Brit termék­értékeléseket törölt az Amazon

Brit termék­értékeléseket törölt az Amazon

2020. szeptember 15. 18:19, Kedd
A társaság 20 000 hamis kommentet távolított el a rendszeréből. A legtöbb ajánlást tevők ebből élnek.

Az Amazon tavaly 13 millió valótlan véleményt törölt a platformjáról, majd módosította a termékértékelési rendszerét és úgy döntött, hogy inkább növeli a valódi ajánlások számát azáltal, hogy könnyebbé teszi a felhasználók számára az értékelések adását. A kereskedelmi óriáscég most Nagy-Britanniában 20 000 olyan hamis termékajánlást távolított el, amelyeket a tíz legnagyobb brit termékértékelő közül hét helyezett el az oldalon.

Az intézkedésre azután került sor, hogy a Financial Times gyanús magatartásokról számolt be. Az újság azt írta, hogy bizonyítékok vannak arra, hogy a termékértékelések elhelyezéséért felelős személyek több ezer öt csillagot kapott ajánlás megjelentetéséből személyesen is profitáltak. A gyanúsítottak között van az első számú értékeléselhelyező is, aki önmaga augusztusban 15 000 font értékben minősített 5 csillaggal különböző termékeket, például okostelefonokat, elektromos rollereket és fitneszeszközöket. Az illető átlagban négy óránként helyezett el egy-egy ajánlást a portálon.

Az érintett árucikkek többsége kevéssé ismert kínai márkákhoz kötődött, amelyeket fórumokban és csoportokban kínáltak a felhasználóknak olyan módon, hogy egy pozitív minősítésért cserébe kaphattak egy ingyen terméket. Az első számú értékelő az eBayen rendkívül sok árucikket értékesített "bontatlan" vagy "fel nem használt" jelzéssel és a tevékenységével június óta közel 20 000 fontot keresett.

Az Amazon úgy reagált a hírre, hogy nagyon komolyan veszi az ilyen jellegű csalásokat és mesterséges intelligenciát alkalmaz a csalók és a hamisítók kiszűrésére. A vállalat jelezte, hogy kivizsgálja a Financial Times értesüléseit. A társaság szóvivője hangsúlyozta, hogy szeretnék, ha az ügyfelek bizalommal vásárolhatnának az oldalon és tudnák, hogy az olvasott termékértékelések őszinték és fontosak. Azokat a személyeket, akik megsértik a szabályokat, kizárják a rendszerből és pert indítanak ellenük.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások