultak es miert amerika a megvalto amikor Ok mentek? Nem ugyan az a haboru ugyan azok az emberek laknak ott? Nem veletlenul a talibok az amerikaiak alltal kerultek hatalomra?
- Miert kerult irakban Szaddam hatalomra es O jo volt ~20 evig aztan ugyan az az ember hirtelen diktator lett es ki kellet fustolni, es megint Amerika a hos?
- A vikingekmiert csak az angolok tortenelmeben jelennek meg mint hodito nepseg, mig tudjuk bejartak a vikingek az egesz vilagot(igen jartak amerikaban sot ausztraliaban is) es sehol nem tortent hasonlo incidens? Talan provokaltak oket? Neeem a tortenelem nem ir ilyesmit...
- A spanyolok miert indultak el megkerulni a fel vilagot hogy eljussanak indiaba? Tan nem az angol terrorszervezet miatt? Neeem a tortenelem meg le is irja de TE azt mondod ez igy volt jol, hiszen az angolok teljesen legalisan cselekedtek....Persze a szabalyrendszert Ok alkottak, es nekik kedvezett nemde??? Es ok irtak le az esemenyeket is.....
Tudom ezek nem bizonyitekok hiszen Amerikat nem kolumbianak hivjak, szerencsetlen Amerigo Vespucci Fedezte fel...Veletlenul nem o a gyoztes hiszen O jott ra milyen hibat vetett kolumbusz...Es ki is hasznalta....
Soroljam mennyire szuklatokoru vagy....sajnalom a TE egyoldalu es agymostott vilagnezeted lehet Neked megfelel, de a valosag nem FEKETE-FEHER ahogy TE hirdeted! Ha kepes vagy ezt belatni es nem a hagyomanyos ketpolusu vilagkephez ragaszkodni akkor van ertelme akarmilyen vitat folytatni, ellenkezo esetben marad a TE sardobalos stilusod es elorebb nem leszunk semmivel csak max bebizonyitod milyen jol idomitott robot vagy a rendszerben. A magam reszerol, ismerek es beszeltem rengeteg nemzetiseggel, es ha egyszer meghallgatod az O velemenyuket is rajosz semmi sem ugy van ahogy azt elkepzeled. Egy pelda a kedvedert: mindenki az iraki menekultekrol beszel, Te tudtad azt hogy a menekultek azt mondjak Ok sosem hagytak volna el a hazajukat(szaddammal mint vezeto beleertve) ha nem mennek a jenkik. Es eddig akivel beszeltem mindenki azt mondta, nagyon jo eletuk volt. Akkor Te ezt mivel magyarazod???? Erted a menekult.... Vannak Irani barataim...Szerintem meglepodnel ha meghallanad Ok milyen nyitottak muveltek, es baratsagosak....Sot Soroljam tovabb??? Minek TE mar beskatulyaztal mindent Es neked ez jo. Megakarsz gyozni mindenkit errol....Csak Tudod ez nem fog menni, mert Vannak emberek akik kivancsiak es gondolkodnak, nem csak a leirtakat fujjak kivulrol mint a kisikolasok.
Egy a győztesek írják a történelmet a legnagyobb bullshit, mert akkor nem értem, hogy miért önlik a csapból is az, ami az állítólagos "történelemmel" szembemenő állításokat tol mindenféle érv vagy sokszor bizonyíték nélkül is...
Azert megint nem ertem, Mindenki tudja a gyoztesek irjak a tortenelmet!!! Ezen nincs mit vitazni, vagyis amit olvasunk a MAin streem tortenelem Neven az pontosan az amit elvarnak, hogy tenykent tekintsunk. Ha valaki megkerdojelezi ezt (nem tenyekrol beszelunk ugye egyik oldalrol sem hiszen az elobb irtam, KiK irtak a tenyeket) akkor mie ezzel a problema? En nem hiszem el egyik oldal mesejet sem. Szerintem semmi sem ugy volt ahogy leirtak, es nem azok a motivaciok alltak mogotte. Akkor velem mit kezd a sok okos?
Nekem sokkal egyszerubb a logikam es talan ez majd megmutatja a gyengesegeiteket: Miert indultak a vilaghaboruk? Kinek allt erdekeben, miert csatlakozott a masodikhoz Japan? Megvan ki provokalt kit es hogyan? Akkor ki a bunos? Ja hogy legalis eszkozokkel tul kevesek voltak azok az orszagok, igy mi mas maradt nekik? Igen nagyon sok orszagnak nem volt igazi gyerebe rendszer amit Az amcsik csinaltak az angolokkal az oldalukon es kozel teljes kontroll ala vontak gazdasagilag a vilagot. Ja hogy most mindenki Happy mert milyen jo ez igy mindenkinek...Ja nem varjunk csak a "koloniak" kirablasa es egyes orszagok terdrekenyszeritese ugyan ugy folytatotik, csak mas a jelmondat...
Emberek Ti vagy vakok vagytok vagy nem tudom mik...Ez az egesz tortenelmi megkozelites amit levagtok, pont a lenyeget nem veszi figyelembe, a motivaciokat, mindenki egy apro reszletnel leragad, azon marcangoljatok egymast, de az egesz mirol szol az mar nuku...
Nem mentem fel egyik oldalt sem, sot igen is szomoru ide jutottak, de nezd meg a japan mindennapi embert es hasonlitsd ossze az amcsival.... igen szelsoseges esetben a japan buszke es kitart mindenaron az elvei mellett mig az amcsi csak a parancsokat koveti...de felelembol... Bekeidoben, az amcsi nagyon is rasszista es muveletlen sajnos, mig a japanok nagyon is vendegszeretoek. a maguk kulturajan belul tisztelettudoak, es igen erdeklodoek a vilag dolgai irant. Persze van kivetel mindket oldalon es nem szentiras amit irok, de sajat tapasztalatom.
Ma már nem utàljàk őket keleten, egyre inkább a történelem homályába vész a dolog.
A médiában áldozattá válás. Hol? Mi? Nem csak nyugati világ van. Ez ott sem általános, keleten meg mai napig utálják őket sokan azért, amit akkor tettek és mai napig nem ismernek el sokan és/vagy nem kértek érte bocsánatot...
A többi város bombázásról való hallgatás is nettó kreténség, mikor 10-12 évesen már olvastam a témában a könyveket, már akkor is le volt írva mindenhol a a gyújtóbombás támadások egy része pusztítóbb volt.
Bűnös nemzetként való megbélyegzés is nettó faszság. Mikor is lett NSZK NATO tag? Japánnal a '60-as évek elejéig nem kezdett semmit az USA...
A Valkűr és becsület visszaszerzése részen már tényleg röhögtem, hogy van olyan, aki ennyire ostobán gondolkozik. Az en block rész is hülyeség, lásd NATO tagság vs. Japán szövetségessé válásása közötti cirka 10+ évre...
Akkor zavaros hülyéset és maszlagot írt, hogy arra szavak alig vannak....
Ez jó logika. Mondjuk valamikor a lapos földet is ugyanígy megkérdőjelezték...
A tudományok fejlődéséében és előre haladásában óriási jelentősége van a vitának. Felvetnek (publikálnak) elméleteket és azt megvizsgálják, kitárgyalják. Ettől halad előre. Persze a lehető legobjektívebbnek kellene maradni, de sajnos ez nem nagyon szokott menni, az ember már csak ilyen. Ha ettől valakinek hiteltelen lesz, annak tényleg a homeopátiát és a lapos föld elméletét tudom ajánlani.
Azért szerintem ez bonyolultabb. A töritudomány elég szubjektív dolog és azt se felejtsük el, hogy nem a japánok összességében, vagy valami döntéstámogató szuperszámítógép hozza meg a döntéseket, hanem 1-1 vezető. Azt, hogy adott pillanatban mire is gondolt, mi volt a fő motivációja, az oroszok, az amcsik, anyja mizó levese, vagy az atombomba azt viszont nem tudjuk.
A cikkíró megpróbálja helyesen mérlegelni az atombomba köré épített mítoszt. Ne feledjük, a döntő szerep mint indok, nem egyenlő a döntő szerep mint okkal! A kapituláció oka a hibás döntések hatására felmerülő totális vereség és a szovjet invázió esélye, az indok a legyőzhetetlen csodafegyver volt. Ezt mondja ki a cikk és nem többet, azért ezt így nézve kb mindenki elfogadhatja.
Eddig szamtalan tanulmanyban jutottak arra a kovetkeztetesre, hogy az atombombanak donto szerepe volt a Japanok onkentes kapotulaciojaban. 1 szakerto szerint volt ellenkezoleg. Hmm, na melyiknek is higgyek? Es az SGs cikkiro miert jelent ki tenykent olyat, aminek az ellenkezojerol konszenzus van, es csak 1etlen ketes tanulmany tamasztja ala?
Na ezert teljesen hiteltelen manapsag a tudomanyos ujsagiras, es fordulnak az emberek inkabb a homeopatia es a lapos fold fele...
Pontosan melyik resze az a kommentjenek, ami -szerinted- nem allja meg a helyet? Illetve a #31 3. ponthoz: Fraszt..egyreszt MacArthur 1945-tol kezdve reformalta Japant es mar az 50-es evekben (koreai haboru?) fel- es elismertek a fontossagat (lasd:"U.S. efforts to save South Korea from Communist invasion accelerated Department of State attempts to restore Japan to a respected international position, and make that country a prosperous ally of the United States. Negotiated primarily by John Foster Dulles in 1950 and 1951, the Treaty of San Francisco ended the state of war between Japan and 47 of the Allies (most nations allied with the Soviet Union refused to sign), concluded the American Occupation, and excused the Japanese from reparations for the war. Acheson signed the San Francisco Treaty on September 8, 1951, the same day he and Japanese Prime Minister Yoshida Shigeru signed the United States-Japanese Security Treaty. The treaty allowed the United States to station troops in Japan, and made the Japanese islands into an important facet of America’s global containment structure. To American leaders, Japan has transformed from World War II enemy to vital ally, and Korea went from a peripheral region to a key battle ground in the Cold War.")
Érdekes gondolatok. A Tenno döntése még a vezetésben is sokakat meglepett. Személyesen jelentette be, szólt a néphez, amire talán soha nem volt példa. Érdekes szitu volt. Ha nem így jelenti be valszeg a japánok soha nem adják fel, mert ő egyszerűen Japán jelképe. Ha az amcsik kivégzik abból is iszonyat vérfürdő lett volna. A tisztogatások, háborús bűnösök büntetése is viszonylag visszafogott maradt. A japánokat nem bélyegezték úgy meg bűnös nemzetként, mint a németeket, pedig ezerszer fanatikusabbak voltak és nagyságrendileg magasabb szinten követtek el háborús bűnöket a megszállt területeken. Sőt Hirosima/Nagaszaki után még ők váltak áldozattá a médiában. A többi várospusztító terror bombázásról persze a média évtizedekig hallgatott.
Sajnálatos módon a Hitler meggyilkolására irányuló sikertelen a Valkür hadművelet nem tudta elérni még azt sem, hogy a német nép visszanyerje a becsületét, pedig olyan vezetőket is kivégeztek, mint Rommel tábornok, Vagy Canaris tengernagy kb 150 más magas rangú katonai vezetővel együtt. Sokakat húskampóra akasztottak, felvették haláltusájukat és azt mutogatták. A koncentrációs táborokat évek óta megtöltő ellenzékiekről ugye nem is beszélve. A németeket a szövetségesek en block bűnösnek kiáltották ki, ahhoz hasonlóan, ahogy előtte évszázadokig a zsidók voltak a bűnös nép. Szal a japók ezt elkerülték, de az oroszok is, akik Sztálin alatt szintén túltettek azért a nácik bűnein. Ettől persze az utóbbiak nem lesznek jobb emberek. Csak morálisan érdekes, hogy a nyugat Hitler helyett a nála is nagyobb antikrisztusokat választotta szövetségesül. Hmmm....
1. Madzsúriát nem feladták, hanem olyan szinten ment át rajtuk a gőzhenger, hogy a japók totál sokkban voltak. A két fél között kb. olyan eltérés volt, mintha Lengyelországot 1939-ben 1945-ös tapasztalattal és eszközökkel rohanták volna le.
2. A szovjet felső vezetést nem érdekelte a veszteség. A partaszállás után ugyanúgy az lett volna, mint Mandzsúriában. Csak ehhez parta kellett volna szállni. Jenki eszközadomány nélkül ez mission imp.
3. Semmit nem ismertek fel a japánok és rohadtul nem ajánlkoztak fel. 1960-as évek elején változott meg a jenki külpolitika Japán kapcsán és szánt neki nagyobb szerepet.
A cikk írójának egyik legnagyobb hibája az,hogy képesnek tartotta a szovjet hadsereget nagymértékű partraszálló hadművelet végrehajtására. A szovjet hadsereget szárazföldi harcokra építették fel,nem pedig tengeri háborúra. Hol lett volna a szovjeteknek olyan flottája,amely az ami flottához hasonlóan tudta volna támogatni a partraszálló csapatokat? A japánok komoly légierőt tartottak vissza a fő szigetek védelmére és Iwo Yima ill.Okinawa megmutatta,hogy mi várhatóa fő szigetek elleni invázió során,de nagyságrendekkel nagyobb léptékben.Az ami hadevezetés egymilliós!!!amerikai és két-két és félmilliós!! japán katonai áldozattal számolt,a civil áldozatok számát pedig hatmillióra!!!becsülte. A szovjet hadsereg a németek elleni sok áldozatot hozó háború után nem lett volna képes egy hozzájuk hasonlóan fanatikus,az utolsó emberig védekező ellenfél ellen háborút folytatni,mert a japánok Mandzsúriát könnyen feladták,de a Felkelő Nap Országát nagyon nem adták volna,főleg a szovejeteknek...Akkora áldozatot követelt volna szovjet részről az invázió,hogy nekik a németek elleni kimerítő háború után nem érte volna meg az újabb sok áldozattal járó háború.. A japánok remek érzékkel felismerték,hogy az USA-nak szüksége lesz egy olyan országra,mely gátat képez a szovjetek ellen és felajánlották magukat az USA-nak erre a szerepre,melyet az USA is elfogadott,mert belátta,hogy igazuk van a japánoknak. Így lehetséges az-és a 49-ben kommunista győzelemmel eldőlő kínai polgárháború miatt is-,hogy Japán legyőzöttből az USA térségbeli legfőbb szövetségesévé lépett elő.
Amúgy meg Ausztriától Japánig minden korábbi Hitler-szövetséges (sőt, a német poszt-Hitleri vezetés is) arra hajtott, hogy inkább az anglo-amerikaiak szállják meg a maguk rágógumizó négereivel, mint a komcsi kolosszus, a Szovjetunió, amely tudvalevő volt, hogy fel fogja forgatni fenekestől a megszállt országok társadalmi rendszerét. Mi ebben az újdonság?
Utoljára szerkesztette: Kara kán, 2017.08.18. 20:08:30