Mozilla 1.0: Kész, rajt!

Mozilla 1.0: Kész, rajt!

2002. március 29. 20:35, Péntek
A Netscape webböngésző régóta várt szabadforrású változata, a Mozilla jelentős fejlesztési mérföldkőhöz érkezett, és hamarosan megjelenik első hivatalos kiadása.

A 3 éves Mozilla projektbe a közeljövőben már nem kerülhetnek be jelentős változtatások, mivel a fejlesztők az 1.0-ás verzió kiadására készülnek. A korábbi béta-, illetve tesztverziók már évek óta elérhetőek.

Mivel a Mozilla egy nyílt projekt, a fejlesztési munkák döntő többségét az egyéni programozók végezték, akik minden további nélkül hozzáférhettek a forráskódhoz, és folyamatosan különféle módosításokat építettek bele. Mindez azonban jelentősen lelassította a szoftver feljődését, ami miatt sokan már-már lemondtak a megoldásról.

A Mozilla kódja tehát már zárt a jelentősebb változtatások előtt, és az 1.0-ás verzió az elkövetkezendő napokban, illetőleg hetekben várhatóan napvilágot is lát. A nyílt forrású szoftverprojekt feljődését követő Mozillazine.org weboldalon szerda óta olvasható az üzenet, miszerint "A forráskódot az 1.0-ás verzió kiadásának előkészületeként lezárták."

A szabadforrású projekt körül az elmúlt hetekben valamelyest felforrósodott a levegő, miután az America OnLine (AOL), vagyis a Netscape anyacége a Netscape böngésző legújabb változatát kezdte alkalmazni AOL szolgáltatásán a Microsoft Internet Explorer helyett. Az AOL a Mozilla kód egyes részeit is tesztelte azonos nevű szolgáltatása alatt, amely sokakat arra a következtetésre ösztönzött, hogy a társaság be kívánja vezetni azt felhasználói körében.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások