Kitűnő eredményt jelentett az AMD

Kitűnő eredményt jelentett az AMD

2021. július 30. 18:24, Péntek
Nagyon jól teljesítenek, jövőre pedig mind a CPU-k, mind pedig a GPU-k megújulnak.

Az AMD háza táján alig néhány nappal ezelőtt bukkant fel a hír, miszerint a soron következő generáció, vagyis a Zen 4, szintén 16 magnál állna meg, viszont a teljesítmény ettől függetlenül jelentős mértékben javulna. Most a vállalat maga jelentette be kitűnő üzleti eredményét, amelyet néhány további bejelentés kísért.

A hivatalos oldalon közzétett bejelentésben azt közlik velünk, hogy a nemrég lezárult negyedévben 3,85 milliárd dollárra rúgott a teljes bevétel, ami nagyjából a tavalyi hasonló periódus eredményének megduplázását jelenti. A tiszta profit elérte a 710 millió dollárt, ami már 352 százalékos ugrást mutat, ezzel pedig folytatódik a Ryzen-család kiemelkedően jól szereplése, amihez az Epyc-szerverchipek hasonló eredménye csatlakozik. Ez mindenképpen kedvező hír a vállalat és az ezen termékeket kedvelő felhasználóknak, a jelek szerint a stratégia működik, a cég első embere pedig azt is jelezte, hogy jövőre két fontos változásra számíthatunk.

Lisa Su a most közzétett rövid bejegyzés szerint azt jelentette ki az üzleti eredmények közzététele után, hogy 2022 során befut majd a Zen 4 architektúra, amelynek képviselői már a legújabb, 5 nanométeres gyártástechnológiára épülnének, ehhez pedig az RDNA 3 csatlakozna, vagyis a grafikus vezérlők területén is generációváltást hajtanának végre – nagyjából egy-másfél évvel azt követően, hogy befutott az RDNA 2. Tekintettel arra, hogy korábban (elsősorban külsős források) a DDR5-memória, valamint az új Socket AM5 foglalat támogatásáról tettek említést, amely szintén jövőre valósulna meg, mindez jól illeszkedik az eddig napvilágot látott hírekhez, tehát szépen alakul a jövő évre vonatkozó előzetes képünk.

A konkrét számokat persze még nem ismerjük, viszont a cég mindkét területen komoly előrelépést ígér, meglátjuk, az Intel mit tud majd ehhez hozzáfűzni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban