Legális videóletöltéseket kínál egy brit cég

Legális videóletöltéseket kínál egy brit cég

2005. augusztus 8. 14:40, Hétfő
A vállalat a DVD-kölcsönzők mintájára indította be szolgáltatását, amely a megfelelő díj ellenében lehetővé teszi a VHS-minőségű tartalmak - a jövőben akár teljes DVD-lemezek - letöltését.

A szolgáltatás a BoxOffice365.com címen elérhető, igaz, jelenleg még a próbaüzem tart, egészen szeptember végéig, amikorra jelentős bővítést ígérnek. A British Internet Broadcasting Company (BiBC) - a kezdeményezés elindítója - a legális, vagyis fizetős szolgáltatásban látja a jövőt, és a zeneletöltések piacát uraló iTunes-hoz hasonló szerepet kíván betölteni. Az árak 1,5-10 angol font, vagyis 500-3500 forint között mozognak, attól függően, hogy rövidebb zenei klipet, vagy netán teljes DVD-t szeretnénk letölteni. A letöltésekért csak egyszer kell fizetnünk, tehát ha véletlenül letöröljük az anyagot gépünkről, a következő alkalommal már ingyen hozzájuthatunk.

A cég ígérete szerint a kiadókkal kötött szerződéseknek köszönhetően idővel nemcsak videók, hanem albumok is megtalálhatók lesznek a kínálatban, és a hagyományos letöltések mellett beindítják majd a fájlcserélő szolgáltatást is. Az még egyelőre nem világos, hogy ez utóbbit milyen feltételek mellett vehetjük majd igénybe. Addig sem kell azonban zsákbamacskát vásárolnunk: minden egyes felvételnél ingyen megtekinthetünk egy rövid előzetest, így azonnal képet kapunk annak tartalmáról és minőségéről.

Érdekes próbálkozásról van szó, amely éppen a fájlcserélők elleni hadjárat újbóli megindulását követően igyekszik megvetni a lábát a piacon. Ráadásul Hollywood ezúttal sem rajong az ötletért: a The Register beszámolója szerint maga Paul Hague, a BiBC alapítója is elismerte, hogy eddig mindössze egyetlen fimstúdió, az Universal volt hajlandó szerződést kötni, a többiek egyelőre tartózkodnak ettől. Támogatásukra azonban szükség lesz, pláne ha szeptemberben valóban ki akarják bővíteni a kínálatot.

A fenntartások ellenére látunk némi fantáziát a szolgáltatásban. Igaz, a 3500-4000 forintos díj nem túl kedvező egy DVD-lemez tartalmáért, ám ezért csak egyszer kell fizetnünk, és a fájcserélő szolgáltatás bevezetésével további előnyökre számíthatunk. Ily módon pedig nemcsak a nyugati, hanem akár a hazai letöltőknek is megérné a befektetés, hiszen teljesen legálisan, minden kockázattól mentesen juthatnának hozzá a filmekhez, sorozatokhoz, vagy netán a koncertfelvételekhez.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások