KISS Psycho Circus: The Nightmare Child

Grafika: A játék kihasználja a legkorszerűbb Lithtech motor előnyeit. A Third Law jól használta a technikát és egészében a KPC: The Nightmare Child-et kellemesen össze lehet hasonlítani bármely jelenlegi FPS-el. Míg a játék hátrébb van technikai bátorság és a látvány összességének szimulációjában, a Third Law fejlesztői az átlagosnál jobb munkát végeztek, hogy kidolgozott, szerkezetileg hatásos pályákat készítsenek. Itt van pár a műfaj legjobban tervezett pályái közül. Az elrendezés logikus és egyszerűen követhető, míg a bonyolult látvány megmarad állandóan az egész tombolás alatt. A pályák kinézete és érzése tiszta és precíz, a textúrák használata sokrétű és gyakran csodálatosan egyszerű. A 3D-t is jól kezeli, jobban megfogja a magas épületek érzését és a szakadékok mélységét, mint a legtöbb ilyen típusú játék. Hozzátéve, van pár kellemes speciális effekt, mint a többszínű tört üveg és Tickler sugárfegyvere, de a legtöbb esetben nincs több “Azannyát!”. Az ellenségek nagyjából kockásak és nincsenek úgy kidolgozva, mint a pályák. Az olyan dolgok, mint a víz, egyszerűen rondák és nincsenek olyan valódi környezeti effektek, mint pl. az időjárás.

Kezelőfelület: A KPC: The Nightmare Child dobozos kiadásának van némi kezelőfeületi problémája. Az első dolog, amit észre fogsz venni, hogy milyen rondák a képernyőn megjelenő szövegek. Valamilyen okból a fejlesztők a képernyőn lévő kezelőfelületet vagy a HUD-ot egyenletesen 640x480-on tartják akkor is, amikor a játékos ennél nagyobb felbontásban játszik. Az eredmény az, hogy míg a játék felbontást változtat, a HUD nem, megmarad hasonlóan nagy, szemcsés, nehezen olvasható kis felbontásban. A másik probléma, hogy a kezelőfelület nem támogatja az egér görgőjét. Az FPS-ek standardja szerint ezzel lehet fegyvert váltani, de ez a funkció nem él a KPC: The Nightmare Child-ban.

Szerencsére kiadtak egy beta patch-et ezen problémák orvosolására. Egyébként a kezelőfelület nagyjából ugyanolyan, mint bármely más FPS-é a piacon. A patch-el a billentyűzet és az egér beállítható minden elképzelhető konfigurációban. A kézikönyv erősen korlátozott és mint azt a leírás elején megjegyeztem, a játékban található brosúra kellemes, de a legtöbb játékos nehezen találja meg és így nem sok előny származik belőle.

Játékmenet: Távolítsd el a sötét helyeket, adjál némi mesterséges intelligenciát az ellenségeknek, teljesen alakítsd újjá a fegyvereket és máris van egy csodás arcade lövöldözősöd. Azoknak, akik semmit sem tudnak a Psycho Circus-ról, a KPC: The Nightmare Child kitűnő hátteret kínál a féktelen akció lövöldözéshez. A sok sötét és bajlós gonosz összekeverve egy gyerek cirkuszának furcsa kacérkodásával meglepően jól összeillik. Tetszett a szívdobogtató akció és nagyon ajánlom a játékot stressz levezetőnek.

A játékmenet őrült nehéz, és a szörnyek nagy száma könnyen elnyomja még a legravaszabb akciórajongót is. Nem érdemel jutalmat a játékmenet taktikája és a KPC: The Nightmare Child valójában bünteti azokat, akik megpróbálják kijátszani az egyenes arcade-szerű ackiót. Korlátozva az áttekintést és mélységtől mentesen a KPC: The Nightmare Child egy agyatlan lövöldözés.

