Átszervezi grafikus részlegét az Intel

Átszervezi grafikus részlegét az Intel

2022. december 24. 03:15, Szombat
Két külön részre válik szét az eddig egységes részleg, de nem hagyják el egyik vonalat sem.

Az Intel házon belül fejlesztett grafikus kártyái kapcsán nemrég arról írtunk, hogy azok nagyot javultak egy szoftveres frissítés révén, eközben azonban zajlottak az események a cégnél, ennek eredményeit pedig most ismerhetjük meg. Kiderült, hogy a részleget két külön részre osztják, ezek pedig két eltérő területre koncentrálnak majd.

A Bloomberg számolt be a napokban arról, hogy egészen pontosan az Accelerated Computing Systems and Graphics (AXG) elfelezéséről van szó, ennek következtében pedig a nevet megtartó fél a végfelhasználóknak szánt grafikus vezérlőkre, a másik csapat pedig a kifejezetten az adatközpontokba szánt megoldásokra fókuszál majd a jövőben. Előbbi a Client Compute Group (CCG) néven futó üzletág részeként, utóbbi pedig a Data Center and AI (DCAI) egyik elemeként tevékenykedik majd, miközben az eddig vezető szerepet betöltő, ezekben a napokban műtét után pihenő Raja Koduri visszatér korábbi posztjához, amelyből az átfogó CPU-, GPU-, valamint AI-projekteket felügyeli majd.

Az Intel igyekezett rögtön leszögezni, hogy egyik vonalat sem hagyják el, maga Pat Gelsinger vezérigazgató például arról beszélt, hogy a 12 évvel ezelőtti távozása után félbehagyott Larrabee-projekt után nem szeretne ismét kivonulni a területről. A lépés szerintük komolyabb csúszást sem eredményez majd, vagyis a második generációs ARC B-széria, másik nevén Battlemage, már szép ütemben nyeri el végleges formáját, ez tehát jó eséllyel még a jövő évben megjelenhet a piacon. Ezt követi majd a sorban a harmadik generáció, amely a Celestial nevet kapta meg, viszont ennek várható felbukkanását, annak idejét még megbecsülni sem érdemes.

A fenti változás ellenére az AXG a januári pénzügyi jelentésben még a hat nagy üzletág egyikeként bukkan majd fel, ezen a téren nyilván később lépik meg a fontos módosításokat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások