Gunman Chronicles

Grafika: A látványon a ma népszerű Q3A és Unreal Tournament engine-ekhez képest bizony érződik az idő vasfoga. Ez nem jelenti azonban, hogy a grafika rossz minőségű lenne, hiszen például a játék összes pályáján remek textúrákat láthatunk, a hi-tech épületek, az idegen dzsungelek mind kiválóan erősítik a kívánt "űrös" hangulatot. A motor ugyancsak jól kezeli a nagyméretű modelleket, ami például az ellenség óriási egyedeinek a megvalósításakor mutatkozik meg. A templom-szinten minket kergető gigantikus dinoszaurusz talán az FPS-ben valaha látott legméretesebb szörnyeteg, igaz a teste részekre van bontva a renderelés és a megjelenítés szempontjából. A játék engine-jének a kiváló formálhatósága is kiemelendő, a pályákon szinte mindent szétlőhetünk, lerombolhatunk – mondhatni csak a programnyelv van biztonságban. :) A környezet meglepetésszerű változásai, a falak bedőlése, a lábunk alatt a padló hirtelen szétnyílása, utána a teljesen új terep intenzív hatása, ezek olyan megoldások, amik az engine korától függetlenül nagyon hangulatossá tudnak tenni egy játékot. Egy utolsó jó pont még a motor javára, hogy mivel már a Half-Life-ot is úgy készítették, hogy az öregebb gépeken is jól fusson, a két év alatt bekövetkezett fejlődést is figyelembe véve, valószínűleg szinte minden játékos PC-jén problémamentesen, maximális részletességgel fog futni a Gunman Chronicles.

Kezelőfelület: A beállíthatóság terén a Gunman Chronicles az FPSeknél általában megszokott részletes konfigurálhatósággal dicsekedhet. Az irányítást - ami joystickkal vagy a billentyűzet és az egér kombinációjával történhet – teljes szabadsággal átállíthatjuk a nekünk legmegfelelőbb módra, gombokra. Van viszont egy átgondolatlanság, ami eléggé csökkenti a játszhatóságot, ez pedig a fegyverbeállítás menüjének az elhelyezkedése. A lehetőségek a megfelelő gomb lenyomásakor bukkannak elő, de sajnos – és itt a probléma – a szöveg a képernyő közepére kerül, és szinte semmit nem látunk tőle, megállítani viszont nem lehet a játékot, hogy akkor állítanánk be a fegyvereinket. A valós idejű állítgatás alapjában véve pedig nem rossz ötlet, csak kisebb méretű szöveges résszel, és nem a kép közepén kellett volna megoldani, hogy a játékos azért közben lássa, mi történik a környezetében. A többi beállítás, fegyverválasztás stb. a célnak megfelelően, minimális figyelemelvonással működik. Ami még kicsit lejjebb húzza a kezelőfelület pontértékét, az a néhány fagyás, illetve programhiba, ami a grafikai beállítások alatt fordult elő.

Játékmenet: Habár nem ugyanaz a fejlesztőcsapat készítette, a Gunman Chronicles képes visszaadni ugyanazt a feszült, bizsergetően izgalmas hangulatot, amit a Half-Life-ban tapasztalhattunk. Sosem tudhatjuk, mikor szakad a fejünkre a mennyezet, vagy mikor omlik be, forró lávatavak kellős közepébe rántva az a rámpa, amin épp haladunk. Sok FPS magasztalta már magát a különösen jól változtatható környezet-megoldása miatt – gondoljunk a Build engine-re vagy a Duke Nukem 3D-re -, de egyik sem tudott ilyen átható, intenzív hangulatot árasztani magából. Kettétörik az ajtó, kőzet omlik az átjáróra, a talaj beszakad... A Gunman Chronicles könnyen, akár hosszú órákra is a monitor elé szegezheti a gyanútlan játékost.

Habár a történet nem éppen a valaha látott legeredetibb megoldás a maga ősgonosz űrlényeivel, ellenfeleivel, ahhoz éppen elég elhajlás, menekülés, lövöldözés, vad akció vár ránk, hogy egyértelműen elismerjük a Gunman Chronicles fölényét a többi egyszemélyes shooter-rel szemben. A nagy előd, a Half-Life nyomdokain - ami a maga idejében magasra rakta a mércét a többi FPS-sel szemben -, a Gunman Chronicles sem vallott szégyent, sőt, amellett, hogy visszaadja annak az adrenalinpumpáló akcióközpontúságát, a saját ötleteivel (pl fegyverállíthatóság) tovább fokozott, nagyon élvezetes szórakozást tud nyújtani. Már-már valódi a kétségbeesett sietségünk, amikor egy csapat vérszomjas Xenome elől futva próbáljuk gyorstüzelő módra állítani a fegyverünket. A Gunman Chronicles-zel egyszerűen jó játszani.

Multiplayer: Habár a multiplayer játék is nagyon élvezetes a Gunman Chronicles-zel, ezt a részt egy az egyben a Half-Life-ból vették át. Ami érdekessé teszi az egymás elleni harcot az az, hogy mindenki elég sok időt fog a fegyverállítgatással tölteni, mivel elhalálozás után minden ilyen beállítás visszaváltozik az alaphelyzetre. Ugyan van egy nem hivatalos módosítás, ami automatikusan konfigurálja a problémás részt, de ez nem működik tökéletesen a végleges, kiadásra került verzióval. Ettől a kis kellemetlenségtől eltekintve a Gunman Chronicles multiplayerben is ugyanolyan élvezetes, mint egyszemélyes módban. A fegyverek rengeteg működési módja miatt könnyen előfordulhat, hogy egyszercsak azon vesszük észre magunkat, hogy már órák óta a különböző kombinációkat, stratégiákat próbálgatjuk.

Hangeffektek: A Gunman Chonicles-ben minden hanghatás, a kivégzésünket elrendelő főgonosz hangjától a prédáját üldöző Xenome csoport tompán kaffogó morgásáig nagyon élethűen van megcsinálva. A szereplők beszéde – mint például a haldokló tudós utolsó szavai, amik a belső vérzés miatt hörgésekbe fulladnak - is profi munka. A helyzeti hanghatások is jók: ahelyett, hogy a gyors mozdulatok következtében hirtelen változna a hangfalak szerepe, kellemes elhalkulással oldották meg az átmenetet. Ebben a műfajban, ahol a karakterek részletessége abszolút központi kérdés, jó volt látni, hogy a szereplők állkapocs- és szájmozgása teljesen összhangban van a hallható beszéddel.

Zene: Mivel a Gunman Chronicles-ben nincsen zene a játék közben, ez a kategória nem értékelhető.

Intelligencia és nehézség: A Gunman Chornicles-ben ugyanaz a híresen jó AI működik, ami a Half-Life-ban volt. Jó tulajdonságai közül egy példa: a szörnyek szívesen verődnek csapatba amikor ránk vadásznak. A rossz útra tért ellenséges katonák viselkedése ugyan nem a valaha látott legintelligensebb, de azért kellő értelem szorult beléjük ahhoz, hogy egy-egy hirtelen megmozdulással, pörgéssel, fedezékbe vetődéssel, sarok mögüli kilövöldözéssel meglepjenek minket. A Xenomek már inkább ránk ijeszthetnek, mivel a legtöbbször a fényviszonyok is őket segítik a hirtelen támadásaiknál. Mindenesetre a fegyverek sokoldalúsága, és az állítható nehézségi fok mindenki számára (legyen akár kezdő, vagy vérprofi FPS-mániákus) élvezhetővé teszik a játékot. Kellemes meglepetés volt látni, hogy a szembenálló felek képviselői egymással is harcoltak, az ellenség nem csak a mi karakterünket hajszolta.

Összegzés: A Gunman Chornicles maximálisan hasznosítja a Half-Life öregedő engine-jét, feszült, izgalmakkal teli akciót nyújt a játékosoknak. Aki úgy dönt, hogy kipróbálja a játékot, az űr távoli helyeire, idegen bolygókra történő izgalmas, akciódús utazásra számítson. A remek környezet szinte magával rántja az embert a játékba, arra kényszerítve őt, hogy önkéntelenül is a következő kiút, a megváltásként várt lőszeres doboz felkutatása váljon pillanatnyilag az élete legfontosabb céljává. A Rewolf bebizonyította, hogy a sokak által már rég eltemetett engine-ből is - kellő hozzáértéssel, és egy-két új ötlettel - legalább olyan szórakoztató játékot lehet készíteni, mint napjaink jól bevált legújabb motorjaiból.