Sam Altman újra az OpenAI vezérigazgatója

Sam Altman újra az OpenAI vezérigazgatója

2023. november 22. 11:09, Szerda
Az OpenAI bejelentette, hogy Sam Altman napokkal a leváltása után visszatér a vezérigazgatói posztra. Várhatóan ezzel véget érnek a mesterséges intelligencia boomjának középpontjában álló startup jövőjéről szóló heves viták. A vállalat beleegyezett abba is, hogy átalakítják az igazgatótanácsot, amely menesztette őt. Az OpenAI Bret Taylort, a Salesforce korábbi társ-vezérigazgatóját nevezte ki elnöknek, és Larry Summers volt amerikai pénzügyminisztert is az igazgatótanács tagjává nevezte ki. Altman az X-en közzétett bejegyzésében azt írta: "alig várom, hogy visszatérjek az OpenAI-hoz".

Altman visszatérése még megdöbbentőbb, mint a hirtelen távozása. Az OpenAI nonprofit igazgatótanácsa határozottnak tűnt az Altman eltávolítására vonatkozó eredeti döntésében, és három nap alatt két vezérigazgatót is cseréltek, hogy elkerüljék a visszahelyezését. Az igazgatótanács az őszinteség hiányán és azon kívül, hogy meg kell védenie az OpenAI küldetését, hogy az emberiség javát szolgáló mesterséges intelligenciát fejlesszen ki, alig adott magyarázatot. Visszatartották a részletes indoklást, még a befektetők peres eljárásainak és az alkalmazottak munkabeszüntetésének veszélye mellett is. Az előző ideiglenes vezérigazgató, Mira Murati egy ponton azzal fenyegetőzött, hogy lemond, hacsak az igazgatótanács nem tud dokumentációt vagy bizonyítékot szolgáltatni Altman kirúgásának alátámasztására.

A döntő változást az egész ügyet valószínűleg elindító Ilya Sutskever pálfordulása okohatta: az igazgatótanács kulcsfontosságú tagja visszatért Altman táborába, mert Brockman felesége könyörgött neki - Sutskever volt az OpenAI székhelyén megtartott esküvőjük tanúja. Sutskever - aki egyben az OpenAI vezető tudósa is - átállása miatt a fennmaradó három igazgatósági tag körül elfogyott a levegő. Az Altman visszahelyezéséről szóló megállapodás potenciálisan új korszakot nyit a nonprofit startup számára, amelynek munkatársai régóta őrlődnek az MI veszélyeivel és a kereskedelmi hasznosítás lehetőségével kapcsolatos aggodalmak között. Ez azt is jelenti, hogy a jövőbeni irányt egyértelműen Sam Altman vállalatvezetési nézetei határozzák majd meg, különösen, hogy egy új igazgatótanács felügyelete alá kerül.

A keddi átrendeződés az Altman és a pénzügyi támogató Microsoft javát látszott szolgálni, amely az OpenAI technológiáját világszerte elérhetővé teszi az üzleti ügyfelei számára. Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója az X-en tett nyilatkozatában üdvözölte a változásokat. "Úgy véljük, hogy ez az első lényeges lépés a stabilabb, tájékozottabb és hatékonyabb irányítás felé vezető úton" - mondta. A Quora vezérigazgatója, Adam D'Angelo továbbra is tagja marad az OpenAI által "kezdeti igazgatótanácsnak" nevezett új testületnek. Egyes befektetők jogi lépéseket vizsgálnak, miután a héten történtek veszélyeztetik a nemrég még több mint 80 milliárd dolláros értékeléssel bíró OpenAI jövőjét.


Altman Szilícium-völgyben megtett drámai fordulatát Steve Jobséhoz, az Apple vezérigazgatójához hasonlítják, aki 1985-ben egy hatalmi harc után elhagyta a számítógépgyártót, hogy aztán 12 évvel később visszatérjen. Altman mindezt alig négy nap alatt rendezte le. Távozása azonnal felfordulást okozott az OpenAI-nál, Greg Brockman elnök tiltakozásul kilépett. Vasárnapra Altman visszatért az OpenAI irodáiba, és várta gyors újbóli kinevezését, amikor az igazgatótanács ismét meglepetést okozott azzal, hogy az ex-Twitch-főnököt, Emmett Sheart nevezte ki ideiglenes vezérigazgatónak. Az X-en kedden közzétett bejegyzésében Shear azt mondta, hogy "~72 nagyon intenzív órát" dolgozott azon, hogy stabilitást teremtsen, és Altmant visszahozza az OpenAI-hoz. "Ez volt az az út, amely maximalizálta a biztonságot, amellett, hogy helyes cselekedet volt minden érintett felet érintően" - mondta.

Altman mesterfogását részben a Microsoft tette lehetővé. Amikor munkanélkülivé vált, Nadella vezérigazgató egyből saját kutatócsoportot akart alárakni Brockman és más, az OpenAI-tól távozó kollégák leigazolásával. Hétfőre az OpenAI több mint 700 fős személyzetének szinte mindegyike azzal fenyegetőzött, hogy távozik és csatlakozik a Microsoft erőfeszítéseihez, ha az igazgatótanács nem lép vissza és nem helyezi vissza Altmant. A fenyegetés mögött a Microsoft hatalmas számítási kapacitása állt, nélkülük, és az informatikusokból álló személyzet nélkül az OpenAI technológiája nem képes működni. A társalapító és elnök Brockman kedden késő este egy szelfivel ünnepelt. "Erősebben és egységesebben térünk vissza, mint valaha" - mondta.


Elemzők szerint mindazonáltal még mindig rengeteg a kérdés az ügyben, például hogy miért rúgták ki Altmant, és hogy lehet az, hogy a Microsoft nem tudott az egészről semmit. Az viszont egyértelműnek tűnik, hogy a jövőbeli igazgatótanács nem lesz képes felügyelni őt, és a Microsoft mostantól sokkal nagyobb szerepet fog játszani a cég életében (talán saját helye is lesz az új igazgatótanácsban), a partnerség erősebb lesz, és a két vállalat jobban integrálódik.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások