Szavazás a legsikeresebb Magyar Márkákra

Szavazás a legsikeresebb Magyar Márkákra

2005. május 6. 18:01, Péntek
A Magyar Reklámszövetség meghirdette hazai márkákat népszerűsítő kezdeményezését, melynek keretében elektronikus úton szavazhatnak a hazai fogyasztók arról, mely márkákat tartanak a legismertebbnek, a legnépszerűbbnek, vagyis: melyek a legkedveltebb hazai márkák.

"A Magyar Reklámszövetség szakmai feladatain túl azt is fontosnak tartja, hogy a hazai értékek ne süllyedjenek el az egyre erősebb nemzetközi megmérettetésben, hogy a valós értékeket, vagy akár szentimentális tartalmat hordozó magyar márkák legalább e szavazás idejére a szokásosnál is nagyobb figyelmet kaphassanak, elismerve ezzel a márka mögötti cégeket, a márka építésében szerepet vállaló kreatív csapatokat" - kommentálta a verseny meghirdetését Levendel Ádám, a Magyar Reklámszövetség elnöke.

A szavazás célja tehát kettős: népszerűsítés és elismerés. Ez utóbbi május 24-én, a Média Hungária konferencián kerül majd nyilvánosságra, ahol a legjobbnak választott márkák képviselői átvehetik a díjakat. Szavazni a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) honlapján lehet. A fogyasztók nyilatkozhatnak az adott márkához való viszonyukról is, sőt, az indulólista mellé új márkákat is felvihetnek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások