Kötelező gigabites elérést építeni az új brit lakó­épületekbe

Kötelező gigabites elérést építeni az új brit lakó­épületekbe

2023. január 13. 10:25, Péntek
Új módon szabályozták az építkezéseket a szigetországban.

A gigabites szélessáv már az Egyesült Királyság több mint 72 százalékában elérhető, ennek ellenére a kormány adatai szerint az évente megépülő új lakások hozzávetőleg 12 százaléka - mintegy 25 300 - még mindig nem üvegszálas kapcsolattal épül. A korábbi építési szabályzat 2010-ből származik, amikor még aligha voltak elképzelhetők a napjainkban rendelkezésre álló sávszélességek - főleg nem országosan. Azóta azonban sok minden történt, többek között világossá vált, hogy a jövőálló infrastruktúra érdekében a legalább 1 gigabit/másodperc letöltési sebességet biztosító kapcsolatoknak szabványossá kell válniuk. Az új szabályozás ezt most már figyelembe veszi.

Az új jogi keret alapján a jövőben a brit lakóépületekre már csak akkor adnak építési engedélyt, ha azok alapfelszereltségként rendelkeznek gigabites kapcsolattal. A kivitelezők számára 2000 fontban határozták meg a gyors internetkapcsolat pluszköltségének a felső határát, maximálisan ennyit lehet kérni erre hivatkozva a lakóegység későbbi vevőjétől vagy bérlőjétől. Amennyiben a csatlakozás nem valósítható meg ezen a maximális áron, a többletköltségeket nem szabad áthárítani, hanem azokat az építőnek vagy a kivitelezőnek kell viselnie. Ha ilyen elérésre nem lehet szerződni, a következő leggyorsabb elérhető kapcsolatot kell kiépíteni és az új ingatlanoknak továbbra is tartalmazniuk kell a "gigabit-képes" infrastruktúrát, köztük a kábelcsatornákat, kamrákat és hálózati végpontokat.

Az Egyesült Királyság kormánya úgy becsüli, hogy a létesítmények 98 százaléka kényelmesen bele fog esni a felső határba. Valószínűleg az új lakóépületek drágábbak lesznek, különösen a vidéki területeken, ahol sokkal nagyobb távolságokra kell vezetéket fektetni. A Skóciában, Walesben és Észak-Írországban kialakított épületek egyelőre mentesülnek az új jogszabály alól, mivel minden ország Angliától függetlenül állapítja meg saját építési szabályait. Mindenesetre, aki a jövőben új építésű házakba költözik Angliában, számíthat arra, hogy a gigabites kapcsolat ugyanolyan alapfelszereltség lesz, mint a működő áram- és vízellátás.


Az új szabályozás mellett egyéb előírásokat is kidolgoztak és bevezettek. A bérlőknek már nem kell a bérbeadójuk engedélyét kérniük, ha egy szélessávú szolgáltatót akarnak megbízni azzal, hogy a lakásukban csatlakozást létesítsen. A távközlési infrastruktúráról szóló törvény (TILPA) szintén hatályba lépett, hogy megkönnyítse a szélessávú szolgáltatók számára a hozzáférést a berendezések telepítéséhez a lakóházakban, ha a bérlő gyorsabb kapcsolatot kér. Az előrejelzések szerint ennek eredményeként évente további 2100 lakóépületet fognak csatlakoztatni. Eddig az Egyesült Királyság mintegy 480 000 lakóházában élő bérlőknek általában a főbérlő engedélyére kellett várniuk, hogy a szélessávú szolgáltató beléphessen az épületükbe a gyorsabb kapcsolat kiépítése céljából. A szélessávú társaságok a kormány szerint a csatlakozások kiépítésére irányuló kéréseik mintegy 40 százalékára nem érkezik válasz.

Julia Lopez digitális infrastruktúráért felelős miniszter kijelentette: "Semmi sem akadályozhatja meg az embereket abban, hogy kihasználják a szélessávú internet előnyeit, legyen szó akár egy nem reagáló főbérlőről, akár egy ingatlanfejlesztő mulasztásáról. Az új törvényeinknek köszönhetően a bérlők millióit nem akadályozza meg többé a szélessávú internetfejlesztésben a bérbeadójuk hallgatása és az újonnan épült házakba költözők biztosak lehetnek abban, hogy a beköltözésük napjától kezdve a legmagasabb sebességhez juthatnak hozzá."

"A nagy sebességű, megbízható szélessávú hozzáférés alapvető szükségessége miatt minden új építésű angliai otthonban gigabit-képes internetkapcsolat segít áthidalni a digitális szakadékot és biztosítja a közösségeink jövőjét. Az önkormányzatok sürgetik a fejlesztőket, hogy a lehető legjobb internet-hozzáférést építsék be az új építésű házakba és ez a jogszabályi változás sokat fog változtatni a helyzeten. A kormánynak is folytatnia kell az erőfeszítéseket annak biztosítására, hogy minden meglévő ingatlanban a lehető leggyorsabb szélessávú hozzáférés álljon rendelkezésre." - kommentálta a bejelentést Mark Hawthorne, a Helyi Önkormányzatok Szövetségének digitális csatlakozási szóvivője.

"Bár ez a törvény segít abban, hogy több ember gyorsabban hozzáférjen a jobb szélessávú internethez, a gigabites lefedettség terén még mindig jelentős a lemaradás, ha a sűrűn lakott városokat és a távolabbi területeket hasonlítjuk össze. Az új rendszerre vonatkozó 2000 fontos költségplafont folyamatosan felül kell vizsgálni, hogy a vidéki területeken épülő új épületeket ne zárják ki aránytalanul a nagyobb internetsebesség elérésének lehetőségéből."

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások