A jövő harctere: a világűr II.

Alighogy az ember műholdakat lőtt fel az űrbe, rögtön elkezdte keresni a módját annak, hogy pusztíthatja el azokat.

A hidegháború alatt mind a Szovjetunió, mind az USA komolyan vette az űrháború lehetőségét, és igyekezett felkészülni rá. Az ellenséges műholdak elpusztítására szánt fegyverek csoportját angol rövidítése után ASAT-nak (Anti-Satellite, azaz műholdelhárító) nevezik. Az első ilyen kísérlet nagyon hamar, már 1959-ben megtörtént, mikor egy B-47-es bombázóról indított Bold Orion, illetve B-58-asról indított High Virgo rakétával (amelyek eredetileg repülőgépről indított ballisztikus rakéták voltak) megpróbálták eltalálni az Explorer IV. és V. műholdat.


Egy Bold Orion rakéta, a háttérben pedig az azt indító B-47-es bombázó
Az első esetben a rakéta mintegy hat kilométerrel eltévesztette a célt, a második esetben pedig 30 másodperccel az indítás után elvesztették a rakétát. Noha a kísérletek folytatódtak még egy ideig, komolyabb eredményt azonban nem értek el, így a repülőgépről indított elhárító rakéta mint megoldás egy időre lekerült a napirendről.

Alternatív megoldásként rakétákkal nagy robbanóerejű (akár több megatonnás) nukleáris tölteteket lehet feljuttatni, és felrobbantani az űrben. Ennek elektromagnetikus hatása hatalmas körzetben működésképtelenné tenné a műholdakat, tehát nem kell pontos találat. A megoldás hátránya, hogy minden műholdat érint a körzetben, válogatás nélkül.


A Nike Zeust ugyan sem rakétavédelmi, sem műholdelhárító feladatkörben nem állították rendszerbe, de sok tapasztalatot gyűjtöttek vele a későbbi rendszerekhez
Ezt a lehetőséget a Szovjetunió elvetette (noha tervek készültek több megatonnás robbanófejű változatokról is), de az Egyesült Államok első rakétavédelmi és műholdelhárító rendszere ilyen megoldást használt: a Nike Zeus DM-15S ballisztikus rakétaelhárító rakétán alapuló rendszer 1 megatonnás robbanótöltettel semmisítette (volna) meg a közeledő robbanófejeket.

Egy Thor LV2D indítás előtt

Miután sok különbség nem volt a robbanófejek és a műholdak elhárításának körülményei között, a Nike-Zeus rakéták műholdelhárító feladatkörbe való alkalmazását is tervbe vették. Egy program keretében 1962-ben tesztindításokat is végeztek, robbanótöltet nélkül.

Ezt a rendszert a Thor LV-2D váltotta fel 1964-ben, amelynek nukleáris töltetének hatásköre 8 km volt, és legfeljebb a Földtől 700 km-re keringő műholdak ellen lehetett bevetni. A Thor LV-2D rendszert azonban az 1970-es évek elején kivonták a rendszerből, mert túlságosan is körülményesen használható volt, továbbá volt nem elég rugalmas, hiszen két hét előkészítés kellett az indításhoz: a rakétákat és a robbanófejeket a Vandenberg légibázison tárolták, de az indítást a Johnson-atollról hajtották végre, ahova először át kellett szállítani és felkészíteni őket az indításra.

Az első, valóban működő ASAT rendszert a szovjetek rendszeresítették, ez volt az ISz-A (Isztrebitel Szputnyik - vadászműhold). Ez egy viszonylag nagy, 1,2 tonnás műhold, amely orbitális pályára áll, és az elsőtől a harmadik keringési periódusban közelíti meg a célpontot. A műhold kis manőverező hajtóművekkel rendelkezik, amelyek ideális pályára állítják az ISz-A-t. Amennyiben a célpont a megfelelő pozícióba került, a beépített robbanótöltet felrobban, és az űrszonda 12 nagy méretű repeszfelhőt hoz létre, ezek rongálják meg súlyosan a célt.


ISz-A
1972-ben a SALT-I fegyverkorlátozási tárgyalások eredményeként az ISz-A kísérleteket felfüggesztették, de a fegyverrendszer hadrendben maradt. Az 1970-es évek második felében a vadászműhold fejlesztésen esett át, új fedélzeti rendszereket kapott, és ezeket 1976 és 78 között több tesztlövészeten ki is próbálták. 1982-ben újabb tesztlövészetekre került sor, amelynek célja a hosszú raktározás hatásainak vizsgálata - ezen tesztek eléggé lehangoló eredményt hoztak. Az ISz-A-t végül is az 1980-as években kivonták az aktív szolgálatból.


Rajz az elfogás utolsó pillanatáról: az ISz-A radarjával befogta a célpontot, majd a robbanótöltetek repesz-felhővé változtatják az elfogó műholdat
Az ISz-A esetében összesen 15 sikeres és 4 sikertelen elfogási tesztindítást hajtottak végre, a célpontok minden esetben előre fellőtt célszondák voltak. A tesztek folyamán ugyanakkor fény derült egy az alkalmazást érintő komoly hátrányra: rengeteg űrtörmelék keletkezik, amely veszélyt jelenthet a saját műholdakra és űrhajókra is. Utódja a feltételezések szerint az ISz-MU lett, amely az ISz-A továbbfejlesztése, de ennél többet nemigen lehet tudni róla. Szintén fejlesztés alatt volt egy MiG-31D által a levegőből indított ASAT rakéta, hasonló, mint az amerikai ASM-135A.


A MiG-31D, amely a szovjet ASAT rakétát indította volna
Az ASM-135A egy légi indítású ASAT rakéta, amelyet egy F-15-ös vadászgép törzse alól indítottak. A program még az 1970-es évek elején F-106-os vadászgépre telepíteni szándékozott SPIKE rendszer utódja volt. A műhold pályája alapján egy számítógép kiszámolta, hogy az F-15-ösnek milyen szögben és mikor kell emelkednie, hogy az ASAT rakétát a legjobb pillanatban indíthassa, és az adatokat a pilóta előtt kijelzőre vetítették. A pilótának csak követnie kellett az utasításokat, és a rakéta a megfelelő pillanatban elindult.

A kétfokozatú rakéta juttatta az űrbe az MKV-t (miniature kill vehicle, kb. miniatűr gyilkos jármű), amely infravörös érzékelőjével irányította magát a műholdra, és a szükséges pályakorrekciókat a körben elhelyezett apró rakétahajtóművekkel hajtotta végre. A cél elpusztítása egyszerű ütközéssel történt.


ASM-135A az indító gép, egy F-15A hasa alatt
Az ASM-135A esetén több tesztindítás is volt, ebből egyet érdemes kiemelni: 1985 szeptember 13-án egy ASM-135A-val sikeresen elpusztították a Solwind P78-1 gamma-sugárzást figyelő műholdat. Az esemény felháborította a kormányzati hatóságokat, mivel a teszt egyértelműen sértette a Szovjetunió és az USA közötti megállapodásokat (noha azt mindkét fél megsértette már korábban). De még jobban felháborította a tudósokat, mert a Solwind műhold ugyan már hivatalosan befejezte a küldetését, de még működött, és hasznos adatokat sugárzott le a Földre. A magas költségek és politikai okok miatt azonban a kongresszus 1988-ban megvétózta az ASM-135A rendszerbe állítását.


A leoldás pillanata