Blu-ray részletek a Sonytól

Blu-ray részletek a Sonytól

2006. március 17. 11:09, Péntek
A Sony bejelentette első asztali lejátszója és a Blu-ray meghajtót magában foglaló Vaio PC megjelenésének időpontját és árazását. Az asztali példány 1000 dollárt kóstál, míg a PC-be szánt változatról csak később beszélnek.

A vállalat által nyilvánosságra hozott információ szerint egyszerre két termékkel debütálnak a következő generációs optikai lejátszók piacán, ez pedig nem más, mint egy különálló asztali változat, illetve a Vaio PC új verziója, amely szintén magában foglal egy Blu-ray meghajtót. Mindkettő megjelenését júliusra teszik, és ezúttal az árat is elárulták: a BDP-S1 jelzésű asztali lejátszó 1000 dollárba, vagyis mintegy 210 ezer forintba kerül majd a tengerentúlon, míg a Vaio PC esetében az ár 2300 dollár (480 ezer forint) körül alakul majd.



A BDP-S1 részleteit már a januári CES kiállításon nyilvánosságra hozták, itt tehát mindössze az ár számít újdonságnak. A termék 1920x1080-as felbontást, valamint több formátumot (MPEG2, MPEG4-AVC és VC1) támogat, és HDMI, i9lletve analóg csatlakozóval érkezik. A Blu-ray lemezeken kívül megbirkózik a DVD/DVD+/-R / +/-RW korongokkal, legyen szó filmekről, képekről, vagy mp3 fájlokról. A januári bejelentésben jelezték, hogy az első médiákat tavasszal dobják piacra, tehát a meghajtó megjelenésre idejére már nem lesz hiány a korongokból. Erre egészen pontosan áprilisban kerítenek sort: a megjelenés mellett nemrég a várható árakat is megszellőztették, így itt sem kell a sötétben tapogatóznunk.

A PC-be szánt BWU-100A meghajtó esetében kevesebb információ áll rendelkezésünkre. Itt egyelőre annyit tudunk, hogy a lejátszó támogatja a 25 és 50 GB-os BD-R (egyszer írható) és DB-RE (újraírható) korongokat, a hagyományos DVD+/-R / +/-RW, a kétrétegű DVD+/-R, a DVD-RAM, sőt, a CD-R/-RW lemezeket is, így valóban megteremti a teljes kompatibilitást, amire oly sokan vágynak. Az 5,25"-os helyet elfoglaló meghajtó a megszokott PATA csatlakozóval érkezik,természetesen a megfelelő szoftverekkel kiegészítve, amelyek a HD felbontású filmek DVD lemezekre történő lebutítását is lehetővé teszik.

A BWU-100A-val kapcsolatban sem a megjelenés időpontját, sem a várható árazást nem árulták el, bár az biztosnak tűnik, hogy nem lesz olcsó játék. PC-s meghajtóval azonban a Samsung jelenik meg elsőként, mégpedig május végén, így a Sony mintegy két hónapos hátrányból kénytelen indulni. A teljes kompatibilitás azonban könnyen előnyére válhat, így nincs minden veszve.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások