Pentium 5 nevet kaphat az Intel ikermagos processzora

Pentium 5 nevet kaphat az Intel ikermagos processzora

2004. december 15. 00:20, Szerda
A processzorgyártó hivatalosan is megerősítette, hogy a Smithfield kódnéven jegyzett ikermagos chip - ami idén nyáron bukkant fel a vállalat útitervében - várhatóan 2005 közepén kerül a boltokba.

A vállalat szóvivője egyben elismerte, hogy a tervek szerint a processzor nem Pentium 4 néven kerül forgalomba, bár az ikermagos megoldás valószínűleg az Intel népszerű processzoraira épül majd. A jelenlegi útiterv szerint a Smithfield chip a következő év közepén jelenik meg, és mindkét mag egy megabájtos másodszintű gyorsítótárat foglal majd magában.

Steve Smith, az Intel Desktop Platforms Group alelnöke elmondta, hogy a processzor eleinte 90 nanométeres technológiával készül, de 2006-ban végleg átállnak a 65 nanométeres gyártásra. Hozzátette, hogy a processzor a már jól ismert LGA775 foglalatba illeszkedik, és a várakozásoknak megfelelően támogatja az EMT64T technológiát - amely valójában nem más, mint az AMD által kifejlesztett 64 bites technológia Intel féle változata. Az alelnök nem bocsátkozott részletekbe a chip várható teljesítményéről, de annyit elárult, hogy a vállalat reményei szerint 2008-ra az ikermagos processzorok az eredeti Pentium 4 chiphez képest tízszeres teljesítményt nyújtanak.

Kódnév Tokozás Gyártási eljárás L2 L3 Max. órajel FSB
Pentium
Northwood mPGA478 130 nm 512 kB 0 MB 3,4 GHz 800 MHz
Prescott LGA775 90 nm 1 MB 0 MB >4 GHz 800 MHz
Prescott 2M LGA775 90 nm 2 MB 0 MB >3,73GHz 1066 MHz
Dothan 90 nm 2 MB 0 MB >2 GHz 533 MHz
Xeon
Gallatin mPGA603 130 nm 512 kB 4 MB 3,2GHz 400 MHz
Cranford mPGA604 90 nm 1 MB 0 MB 3,66 GHz 667 MHz
Potomac mPGA604 90 nm 1 MB 8 MB >3,5 GHz 667 MHz
Prestonia mPGA604 130 nm 512 kB 2 MB 3,2 GHz 533 MHz
Nocona mPGA604 90 nm 1 MB 0 MB 4 GHz 800 MHz
Irindale mPGA604 90 nm 2 MB 0 MB >3,8GHz 800 MHz
Itanium
Madison 9M mPGA700 130 nm 1 MB 9 MB 1,7GHz 667 MHz
Fanwood mPGA700 130 nm 1 MB 4 MB 1,7GHz 533 MHz
LV Fanwood mPGA700 130 nm 1 MB 3 MB 1,3GHz 400 MHz
Montecito mPGA700 90 nm 1 MB 24 MB ??? 400 MHz
Milington mPGA700 90 nm ??? ??? ??? 533 MHz
LV Milington mPGA700 90 nm ??? ??? ??? 400 MHz

A modern Pentium 4 processzorok a HyperThreading technológia révén jelenleg közel háromszoros teljesítménynövekedést biztosítanak, de a következő évben esedékes ikermagos chipek tovább növelik ezt az előnyt - bár a vállalat a 65 nanométeres technológiától várja az igazi ugrást. A Smith által bemutatott útiterven a Smithfield a következő generációs processzorok között jelenik meg, de teljesen elkülönül a Pentium 4 vonaltól. Elemzők szerint ez arra utal, hogy az ikermagos chip Pentium 5 néven jelenik meg, de a vállalat nem erősítette meg ezt az információt.

Az alelnök megerősítette, hogy az ikermagos chip a Prescott-osztályú processzorok közé sorolható, de azt nem volt hajlandó elárulni, hogy a processzor egy teljesen új ikermagos megoldásra épül, vagy mindössze két hagyományos Prescott chip egybeolvasztását jelenti.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások