A Kodak perbe fogja riválisait

A Kodak perbe fogja riválisait

2001. március 6. 17:28, Kedd
[CNet] A leginkább különböző fotóipari termékeiről híres Eastman Kodak cég képviselői most jelentették be, hogy három, digitális fényképezőgépek gyártásával foglalkozó rivális céget kívánnak beperelni amiatt, mert azok olyan termékeket hoztak forgalomba, melyek több Kodak által szabadalmaztatott technológiát is tartalmaztak.

A Rochester-i (New York) székhelyű Kodak cég a Sanyo, az Agfa-Gevaert és a Seiko Epson cégeket fogja perbe amiatt, mert a cég jogi képviselői szerint az említett cégek különböző termékeik esetében engedély nélkül használtak fel olyan a Kodak által szabadalmaztatott technológiákat, mint például a vörös szem (red eye) jelenség kiküszöbölése. A Kodak cég nyilatkozatai szerint az érintett cégek a Kodak szabadalmi jogait leginkább a digitális fényképezőgépek esetében sértették meg, de sok esetben a normál fényképezőgépek esetében is történtek szabálytalanságok.

"A Kodak Eastman cég évente több millió dollárt fordít a legújabb technológiák kifejlesztésére és azok gyakorlati megvalósítására, így talán érthető, hogy az általunk szabadalmaztatott eljárásokat mindenképpen meg szeretnénk védeni az illetéktelen felhasználóktól." - nyilatkozta Gerard Meuchner, a Kodak egyik szóvivője.

Az Agfa-Gevaert cég amerikai képviselői egyelőre nem kívántak nyilatkozni az ügyben, mert elmondásuk szerint a cég hivatalosan még nem kapott semmilyen dokumentumot a Kodak által kilátásba helyezett perekkel kapcsolatban. Az ügyben egyébként a másik két érintett óriáscég képviselői sem kívántak egyelőre nyilatkozni.

A Kodak cég által a Rochester-i területi bírósághoz idén február 23-án beadott anyagban az áll, hogy a cég szerint az említett konkurens cégek törvénybe ütköző módon használták fel a Kodak különböző szabadalmait, valamint arra kérik a bíróságot, hogy minél hamarabb tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a jövőben ilymódon ne érhesse több kár a Kodakot.

Meuchner elmondta, hogy a Kodak képviselői a szabadalomi jogok megsértésével kapcsolatban már felvették a kapcsolatot a három fényképezőgép-ipari cég megfelelő embereivel. A Kodak egyébként február folyamán az Olympus Optical céggel kötött egy nagyobb szabadalmi csereszerződést, és a közeljövőben újabb hasonló szerződéseket szeretnének majd kötni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások