Megindult a Huawei visszaesése

Megindult a Huawei visszaesése

2020. október 22. 21:31, Csütörtök
Beértek a szankciók, a Samsung megerősíti eddigi vezető helyét.

Az idei évben többször olvashattunk arról, hogy átalakul a telefongyártók rangsora, itt a legutóbbi előrejelzések szerint az Oppo lesz a harmadik gyártó, miközben a Huawei kapcsán arról számoltunk be, hogy a cég eladhatja a Honort. A jelek szerint most megindult a visszaesés, a friss adatokból ez már jól látszik.

A Counterpoint Research közzétette a legújabb havi összefoglalót, amelyben az augusztusban mért számokon futnak végig. Ebből kiderül, hogy míg az első negyedévben a Huawei végzett az első helyen (szigorúan nem éves alapon), addig a nyár folyamán a Samsung a várakozásoknak megfelelően (vagyis jól) teljesített, ezzel pedig megerősítette eddigi vezető helyét, a teljes okostelefonos szegmens 22 százalékát kaparintva meg, az áprilisban mért 20 százalékról emelkedve vissza. Különösen az indiai piac volt erős számukra, ezzel a felemelkedőben lévő ázsiai országban 2018 óta nem látott szintre jöttek fel, elsősorban az agresszív online értékesítési taktikának köszönhetően, amely a helyi Kína-ellenes érzelmekre is erősen épített – emiatt persze a kínai szereplők (Huawei, Oppo, Xiaomi) itt már visszaestek.


A globális küzdőtér második helyén a Huawei található, amely 16 százalékot őrzött meg magának, ez viszont némi csalódást jelent számukra, hiszen áprilisban még 21 százalékon álltak, legalábbis az újonnan leszállított készülékek arányát tekintve. A gyártó hazai piacán valószínűleg továbbra is jól teljesítenek, viszont az európai régióban egyértelmű a zuhanás, ami teljesen nyilvánvaló módon a Google-szolgáltatásokkal kapcsolatos tilalmak eredménye. Ami az elkövetkező hónapokat illeti, az amerikai beszállítók távolmaradása miatt nem túl valószínű a javítás, a piaci részesedés tehát tovább mérséklődhet. Ennek leginkább az Apple és a Xiaomi örülhet, ők a jövő év elejére megelőzhetik a céget, amely a tavaszra egészen a hetedik helyre eshet vissza.

Az Apple egyébként megőrizte korábbi pozícióit, ők maradtak 12 százalékon, viszont a Xiaomi nagyon feljött rájuk, hiszen ők 8-ról 11 százalékra ugrottak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban