A bürokrácia csapdájába esett a SpaceShipTwo

A bürokrácia csapdájába esett a SpaceShipTwo

2005. április 29. 11:55, Péntek
A magán űrrepülések lebonyolítására aspiráló Virgin Galactic szép csendben egy évvel elhalasztotta első kereskedelmi szuborbitális űrrepülésének 2007-re tervezett startját.

Ez alapvetően nem lenne meglepő egy turistákra tervezett űrjármű működtetését és a megépítés technikai összetettségét figyelembe véve. Azonban mégsem ez volt a döntés oka, derült ki a kongresszusi meghallgatáson, ahol a Virgin Galactic elnöke, Will Whitehorn ejtette el a hírt. Kiderült ugyanis, hogy az első akadály nem más, mint a fejlesztési munkák megindításáról szóló szerződés aláírása Burt Rutan cégével.

A Virgin Galactic - Richard Branson londoni Virgin Atlantic Airways nevű cégének leányvállalata - tavaly jelentette be a Rutan és a Microsoft társalapítójaként ismert Paul Allen által kifejlesztett technika licenszelését a világ első magánűrhajójának elkészítése céljából. A kísérleti jármű, a SpaceShipOne 2004-ben három szuborbitális repülést hajtott végre a cég egyik pilótájával a fedélzetén, begyűjtve az első kereskedelmi űrrepülésért járó 10 millió dolláros Ansari X-díjat, valamint tucatnyi egyéb elismerést, többek közt Amerika legelismertebb, a repülés területén megszerezhető díját, a Collier Trophyt.


A gondot az Egyesült Államok export szabályzási rendelkezései jelentik, különösen azok, melyek a katonai alkalmazással is kecsegtető technikák eladásával vagy licenszelésével kapcsolatosak. Ezek gátolják meg a Virgin Galactic megrendelésének leadását a Scaled Composites felé, magyarázta Whitehorn az Űrhajózási Tudományos Albizottság tagjainak. "Ezen a ponton az engedélyezési feltételek bizonytalansága miatt még csak nem is láthatjuk a Scaled Composites terveit" - mondta Whitehorn. "Csak akkor tudjuk megrendelni az űrrepülőt, miután az Egyesült Államok kormányának technológia átviteli kérdései tisztázódtak és számunkra kedvezőek."

A kiviteli szabályozások nehézségei annak ellenére is felmerültek, hogy a brit tulajdonú Virgin Galactic kereskedelmi szolgáltatásait teljes mértékben az Egyesült Államok határain belül kívánja működtetni. "Úgy tudtam Nagy-Britannia egy viszonylag baráti nemzet" - mondta Rutan a bizottsági tagoknak, hozzátéve, hogy a kiviteli szabályozás a tervezet finanszírozását is befolyásolja. "El kell mozdulnunk az alapkoncepciótól, mivel ez egy külföldi finanszírozású fejlesztésnek minősül" - mondta.

A kérdés már túl nyúlik a Virginnel kötendő szerződésen, időközben ugyanis más cégek, beleértve egy dubai csoportot is kifejezték gépvásárlási szándékaikat. "Már lassan öt hónapja birkózunk ezzel a technológia átadási problémával a Virgin Atlantic vonatkozásában" - magyarázta Rutan, hozzátéve, hogy nem sok esélyt lát addig, amíg meg nem alapul az amerikai személyi űrrepülési iparág. Mindezt azok fényében kénytelen mondani, hogy körülbelül 100 emberrel írtak már alá szerződést a Virgin Galactic 200 000 dolláros jegyeire, amit az utasok hajlandók előre kifizetni, míg további közel 29 000 asztronauta jelölt szándékszik egyenként 20 000 dolláros előleget letenni a jövőbeli repülésekért.


A három kalandor, Burt Rutan, Richard Branson és Steve Fossett

Rutan szeretne annyi luxust és kényelmet beépíteni 5-9 utas szállítására tervezett űrrepülőibe, amennyit csak lehet. Szerinte ha sikerülne a szuborbitális űrrepülést olyan biztonságossá tenni, mint kezdeti idők kereskedelmi utasszállítását, akkor hatalmas lenne az űrturizmus iránti kereslet. Becslése szerint már az első évben akár 500 fizető utast szállíthatnának, az ötödik évre pedig ez a szám 3000-re növekedne. "A 12. évre 50-100 ezer új asztronauta tapasztalná meg a repülés élményét" - mondta Rutan. Ehhez az áttöréshez azonban az űrrepülésnek százszor biztonságosabbá kell válnia, tette hozzá.

A legfontosabb lépés az Egyesült Államok részéről a magáncégek előtti út megtisztítása, hogy utasszállító űrhajókat építhessenek, ami a kiviteli és szabályzási rendeletek megváltoztatásával érhető el, folytatta.

A SpaceShipOne repüléseivel a háta mögött és az előtte tornyosuló kihívások tükrében Rutan nem finomkodott mondandójával, amikor a kereskedelmi űrkérdéseket felügyelő Szövetségi Repülési Hivatallal (FAA) folytatott csatározásairól beszélt. "A folyamat kis híján az összes tervemet tönkretette" - mondta az FAA azon követelményeire utalva, melyek a repülésben nem érintett tömegek kockázatának minimalizálását célozták. "A kérdés hiányt okozott a költségvetésünkben, növelte a tesztpilótáimra nehezedő kockázatot, megsemmisítette biztonságpolitikánkat és ellehetetlenítette az innovatív biztonsági megoldásokra irányuló lehetőségeinket, miközben egyáltalán nem csökkentette a nem érintettek kockázatát" - mondta Rutan.


Szerinte a hivatal politikája az ember nélküli rakétakilövéseken és azok meghibásodási lehetőségein alapul, amit értelmetlen és lehetetlen ráhúzni az utasszállító űrrepülőkre, melyeken inkább a légi utasszállítás szabályzásait kellene alkalmazni. "A szabályozást rendkívül rosszul értelmezték kutatási tesztjeinken, és ami még rosszabb, valószínűleg ugyanezt fogják tenni a jövő kereskedelmi űrutasszállítói esetében is" - mondta Rutan, megjegyezve, hogy a köz biztonságának garantálását bele lehetne építeni a folyamatba úgy, hogy az minimálisan érintené a jármű fejlesztési költségeit. "Úgy tűnik az FAA pontosan ettől tart" - mondta Rutan. "Látszólag az teszi őket boldoggá, ha ezek a hajók nem felelnek meg. Úgy vélem egyszerűen nem rendelkeznek megfelelő képesítésű emberekkel."

Részletes cikkünk az új űrkorszak születéséhez vezető útról

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások