Bill Gates együttműködéséről biztosította az Európai Bizottságot

Bill Gates együttműködéséről biztosította az Európai Bizottságot

2005. február 2. 13:45, Szerda
A Microsoft elnöke beszédében kijelentette, hogy az Európai Bizottság közelmúltban meghozott döntéseit tiszteletben tartják, és továbbra is együtt kívánnak működni a testülettel.

Gates azután beszélt erről, hogy újabb megbeszélést tartottak a Microsoft és az Európai Unió végrehajtó bizottságának képviselői között, ahol egyéb témák mellett szóba került a Media Player nélküli Windows kérdése is. A szoftveróriás elnöke az újságíróknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a megbeszélések rendben lezajlottak, és mindkét fél megelégedéssel nyugtázta a fejleményeket. "A bizottság kérelmeit a jövőben kiemelten kezeljük, és személyesen felügyelek majd arra, hogy ebben a kérdésben semmilyen kritika ne érje a Microsoftot" - jelentette ki Gates a brüsszeli parlament tagjaival folytatott megbeszélések után.


Gates a davosi Világgazdasági Fórumon Bill Clinton, Thabo Mbeki - Dél Afrika elnöke -, Tony Blair, Bono és Olusegun Obasanjo, Nigéria elnöke társaságában

A bizottság tagjai ismételten felhívták a Microsoft elnökének figyelmét arra, hogy a szankciók be nem tartása esetén a vállalatot újabb jelentős büntetés megfizetésére kötelezhetik, amely elérheti akár a napi 5 millió dollárt is. Elsődleges céljuk, hogy a Microsoft - a 2004. márciusi döntés előírásainak megfelelően - változtasson üzleti politikáján, és a jövőben ne kíséreljen meg visszaélni az operációs rendszerek terén élvezett szinte abszolút egyeduralmával.

A szoftveróriás elnöke leszögezte, hogy bár az elmúlt napok tárgyalásain végül elmaradt a várva várt Gates-Kroes találkozó, a közeljövőben a bizottság számos tagjával is megismerkedhet, és többek között az Európai Unió trösztellenes biztosával is szeretne személyesen találkozni. Elmondása szerint a világ gazdasági vezetőinek csúcstalálkozóján alkalma volt találkozni Jose Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, valamint a testület számos más tagjával, és az újabb találkozókra már a héten sor kerülhet.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások