Fehér foszfor: szórd meg és süsd ropogósra!

Fehér foszfor: szórd meg és süsd ropogósra!

2005. november 18. 12:08, Péntek
A korábbi cáfolatok ellenére a Pentagon beismerte, hogy katonái tavaly fegyverként is bevetettek fehér foszfort a fallúdzsai hadműveletekben. Az eset az emberi jogi kérdéseken túl, a hadianyag modern hadviselésben való alkalmazásáról is vitát robbantott ki.

A hivatalos verzió szerint a WP-t (white phosphorus, avagy Willie Pete, ahogy anno Vietnamban emlegették) kizárólag a harctér megvilágítására illetve álcázáshoz, füstként használták. Ez a változatot azonban hamar aláásták a manapság már egyre nagyobb befolyással bíró bloggerek, akiknek sikerült előkaparni egy írást, amit az Egyesült Államok Hadseregének egy tábori tüzérségi szaklapjában publikáltak idén tavasszal.


A cikket egy százados, egy főhadnagy és egy őrmester írta, beszámolva a 2004 novemberi Fallúdzsa elleni támadásról, különös tekintettel a közvetett tüzérségi eszközökről, főként az aknavetőkről. Az írásból világosan kitűnik, hogy a fehér foszfort fegyverként is alkalmazták. "A WP hatásosnak és sokoldalú lőszernek bizonyult. Alkalmaztuk felderítő küldetéseknél, később pedig harcban is mint hathatós pszichológiai fegyvert a lövészárkokban és sáncokban meghúzódó felkelők ellen, akikre nem sikerült csapást mérnünk a nagy robbanóerejű repeszgránátokkal (HE)" - írja a cikk. Egy másik bekezdésben kiemeli, hogy a WP-t az ellenség kifüstölésére használták, hogy utána HE-vel mérhessenek rájuk csapást, hozzátéve, hogy más füstölő eszközt is használhattak volna, így spórolva a WP-vel a halálos küldetésekre.

A kifüstöléses taktika nem új keletű, a cikk egészen Vietnamig tekint vissza, idézve egy 1969-es írást, melyben fehér foszforral kényszerítették állásaik elhagyására az észak-vietnami katonákat. "A szokásos eljárás szerint a lehető leggyorsabban kilőttük ezeket (WP-fegyverek) egy domboldalra, hogy kiűzzük őket a fedezékeik mögül" - olvasható az idézetben. Fallúdzsával kapcsolatban a fentiek alapján felvetődött a kérdés, hogy a WP-t nem használták-e a kifüstölésen túl közvetlenül a lázadók eluszításához. A csatában a katonák hajlamosak a leghatásosabb módszerekhez nyúlni, ami teljesen kézenfekvő.

A bizonyíték a kaliforniai North Country Times tudósítójától, Darrin Mortensontól származik, aki tengerészgyalogosokhoz csapódva szemlélte az eseményeket. "...égő fehér foszfor és HE keveréke, amit ők 'shake 'n bake'-nek neveztek, zúdult arra az épületegyüttesre, ahol egész héten lázadókat láttunk" - írja Mortenson beszámolójában. A "shake 'n bake" egyébként egy fűszerkeverék elnevezése az Egyesült Államokban, amivel a csirkét kell beszórni sütés előtt.

A WP körül kirobbant vita most többek közt azt taglalja, hogy a fehér foszfor esetében vegyi fegyverről van-e szó vagy sem, mivel létezik egy vegyi fegyver-ellenes egyezmény (CWC), aminek természetesen az Egyesült Államok is tagja. Az egyezményt a Vegyi Fegyver Tilalmi Szervezet felügyeli Hágában, melynek szóvivője, Peter Kaiser a WP-ről mint a CWC által nem tiltott szerről nyilatkozott, amennyiben a hadműveletben nem alkalmazzák a fehér foszfor mérgező tulajdonságát, ezért is szokták általában kizárólag füst keltéséhez használni. A fent említett fallúdzsai esetben azonban már egyértelműen az egyezmény megszegéséről lenne szó.


A USS Alabamát eltalálja egy foszforbomba egy 1921-es fegyverkísérletben

Tehát maga a WP nem vegyi fegyver, éppen ezért nem is illegális, bizonyos alkalmazásai azonban azzá tehetik, viszont ezek a "bizonyos alkalmazások" nem egykönnyen definiálhatók. Az Egyesült Államok védekezhet azzal, hogy nem vegyi fegyver minősítésű szerrel támadott, mitöbb nem is a mérgező tulajdonságai, hanem az anyag hője okozta a pusztítást, a gyújtófegyvereket pedig nem szabályozza a CWC, tehát a WP bevetése a harcoló felek ellen nem is tiltott.

Bár létezik egy gyújtófegyverek - mint például lángszóró - civilek és civil létesítmények elleni használatát tiltó egyezmény is, ezt azonban az Egyesült Államok nem írta alá, illetve visszatérve még a harctéri beszámolóhoz "nem sok civillel találkoztak az akció során". Az amerikai hadviselést támadók természetesen állítják, hogy a mérgező tulajdonságait vetették be a fegyvernek, sőt a brit Guardian napilap szalagcíme sem kertel: "az Egyesült Államok vegyifegyvereket használt Irakban - majd letagadta".

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások