A jövő gyalogos katonája: kézifegyverek

A hadseregek mindig is a gyalogságra épültek. Uralhatod a légteret, de repülőgépekkel nem tudsz egy várost ellenőrizni, lehetnek a tieid a legerősebb harckocsik, egy város szűk utcáiban jobbára béna kacsákká változnak. A gyalogos katonák fontossága nem kérdőjelezhető meg a jövő harcterein sem. A katonának azonban a harchoz fegyverre van szüksége, mégpedig a lehető legjobbra.

Először is: milyen az ideális katonai kézifegyver? A fegyvernek viszonylag könnyűnek, 3-4 kg körülinek kell lennie. Persze a nagyobb tömegnek is van előnye, lövés közben nyugodtabban viselkedik, kisebb a visszarúgása, vagyis jobban kontrollálható. Hátránya természetesen az, hogy egy nehéz fegyverrel nem lehet gyorsan váltani a célpontok között, és mindenekelőtt cipelni is megterhelőbb. A fegyver hossza is fontos, egy rövid fegyverrel sokkal könnyebb épületekben mozogni, vagy járműből kiszállni, nem akad bele mindenbe, viszont a hosszabb fegyvercső pontosabb fegyvert jelent, különösen nagy távolságokra való lövésnél.


SVD Dragunov és AK-74 bevetésben, valahol Csecsenföldön
A pontos lövés pedig elvárás, a mai általános nézet szerint egy átlagos katonának 300-400 méteres távolságon belül képesnek kell lennie eltalálni a célt. A lőszer sem mindegy ebből a szempontból: egy kisebb és könnyebb lőszerből többet vihet magával a katona, ugyanakkor kellően hatásosnak kell lennie, nagy távolságnál is képesnek kell harcképtelenné tenni az ellenfelet (erről később). Nem árt, ha ergonómikusnak is tervezték, a kezelőszerveknek kézre kell esniük, és lehetőleg mindkét kézzel lehessen használni. Ez nem csak a balkezes katonák miatt fontos, hanem azért is, mert megeshet, hogy a jobbkezes embernek is bal kézzel kell lőnie - például a fedezék miatt.


Az utóbbi időben komoly térhódításba kezdtek a kompakt gépkarabélyok, amelyek a géppisztolyok méreteivel, de a gépkarabélyok erejével bírnak. Fent: HK G36C gépkarabély, alul HK MP5K géppisztoly
Ma már elvárás az is, hogy legyen rajta optikai célzóberendezés, városharcokban a vörös pont (angolul red dot) vagy reflexirányzék, nyílt területeken pedig 1,5-4x-es nagyítású távcső - lehetőleg cserélhetően megoldva, hogy az adott körülményeknek megfelelő legyen a gyalogos fegyverén. Mindenek előtt azonban a kézifegyvernek nagyon megbízhatónak kell lennie, hiába van rajta a legprecízebb fegyvertávcső, hiába lehet még 600 méterről is tiszta fejlövést leadni vele, hiába olyan kézreálló, hogy egy lépcsőfordulóban is másodperc törtrésze alatt tudod célra emelni, ha pont akkor mond csütörtököt, amikor használni szeretnéd. Márpedig a harctéren ritkán ideálisak a körülmények, ezért jól kell bírnia a szélsőséges időjárási körülményeket, a koszt és azt, hogy adott esetben a használójának napokig nincs lehetősége nyugodt körülmények között a nagytakarítással és a karbantartással foglalkozni.


Az M16/M4-család hírhedt a kosz iránti érzékenységéről, ezért a HK egy saját M4 változatott gyártott és a nyilvánosság előtt mutatta be, mennyire sárálló.
Ki kell térjünk ki a lőszer problémájára. Stratégiai szempontból az az előnyös, ha az ellenséges katona csak megsebesül, de életben marad, hiszen egy sebesült katona több problémát okoz az ellenségnek, mint egy halott, Tény, hogy ez brutális gondolatmenet, de a háború nem éppen az emberi szeretett kenetteljes megnyilvánulásairól szól. A probléma ezzel ott van, hogy a sérült ellenség még harcképes lehet. Számtalan példa van arra, hogy nagyon súlyos sebet kapott emberek is még percekig harcoltak, vagyis taktikai szempontból viszont az az előnyös, ha az ellenség minél súlyosabb, lehetőleg halálos sebet kapjon.

A vadász, rendfenntartói vagy önvédelmi fegyverekhez éppen ezért készítettek olyan lövedékeket, amelyek minél inkább deformálódik, "gombásodik", egyes esetekben a lövedék egész orra szétnyílik, hogy minél nagyobb sebcsatornát vágjon, és az energiáját lehetőleg maradéktalanul leadja a célpontban. Ez a katonai lövedékeknél is így volt még az 1800-as években, ám a még a XIX. század végén az orosz cár látva a robbanó- és repeszhatású kézifegyver-lövedékek szörnyű hatásait, kezdeményezte azok kitiltását a hadszínterekről. Az erről szóló nemzetközi egyezményt 1899. július 29-én írták alá Hágában, ez lett az első Hágai Egyezmény (amit sokan a Genfi Egyezménnyel kevernek, amit 1925-ben az I. világháború tapasztalatai alapján a harci gáztámadások tiltására hoztak tető alá).

No persze az egyezmények többsége, mint tudjuk csak írás, és a jelenleg rendszeresített amerikai (NATO) és orosz gépkarabély-lőszerek - bár az egyezmény szövegének megfelelnek - a tervezőmérnökök valójában mindent megtettek, hogy a lehető legsúlyosabb sebet okozzák. Az M855-ös jelű szabvány NATO lőszer (melyet az M16, M4, G36, stb. gépkarabélyok használnak) például rövid távon becsapódva hajlamos több darabra széttörni, a szovjet/orosz 5,45 mm-es karabélylőszer (amit az AK-74 fegyvercsalád használ) lövedékét pedig úgy alakították ki, hogy a testbe csapódva azonnal irányt változtat, bukdácsolni kezd, hogy minél hosszabb sebcsatornát hozzon létre.


Egy 5,56 mm-es NATO-lövedék útja az emberi testet szimuláló ballisztikai gélbe becsapódva
A mai kézifegyvereknél magától értetődik a sorozatlövés képessége, ám a sorozatlövésnek csak bizonyos körülmények között van gyakorlati haszna. A sorozatlövés közben ugyanis a fegyver visszarúgása miatt a cső elmozdul a célról, és ahogy a lövések jönnek egymás után, egyre nagyobb mértékű az elmozdulás, tehát (hacsak a célpont nincs túl közel) valószínűleg a 3-4-5 lövés már messze a cél mellet vagy fölött fog elrepülni. Ennek kiküszöbölésére találták ki a rögzített sorozatlövést, amikor többnyire három (ritkábban két) lövés kiváltása után az újabb lövéshez előre kell engedni az elsütőbillentyűt, majd újra meg kell húzni. Az egymás után kilőtt három lövedék szórásképe még viszonylag kicsi, így ideális esetben mindhárom eltalálhatja a célpontot.

A rögzített sorozatlövésnek van egy lélektani hatása is: a sorozatlövéskor a gyalogos hajlamos csak a cél felé fordítani a fegyverét, és folyamatosan tüzelni, abban a reményben, hogy valamelyik lövedék majdcsak eltalálja azt. Azonban ez egyfelől nem túl hatékony módja a fegyverhasználatnak, másfelől lőszerpocsékolásra sarkallja a katonát. A rögzített sorozatlövéskor viszont megfelelő kiképzés esetén minden hármas lövéssorozat után ösztönösen újra fog célozni a katona, így nagyobb az esély a találatra, és közben még a lőszerpazarlás veszélye sem áll fent.

Ennek a gondolatmenetnek lett például eredménye az M16A2, M16A4 és M4 gépkarabély, amelyek nem is rendelkeznek sorozatlövés képességével, csak egyes lövéssel és rögzített sorozatlövéssel. Azonban rövid lőtávolságoknál, városharcok, épületharcokban a teljes sorozatlövés képességét hiányolták a katonák, ennek következtében jelentek meg az M16A3 és M4A1 gépkarabélyok, melyek az egyes lövés mellett teljes sorozatlövés leadására is képesek.