Rekordot döntenek idén a chipeladások

Rekordot döntenek idén a chipeladások

2021. augusztus 30. 15:17, Hétfő
Mind a központi processzorok, mind pedig a grafikus vezérlők nagyot nőnek ebben az évben.

Az elmúlt hónapokban a készlethiány kapcsán a kiemelkedően erős vásárlói igényekről írtunk, ezen a területen egyes gyártók még évekig nem számítanak jelentős javulásra. Most befutottak a friss felmérések, amelyekben számokkal támasztják alá a helyzet komolyságáról, valamint a rekorderedményekről szóló előzetes híradásokat.

Az IC Insights anyaga az idei évre, annak főbb számaira koncentrál. Kiemelik, hogy az MPU-eladások (amelybe mind a CPU-k, mind pedig az okostelefonokban használt SoC-k beleértendők) már 100 milliárd dollár feletti bevételt hoznak a piacon jelenlévő gyártóknak, a darabszám pedig majdnem eléri a 2,5 milliárdot. A terület csaknem felét a szerverekbe és PC-kbe szánt példányok uralják, őket az okostelefonokban használt chipek követik nagyjából 34 százalékkal, míg a megmaradó 19 százalék a beágyazott megoldásoknak jut. Mindegyik kategóriában jelentős lesz azonban a növekedés, bár a szerverek és PC-k kapcsán megjegyzik, hogy néhány évvel ezelőtt a darabszám jóval magasabb volt – a bevétel terén azonban itt is rekordot döntünk majd.

Ami a grafikus vezérlők területét illeti, ezzel kapcsolatban a Jon Peddie állította most össze a második negyedévre vonatkozót felmérését, amelyben szintén szép eredményeket sorolnak fel. Kiderül például, hogy a nemrég lezárult periódusban összesen 123 millió egységet adtak el a gyártók, ami egy év alatt 37 százalékos ugrást jelent, a (lassabb ütemű) növekedés pedig az évtized közepéig kitarthat. Az Intel a teljes terület 68 százalékát uralta, őket az AMD, valamint az nVidia követte, 16 és 15 százalékkal, viszont ha kizárólag a dedikált (különálló) grafikus vezérlőket vesszük alapul, egészen más képet kapunk, hiszen az nVidia eredménye itt 83 százalék, az AMD pedig kénytelen volt megelégedni 17 százalékkal.

Az MPU-eladások 2025-re elérhetik a 127,8 milliárd dollárt, addigra már egyetlen év alatt 2,89 milliárd ilyen chipet szállítanak majd le a gyártók. Ahogy említettük, a növekedés a GPU-k szegmensében is kitart majd, 5 év alatt összesen 3,3 milliárd termék találhat itt gazdára.

Listázás a fórumban