Az USA-ban vizsgálják a Tesla önvezetését

Az USA-ban vizsgálják a Tesla önvezetését

2021. augusztus 17. 23:29, Kedd
Az ok a balesetek és az azokban megsérült személyek magas száma.

A National Highway Traffic Safety Administration (NHTSA) vizsgálni kezdte a Tesla Motors Autopilot nevű rendszerét azután, hogy az adatok alapján 2018 januárja és 2021 júliusa között 11 balesetben összesen egy személy halt és 17 sérült meg a gyártó elektromos meghajtású autóiban.

A Tesla az elmúlt években folyamatosan arra hivatkozott, hogy az Autopilot csupán egy sofőrt segítő rendszer és ezért a vezetőülésben helyet foglaló embernek mindig a kormányon kell tartani a kezeit, illetve készen kell állnia arra, hogy bármikor átvehesse a jármű irányítását. Ennek ellenére gyakran előfordul, hogy az autósok teljes mértékben az Autopilotra hagyatkoznak. Így például tavaly szeptemberben kanadai rendőröknek sikerült elfogniuk azt a vezetőt, aki miután beszállt a Tesla Model S típusú gépkocsijába, beállította a tempomatot, hogy az autópályán 140 kilométer/órás sebességgel haladjon, majd nyugodtan elaludt az ülésében.

Az ilyen és hasonló esetek miatt került sor néhány esztendővel ezelőtt egy biztonsági intézkedés bevezetésére: ha a szoftver észleli, hogy a sofőr kezei nem a kormányon vannak, akkor egy idő után rövid figyelmeztető hangjelzéseket kezd kiadni. Az NHTSA már egy 2016-os halálos baleset után is tanulmányozta az Autopilotot. A hatóság akkor arra a következtetésre jutott, hogy a rendszer a képességei keretei között korrekt módon működik, de a kormány mögött ülő emberek túlzottan hagyatkoznak rá. Ezenkívül problémát jelent a megoldás neve, mert azt az érzetet kelti, hogy az Autopilot bármikor, bármilyen helyzetben és körülmények között működik, miközben csupán egy a vezetőt segítő rendszer.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban