A Novell a Vista kudarcára számít

A Novell a Vista kudarcára számít

2005. szeptember 13. 14:07, Kedd
A vállalat éves európai konferenciáján elhangzott, hogy az átállással járó költségek miatt a vállalatok tartózkodni fognak a Windows Vista használatától, és többen döntenek majd a Linux mellett.

A BrainShare Europe 2005 konferencián maga Jack Messman, a Novell vezérigazgatója fejtette ki nézetét a következő generációs Windows operációs rendszerrel kapcsolatban. A ZDNet tudósítása szerint a vezérigazgató az átállás költségeit túlságosan magasnak tartja az asztali gépek esetében, ezért úgy véli, hogy a vállalatok jó része inkább az alternatív platform mellett dönt majd. "A Windows XP-ről Vistára történő átállás jóval nagyobb költségeket vonna maga után mint a Linux esetében, és ez egyértelműen növelni fogja ez utóbbi elterjedtségét" - jelentette ki Messman a Barcelonában megrendezett konferencián.

Beszédében elhangzott, hogy a Novell az elmúlt időszakban jelentős eredményeket ért el Európában, főleg az asztali Linux termékek piacán. Véleménye szerint ez annak köszönhető, hogy a Linux az alacsony költségek mellett egyéb előnyökkel is bír, és olykor a kevesebb funkció - például az irodai szoftvereknél - is inkább pozitívum. A biztonság és megbízhatóság terén pedig egyértelmű előnyt tulajdonítanak a nyílt forráskódú operációs rendszernek, amivel a Vista - szerintük - nemigen versenyezhet.

A Novell tehát ugyanazon érvekkel igyekszik alátámasztani saját megoldásának fölényét mint a Microsoft. Emlékezhetünk arra, hogy a szoftvercég több esetben is cáfolta a Windows nagyobb költségeit, sőt, éppen azt állította, hogy hosszú távon a Linux karbantartása és működtetése jár több kiadással. A napokban közöltük a Gartner legutóbbi tanulmányát, amely öt éven belül jósolta a Linux minden eddiginél nagobb elterjedését. Érdekes módon a kutatócég is az átállásssal járó költségeket tartja a legnagyobb visszatartó tényezőnek, csak éppen fordított írányban. Szerintük a vállalkozások éppen a költségek miatt tartózkodnak a Linux használatától.

Eközben már javában készülnek a Microsoft Professional Developers Conference elnevezésű rendezvényre, amelyen többek között a Vista előnyeiről, és az Office, illetve a Visual Studio terén elért eredményekről tartanak majd beszámolókat. Tegnap kisebb közjáték zavarta meg az egyik előadást: hirtelen kialudtak a fények, és a Los Angeles-i Kongresszusi Központ sötétségbe borult. A Cnet tudósítása szerint egyesek már a Linux-alapú hálózat megbízhatatlanságán élcelődtek, míg ki nem derült, hogy a szolgáltató emberei okozták az áramszünetet, egész negyedeket hagyva világítás nélkül. Úgy látszik az amerikai szakemberek is képesek ilyen hibákra - a Microsoft szerencséje, hogy erre nem a ma startoló konferencia alatt került sor.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások