Nem jött össze a Starship landolása

Nem jött össze a Starship landolása

2021. február 4. 16:35, Csütörtök
Másodszor robbant fel a rakéta, miközben már készülnek az űrturisták első útjára.

A SpaceX az utóbbi hetekben gyors ütemben lőtte fel az újabb és újabb Starlink-műholdakat, ezzel szépen bővül a hálózat, viszont a rutinműveletek mellett jóval nagyobb visszhangot kapott a Starship, amelynek két példánya is hatalmas robbanással végezte be pályafutását. A tesztek ettől még folytatódnak, viszont a landolást előbb-utóbb meg kell oldaniuk.

Kedden került sor az újabb kísérletre, ennek menete az alább beágyazott videóban megtekinthető. Ezt megelőzően az SN8 próbálkozott meg a magasba emelkedéssel, amely sikerült is, viszont a visszatérés során a tervezettnél jóval nagyobb sebességgel ért földet, emiatt a rakéta felrobbant, majd pedig megindult a munka a kilövőállás takarítása és helyreállítása érdekében, hiszen itt is meglehetősen szoros menetrendet követnek. A keddi teszt alatt már az SN9 került sorra, mellett pedig már ott állt az SN10, amely a következő példányként bizonyíthat. A kísérlet során az időjárási viszonyok megfelelőek voltak, az emelkedés ismét jól ment, a vízszintes helyzetben sem volt probléma, a visszatérés azonban újból problémás volt.


A videón jól látható, hogy az SN9 szintén a kívántnál nagyobb sebességgel, nem megfelelő helyzetben érte el a felszínt, így jött az újabb robbanás, ami persze a cég számára félsikert jelent. A tervek szerint mind ez, mind pedig a teljes rakomány fellövését lehetővé tévő másik fokozat, a Super Heavy is önállóan landolna, a Hold vagy a Mars felszínéről pedig a Starship egyedül is fel tudna emelkedni, hogy a visszaúttal se legyen gond. Ettől a jelek szerint még picit messze vagyunk, bár Musk azt szeretné, hogy 2022-ben már eljuttassanak egy rakományt a Marshoz, két évre rá pedig az első űrhajósok is útra kelnének. A cég jelenleg 9 további Starship és 2 Super Heavy fokozaton dolgozik, ezek lesznek majd a következő lépések alapjai.

A SpaceX ezzel egy időben jelentette be, hogy akár már az év végén elindulhatnak az első űrturisták, akik a Dragon-kapszulában utaznak majd. Összesen négyen vesznek részt a rövidebb úton, a költségeket az amerikai Shift4 Payments vezetője állja, aki magának és 3 társának vett jegyet (ismeretlen áron). Közöttük már nem lesznek „profi” űrhajósok, viszont nyilván komoly kiképzésen vesznek majd részt, hiszen a kockázatokat nem lehet lebecsülni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások