Készülőben a OnePlus kisebbik okostelefonja

Készülőben a OnePlus kisebbik okostelefonja

2015. szeptember 22. 23:49, Kedd
A cég egy mini változatot is piacra dobna, erről látott most napvilágot két render.

A nyár folyamán mi is hírt adtunk a OnePlus 2 hivatalos bemutatójáról, amely az első generáció esetében tapasztalt fennakadások kiküszöbölésével, pontosabban ennek ígéretével futott be. Ez végül nem egészen így sikerült, mi több, nemrég a cég maga is elismerte, hogy ismét hibáztak, a figyelem azonban már a soron következő változatra irányul.

Kínai forrás szellőztette meg a most napvilágra került két renderképet, amelyek a címben is szereplő mini változatot mutatják meg számunkra, természetesen még nem annak fizikai valóságában. A külsőt illetően leszögezhetjük, hogy ismerős dizájnra hajaz az új változat, ez azonban néhány tekintetben némi meglepetést is tartogat számunkra, hiszen a hátoldalon az Apple-féle Touch ID-re emlékeztető ujjlenyomat-olvasót, valamint két kamerát és az azokhoz társuló LED flash-párost vehetjük közelebbről is szemügyre.

A hardveres részletek eddig még nem jelentek meg, így nem tudjuk pontosan, hogy milyen komponensek kapnak helyet az új típuson, tehát továbbra is csak a fenti képekből tudunk bizonyos következtetéseket levonni. Az előlapi rács mintha dupla hangszórót rejtene, ehhez azonban csak a mikrofon csatlakozik, így egy meglehetősen letisztult, puritán külső tárul elénk. Az ár egyes korábbi hírek alapján a megszokottnál alacsonyabb, 249 dollár körül lenne, ez nyilván meglódítaná a vásárlók érdeklődését, de hivatalos információ még erről sem jelent meg.

Ennek köszönhető, hogy a megjelenés dátuma sem ismert, de a további fejleményekről mi is beszámolunk majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások