2000. március 8. 00:53, Szerda
(ZDNet) Az IBM vezérigazgatója, Lou Gerstner azon nyugtalanságát nyilvánította ki, hogy milyen kevés technológiailag vezető vállalat foglalkozik a high-tech fejlődés szociális célra felhasználásával.
Beszéde hétfőn hangzott el az Új Gazdaságról folytatott bostoni konferencián.
"Az iparnak felelősséget kell vállalnia a technológia változásáért." Szorgalmazta a vállalatok magánéletre, biztonságra és a digitális kereskedelem-politikára összpontosítását. Véleménye szerint mindhárom területen az ipar önszabályozásának kell működnie az állami beavatkozás helyett.
A magánélet területén Gerstner a kormányzat, az ipar és a közvélemény kooperatív magatartását tartja igen fontosnak. Egy új, a magánélet védelmével foglalkozó "alkotmány" kidolgozását sürgette, ami kombinálná mindhárom fenti tényezőt.
Más esetekben erősebb állami befolyást igényelt, legfőképpen az üzleti érdekeltségek védelmében. A digitális jogok esetében hangsúlyozta a piacok nyitottságának fenntartását.
"A jelenlegi kereskedelmi egyezmények elsődlegesen a dolgok fizikai jelenlétén és a nemzeti határok meglétén alapulnak. Az új gazdaságban meg kell győznünk a piacot és a vásárlókat, hogy napjainkban az elektronikus elérés is van olyan érdekes, mint a fizikai."
A biztonsági területet számbavéve ismét az állami szabályozást sürgette, emlékeztetve a jelenlévő üzleti vezetőket az "ember sötét természetére".
"A téglafalú vállalatok soha nem fogják megnyitni ajtaikat, leszerelni a zárakat és videókamerákat, elbocsájtani a biztonsági személyzetet. A Webcégek százai mindennap megteszik ezt."