Zuckerberg és Musk is komolyan gondolja a bunyót

Zuckerberg és Musk is komolyan gondolja a bunyót

2023. július 26. 11:34, Szerda
Zuckerberg megkapta az első színes övét jiu-jitsuban, az UFC elnöke pedig már látja maga előtt, hogy mennyi pénzt fog a meccsel keresni.

A Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg nagyon készül az X tulajdonosával tervezett ketrecharcra, és most előrébb lépett, megkapta a kék övet. A Covid-19 járvány idején kezdett edzeni, ami az eltelt időt nézve - ha valóban rendszeresen gyakorolt - teljesen indokolt lehet. A poszt azt jelezheti, hogy Zuckerberg fenntartja ígéretét, miszerint a ringben találkozik Muskkal, még akkor is, ha a páros körüli felhajtás az elmúlt hetekben elcsendesedett.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mark Zuckerberg (@zuck) által megosztott bejegyzés


Dana White, az Ultimate Fighting Championship elnöke nemrég azt mondta, hogy bár sok a találgatás arról, hogy a két tech-mogul valóban összecsap-e egymással, de mindenképpen lépéseket tesznek a küzdelem felé. Bár a küzdelem hivatalosan nem lenne a UFC-hez kötve, White segítene az esemény lebonyolításában, és azt mondja, hogy a fizetős eseményért személyenként 100 dollárt számítana fel, ami 20 dollárral több, mint a UFC szokásos 80 dolláros ára. White megerősítette, hogy mindketten szeretnének küzdeni és mindkét férfi egyetértett abban, hogy a mérkőzésnek jótékonysági elemet is kell tartalmaznia. "Ez minden pay-per-view rekordot megdöntene" - mondta White. "Ezek a srácok több százmillió dollárt gyűjtenének jótékonysági célokra, és tudod, nem kell nagy bunyórajongónak lenned ahhoz, hogy érdekeljen ez a küzdelem. Mindenki látni szeretné."

Zuckerberg legújabb jiu-jitsu öve bizonyítja, hogy nem szórakozik. Újabb edzője a UFC pehelysúlyú bajnoka, Alex Volkanovski. Nyilatkozata szerint Zuckerberg elkötelezetten edz és szerinte "mindenki nagyon meg lesz lepve". Zuckerberg azon szándékáról, hogy meg akar küzdeni Muskkal, Volkanovski a következőket mondta: "Én mondom nektek, hogy komolyan gondolja, keményen edz. A fotókon is látszik, hogy milyen formában van. Nem csak hiúságról van szó, az izmok funkcionálisak. Atletikus, koordinált és elkötelezett." - magyarázta Alex, majd hozzátette: "Szenvedélyesen csinálja".


John Danaher, Lex Fridman, Georges St. Pierre és Elon Musk

A ketrecharc ötletét Musk vetette fel először a Twitteren, ahol a Tesla vezérigazgatója az Instagram akkori rivális alkalmazásáról, a Threadsről szóló szálra reagálva írta, hogy "Készen állok egy ketrecharcra, ha ő is lol". Erre Zuckerberg másnap egy Instagram-sztorival válaszolt, amelyben Musk tweetjének képernyőfotója volt "send me location", azaz add meg a helyet felirattal - utalva a korábbi UFC könnyűsúlyú bajnok Khabib Nurmagomedov híres mondatára. Musk is edz, ő is egy UFC legendával, Georges St. Pierre-rel készül, fotó is készült róla John Danaher és Lex Fridman fekete öves brazil jiu-jitsu mesterek társaságában.

Mindazonáltal a fogadóirodáknál Zuckerberg a favorit, a DraftKings irodánál a fogadóknak 160 dollárt kell Zuckerbergre tenniük ahhoz, hogy 100 dolláros profitot kapjanak. A sportfogadási cég Zuckerberg fiatalabb korának és szinte állandó fizikai aktivitásával indokolta a beállítást. De a tech-vezérigazgatók közötti ketrecharcban a méretkülönbség mindent boríthat, mert Musk azt mondta White-nak, hogy nem lenne hajlandó "lefogyni" egy esetleges mérkőzéshez. Az 52 éves Musk körülbelül 180 centi magas, és a Twitteren világossá tette, hogy szinte soha nem edz. A 39 éves Zuckerberg jóval alacsonyabb, mindössze 170 cm.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások