Mammutokra és neandervölgyi eszközökre bukkantak

Mammutokra és neandervölgyi eszközökre bukkantak

2022. január 8. 21:41, Szombat
Méghozzá ugyanazon lelőhelyen, a leletekből pedig új Attenborough-film is készült.

Közeli rokonaink meglehetősen gyakran szerepelnek a hírekben, 2019-ben például arról számoltunk be, hogy igencsak változatos volt a neandervölgyi populáció, ezt később a további, időközben szintén kihalt elődök kategorizálása, majd pedig az eltérő hüvelykujjról szóló jelentés követte. Most egy rendkívül érdekes brit lelőhely leleteit vehetjük szemügyre, amelyek betekintést nyújtanak egy korábbi időszakba.

A hasonló ásatásokra, pontosabban az ezen projektekre fókuszáló DigVentures jelentette be még december második felében, hogy a Swindon melletti, eddig is ismert helyszínen további érdekes leletekre bukkantak, amelyek között növények és egyes állatok maradványai, valamint a helyszínen nagyjából 220 ezer évvel ezelőtt élt neandervölgyi emberek eszközei is felbukkantak. Ezzel betekintést nyerünk egy olyan periódusba, amelyben elődeink együtt éltek a jégkorszaki megafauna képviselőivel, bár az még nem teljesen világos, hogy miért találtak ilyen sok maradványt (5 mamutból) egyazon helyen, vajon ezeket aktív módon vadászták, avagy véletlen egybeesésről van szó.

Az állati leletek között barnamedve, valamint az említett 5 sztyeppei mamut jelenik meg, ezek közül 2 felnőtt példány volt, másik 2 fiatalabb egyedre utal, az ötödik pedig egy nagyon fiatal utód lehetett. A neandervölgyiek jelenlétére utaló eszközök listáján balta és kaparóeszközök bukkannak fel, utóbbiakat nyúzásra, valamint a bőr megtisztítására használták, mégpedig a 210 és 220 ezer évvel ezelőtti időszakban, ezt követően ugyanis az egyre hidegebb klíma miatt ezen csoportok kénytelenek voltak délebbre húzódni – jelenleg nem áll rendelkezésünkre bizonyíték arra, hogy a 180 és 60 ezer évvel ezelőtti periódusban ezen a területen éltek ilyen populációk, a visszatérésre tehát csak ezután kerülhetett sor.

Az említett helyszínen először 2017-ben bukkantak maradványokra, a DigVentures 2019-től kezdve folytatta itt a munkát, ami minden várakozásukat felülmúlta. Időközben a BBC-n mutatták be David Attenborough legújabb filmjét, amely az „Attenborough and the Mammoth Graveyard” nevet kapta meg. Most a csontok részletes elemzése következik, hogy megállapítsák az emberi munka jellegét, egyes feladatokba pedig tiniket is bevonnának, hogy felkeltsék a terület iránti érdeklődést.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások