Egy korszak végéhez értünk

A New Horizons pontot tett egy korszak végére, hiszen sokunk a kilencbolygós Naprendszerrel nőtt fel, aminek utolsó tagja a Plútó volt. Felmerül tehát a kérdés: most merre induljunk?

A jövőbe tekintés előtt azonban nézzünk vissza a múltba, az expedíció ugyanis jó alkalmat ad erre is. 1959-ben kezdődött ez a korszak, amikor az USA és a Szovjetunió egymással versengve először a Holdat vette célba szondáival, majd idővel minden bolygót, holdat, számos üstököst és aszteroidát megvizsgált a Naprendszerben.

Az expedíciók milliók érdeklődését keltették fel, hogy jobban megismerjük helyünket a világűrben, és közvetve rengeteg új ismeretet adtak saját bolygónkról is. A New Horizons átrepülése az első az utolsók közt - a törpebolygóvá visszaminősített Plútó volt az egyetlen nagyobb égitest, amit még nem sikerült felderítenünk. "Kezdünk kifogyni az ismeretlen területekből, viszont most visszamehetünk azokra a helyekre, ahol csak rövid ideig tartózkodtunk és teljesebbé tehetjük a róluk alkotott képet" - mondta Curt Niebur, a NASA robotküldetéseket felügyelő vezetője.

Ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy inkább bolygószomszédságunkra fókuszálunk, jelenleg ugyanis egyetlen űrügynökség terveiben sem szerepel olyan expedíció, ami a Jupiteren túlra irányulna, a tervezéshez és kivitelezéshez szükséges idő figyelembevételével pedig kijelenthető, hogy több mint 20 évre lesz szükség egy olyan hosszú távú repülés tető alá hozásához, mint a New Horizons.


A Hold, a Mars és a Jupiter, ahová a legtöbb jövőbeli küldetés irányul, még bőven őriz titkokat. Ezek elérése jóval egyszerűbb, alacsonyabbak az expedíciók költségei és kockázata. Jelenleg a NASA 2020-as évekre tervezett Europa holdra irányuló kirándulása talán a legérdekesebb kísérlet, ami ha csak egészen minimálisan is, de a földönkívüli élet felfedezésével kecsegtet. "A jelenlegi küldetések tudományos eredményei összehasonlíthatatlanul nagyobbak az első átrepülésekből szerzetteknél" - mondta Mark McCaughrean, az ESA robotküldetéseinek vezető tudósa, aki szerint a visszatérő expedíciók egyáltalán nem unalmasak. Ehhez hozzájárul a társadalmi média hatalmas térnyerése, amivel sokkal közvetlenebbé vált a kapcsolat az űrexpedíciókkal, mint a múltban.

Tehát jönnek filmes nyelven a "rebootok", valamint a folytatások, ilyen lesz a NASA 2020-as marsjáró projektje, ami a Curiosity küldetés folytatásának tekinthető. Mi van a Vénusz perzselő felszínére tervezett robotokkal, a Titán szénhidrogén tavait meghódító tengeralattjárókkal? Hallhattunk ilyen elképzelésekről is, de ezek mindeddig nem kaptak komolyabb finanszírozást. Vajon a már ismert célpontokon tett új felfedezések ki fogják elégíteni a közvélemény kalandéhségét - vagy idővel a futurisztikus, mondhatni tudományos fantasztikus ötletek felé fordul a pénzzel együtt?

"Az ideális egyensúly az lenne, ha értékes tudományos eredmények mellett ki tudnánk elégíteni a nyilvánosság érdeklődését is" - mondta Casey Dreier, a bolygókutatásokat szorgalmazó Planetary Society munkatársa. A nyilvánosság kielégítése ugyanakkor komoly megtérülést is eredményezhet. "Ha az olyan küldetések, mint a Rosetta a tudomány felé vonzza a gyerekeket, valamint segít egy racionálisabb társadalom felépítésében, akkor minden egyes befektetett fillér megéri" - mondta McCaughrean.

A NASA következő nagy volumenű küldetése a Juno szonda, ami jövőre éri el a Jupitert. A bolygó körüli tervezett élettartama azonban mindössze egy év, elsődlegesen a Jupiter mágneses terét, magját ás légkörét fogja vizsgálni, mint látványos képeket sugározzon vissza - arra eddig is ott volt a Galileo. Az űrkutatás nem csak a szép képekről szól, de ezek táplálják a vágyat, hogy más világokat is szemügyre vegyünk. A Plútó küldetés elindítása óta egy újabb távlat is megnyílni látszik, ez pedig az exobolygóké.


A Naprendszeren kívüli bolygók tanulmányozása az 1990-es években indult el, és vannak bizonyítékaink két bolygó létezéséről az Alpha Centauri rendszerben, ami "csak" 4 fényévnyire helyezkedik el. Egy ilyen út megtételéhez azonban a gyorsnak mondható New Horizons-nak is közel 100.000 évre lenne szüksége. Ezeknek a világoknak az elemzése űrszondával rendkívül költséges, kockázatos és időigényes lenne. Csak a fejlesztési idő akár egy évszázadot vehetne igénybe, majd ha sikerül kikísérletezni a mainál sokkal fejlettebb technológiákat, akkor az utazás további évtizedeket emésztene fel. A megtérülés azonban jelentős lehet. Egy nap leszármazottaink talán az első csillagközi felderítő képeit fogják vizsgálni és elmondhatják, hogy valóban meghódították a csillagokat.