Alaptalanok a technológiai fejlődés miatti félelmek

Alaptalanok a technológiai fejlődés miatti félelmek

2019. október 14. 16:00, Hétfő
Sokkal jobban járunk, ha a gépekre tanuló rendszerekként tekintünk és nem csodát várunk tőlük.

Eng Lim Goh, a Hewlett Packard Enterprise (HPE) műszaki vezetője korábban olyan számítógépet épített, amely jobban tud blöffölni, mint a profi pókerjátékosok, továbbá egy olyat is, amely a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) került fel. A szakember a HPE-nél a nagy teljesítményű számítógépekért és a mesterséges intelligenciáért felel, nemrég pedig a NASA-tól kitüntetést kapott a műszaki teljesítményéért. A menedzser jelenleg a neurális hálózatokkal, a gépi tanulással és a blokklánc technológiával foglalkozik.

Goh úgy vélte, hogy néhány dolgot fontos figyelembe venni. Mindenekelőtt azt, hogy miként egy ember is tanul a tapasztalatainak köszönhetően, úgy a gépek is, azoknál is vannak kísérletek és tévedések. Az emberek előnyben vannak bizonyos dolgokban, mert egyszerűen tudják azt, hogy egy stoptáblát látva meg kell állniuk. De ha egy váratlan helyzet jön, azt szintén először meg kell tanulniuk kezelni. A számítógépek ugyanígy járnak el. Amennyiben elkövetnek egy hibát, akkor megtanulják, hogy azt legközelebb ne kövessék el. Az emberi agy előnye, hogy sokkal gyorsabban tudja felismerni az egyes helyzetek közötti összefüggéseket.

A szakember hozzátette, hogy bármennyire furcsa is, egy vezetőt segítő asszisztenssel felszerelt gépkocsinak sokkal nagyobb problémákat jelent egy belvárosi úttal szemben egy kisebb forgalmú út, mert ott kevesebb az összegyűjthető, megismerhető információ.

A menedzser azt hangsúlyozta, hogy - minden óvatosság mellett - a technológiai fejlődéssel reményteljesen és az apokalipszistől való túlzottan nagy félelem nélkül kell szembenézni. Tudomásul kell venni, hogy minél specifikusabban képeznek ki egy gépet, annál jobb lesz, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy minden területen működni fog, vagy hogy több gépnek is egy új entitássá kell válnia. Amennyiben az ember a neurális hálózatok, a gépi tanulás és a blokklánc technológia jellemzőit figyelembe veszi és ötvözi, akkor gyorsan világossá válik a számára, hogy a HPE miért fektet be négymilliárd dollárt az úgynevezett Intelligent Edge projektbe, amelynek célja a számítási teljesítmény biztosítása a történések helyszínén.

Érdekesség, hogy szeptember végén Garri Kimovics Kaszparov nemzetközi nagymester, korábbi sakkvilágbajnok mondta azt, hogy alaptalannak tartja azokat a félelmeket, amelyek szerint a mesterséges intelligencia miatt munkahelyek tűnhetnek el. Úgy vélte, hogy ha az algoritmusok átveszik az emberektől az értelmetlen munkák elvégzését, akkor azt sokkal inkább lehetőségnek, mint kockázatnak kell tekinteni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások