2015. január 15. 12:57, Csütörtök
Végre pont kerülhet az évek óta húzódó munkaügyi viták végére, amelynek tétje 9 milliárd dollár volt.
Az Adobe, az Apple, a Google, az Intel, az Intuit, a Lucasfilm és a Pixar illegális módon
megegyeztek, hogy nem csábítják el egymás munkatársait. 2005-ben az Apple és az Adobe, 2006-ban az Apple és a Google, 2007-ben pedig az Apple és a Pixar, a Google és az Intel, illetve a Google és az Intuit kötött ilyen jellegű szerződést. Az IT-óriások ráadásul a béreket is
limitálták. Az ügy közel 65 000 dolgozót
érintett.
Tavaly a cégek vállalták, hogy 324,5 millió dollár kártérítést
fizetnek, de az összeget Lucy Koh kaliforniai szövetségi bíró kevésnek
találta, ezért nem hagyta jóvá a peren kívüli megállapodást.
A tét nem volt kicsi, lévén ha helyt ad a bíró az alperesek elleni beadványnak, úgy elvileg 3 milliárd dolláros kártérítést kellett volna fizetniük, de az összeg - az amerikai piaci versenyről szóló törvény miatt - akár a háromszorosára is nőhetett volna. Koh elutasította az első alperesi ajánlatot és
közölte, hogy minimum 380 millió dollár körüli összeget tartana elfogadhatónak. A Reuters arról írt, hogy a felperesek ezt a kártérítést már elfogadták, az ügyvédeik viszont nem voltak hajlandók konkrét összeget elárulni.
A Pixar, a Lucasfilm és Intuit már tavaly peren kívül megegyeztek a felperesekkel. Előbbi kettő 9-9 millió, míg az utóbbi 11 millió dollárt fizetett. Ezek a megállapodások a fejlesztők 8 százalékát érintették.