Hangeffektek: A százféle hátborzongató féreg, amely egyszerre feltűnhet a képernyőn, hasonló számú hanghatást hoz magával. Az ellenséges teretmények olyan hangokat hallatnak, amelyekre a pokol esztelen szolgáitól számítasz. Az eredmény azonban valójában kellemes, de nem olyan ijesztő vagy idegölő, mint amilyen lehetne. A környezeti hangok is elég jók, és a KPC: The Nightmare Child jó munkát végez a hangok használatával, hogy előre figyelmeztesse a játékost a közelgő végzetére. A beszédhangokat illetően az öreg cigányasszony elbeszélése jó, amely előkészíti Elder hangját, amely lehangolóan rossz. Összeségében egyaránt vannak jó és rossz hanghatások, mint ahogy számos átlagos is.

Zene: Egy olyan termék, amely feltűnően ilyen professzionális zenei alapot visel, azt várnád, hogy ez a kategória jóval nagyobb hatással legyen a játék összpontszámára. Sajnos a KPC: The Nightmare Child zenéje inkább egy utógondolat, mint egy fő szerkezeti elem. A banda zenéjét csak behányták ide, és a kezdéstől a pályák végéig általában egy lemezkezelő automata vagy egy hordozható rádió formájában szerepel. Meglepő módon hiányzik az a kemény rocker mentalitás, amit vártam egy ilyen játéktól, és ez tényleg nagyon rossz, mivel a játékmenetnek előnye származhatott volna, ha lenne pár szám az "Animalize”-ból.

Intelligencia és nehézség: A mesterséges intelligencia rutinja rendkívül korlátolt. Az ellenségeknek egy irányelvük van, megölni mindent, amelyet veszélyesnek gondolnak. Míg ez legtöbbször a játékost jelenti, magába foglal más szörnyeket is. Mint a DOOM-ban, a teremtmények gyakran megtámadják egymást itt is. A KPC: The Nightmare Child kritikája az, hogy nincs benne mesterséges intelligencia. A szörnyek nem vonulnak vissza, nem fognak össze és nem képesek felismerni a taktikát. Csak és kizárólag egy irányelvet alkalmaznak. Egy idő után a lényeg hiánya az ellenségek MI-jéből a játékot nagyon ismétlődővé és hétköznapivá teszi. Az MI, bár amilyen rossz, mégsem ért volna el ilyen alacsony pontszámot. Az ok, amiért ilyen kevés pontot kapott az az, hogy nem csak az MI-nek vannak komoly gondjai, de még őrülten nehéz is. A nem szabályozott szörnyteremtődés, korlátozott lőszer a szörnyek számához képest és a közel megsemmisíthetetlen főnökök majdnem mindig lerombolták az egész élményt. A játékosok nem igazán vannak megjutalmazva és a fegyverek soha nem képesek kiosztani a képernyőn lévő összes ellenséget. A túlélés a kimentett állásoktól függ és jó adag szerencsétől. A KPC: The Nightmare Child nem ismerhető el stratégiai gondolkodása miatt vagy alternatív utak mutatásában a játékos számára a rejtvényekben vagy az ellenségekkel való találkozásoknál.

Összegzés: Ez teljesen egy agyatlan akció és több szörnyet pakol a monitorra, mint eddig bármely más játék. Felszerelve a meglehetősen tisztességes látványtechnológiával, kiemelkedő pályaszerkezettel és ijesztő, hátborzongató háttérrel, a KPC: The Nightmare Child-nek elég pozitív vonása van ahhoz, hogy megfeleljen az akció rajongóknak.

Viszont azoknak, akik azt várják, hogy újra éljék a DOOM napjait, mint én is, komolyan csalódottak lesznek. A KPC: The Nightmare Child-ból hiányzik a taktikai leleményesség és a finom intelligencia, amelyet mindegyik lövöldözős akció igényel. Nincs mélysége a szomorúan ismétlődő játékmenetnek és az egész élvezetet gátolják a gyenge fegyverek, az esztelen számú teremtmények és a nagyon nehéz főnökök.