Szövetség a hackerek ellen

Szövetség a hackerek ellen

2001. január 17. 21:37, Szerda
[ZDNET] Több, a számítógépes iparban nagy névnek számító cég most egy olyan szövetség létrehozásán munkálkodik, mely terveik szerint sikerrel vehetné fel a harcot a hackerek ellen.

A szövetségbe olyan rivális cégek is be kívánnak lépni, mint például a Microsoft, vagy az Oracle. A bizalmas szövetség keretein belül a tagok meg kívánják osztani egymással a hackerekkel kapcsolatos tapasztalataikat és ötleteiket, abban reménykedve, hogy így talán nagyobb hatékonysággal tudnak szembeszállni a cégeknek sokszor óriási károkat okozó cyber-bűnözőkkel.

"Legfőbb célunk, hogy megvédjük magunkat az elmúlt időkben egyre jobban elszaporodó cyber-bűncselekményektől." - nyilatkozta Guy Copeland, a Computer Sciences Corporation (CSC) képviseletében, mely cég egyébként ugyancsak tagja az új szövetség keretében létrehozott Information Technology Sharing and Analysis Center-nek (IT-ISAC).

"Mi, a szövetség tagjai mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy már szinte mindegyikünket érte kisebb vagy nagyobb cyber-támadás, így most a szövetség keretein belül történő információcsere lehetőségétől várjuk a védekezésre összpontosító legjobb megoldások kialakítását." - tette hozzá Copeland.

A nonprofit IT-ISAC szövetséget és kutató központot 750000 dolláros (~225m Ft) alaptőkével létrehozó tizenkilenc óriáscég közé olyan nagy, neves cégek tartoznak, mint például az AT&T, a Cisco, az IBM, az Intel, a Symantec, vagy a Hewlett-Packard. A szövetség újabb cégek csatlakozását is szívesen veszi, a tagsági díj pedig ekkora cégek esetében említésre sem méltó, hiszen mindössze évi 5000 dollár (~1.5m Ft).

A mostanihoz hasonló számítógépes "antiterrorista" szövetségek létrehozását egyébként nemrégiben még maga Clinton elnök javasolta, miután az elmúlt évben többször is előfordult, hogy hacker tevékenységek következtében több nagyobb internetes szolgáltatás szünetelt. A hackerek elleni minél megfelelőbb védekezést azért is fontosnak tartotta Bill Clinton, mert manapság szinte minden ipari ágazat egyre jobban számítástechnika-függővé válik, így a biztonságnak ezen a területen elsődleges szemponttá kell válnia. Mindenesetre azt leszögezhetjük, hogy az új szövetségnek egyáltalán nem lesz könnyű dolga, hiszen a hackerek szinte mindig egy lépéssel előbbre tartanak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások