Biztosítás a svéd fájlcserélőknek

Biztosítás a svéd fájlcserélőknek

2006. július 3. 12:35, Hétfő
Az ország szigorúbb törvényei ellen tiltakozik egy új internetes oldal, amely segítséget ígér az elítélt fájlcserélőknek: kifizetik a kirótt pénzbüntetést, és tovább kritizálják a szabályozást.

A jelek szerint a The Pirate Bay ellen intézett - végül sikertelen - támadásnak egyéb következményei is voltak az oldal akadályozásán kívül, hiszen létrejött az első, kifejezetten a fájlcserélők biztosítására szakosodott portál. Ennek célja, hogy a bíróság által bűnösnek talált és pénzbüntetéssel sújtott internetezőket felmentse a bírság megfizetése alól és egyben kifejezze a sokak szerint külső nyomásra született törvény értelmetlenségét.

A Tankafritt.nu üzemeltetője, a 29 éves Magnus Bråth a fizetős tagság kialakításától reméli a várhatóan jelentős tételek kiegyenlítését. Igaz, a fiatalember igyekezett leszögezni, hogy hazájában még mindig nem nevezhetők különösképpen kiugrónak a fájlcserélésért kirótt bírságok, hiszen ezek nagyjából 2200 dollár, azaz valamivel kevesebb mint félmillió forintnál tetőznek. Éppen ezért úgy véli, hogy évente 19 dollár (nagyjából 4 ezer forint) befizetésével - természetesen megfelelő létszám esetén - fedezni tudják majd a bíróságok által kiszabott büntetéseket, ezáltal a regisztrált tagok nyugodtan folytathatják internetes letöltéseiket.


Magnus Bråth
Az országban sokan kifogásolják, hogy a szigorúbb szabályozás, valamint a The Pirate Bay elleni emlékezetes akció amerikai nyomásra következett be. Ezt ugyan svéd kormány nemrég tagadta, ám ezzel nem tudták elnémítani a azokat, akik szerint a tengerentúli hatóságok és kiadók jelentős mértékben beavatkoztak a helyi ügyekbe. Washington állítólag a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretén belül büntető­intéz­ke­désekkel fenyegette meg Svédországot, de erről termé­szetesen semmilyen hivatalos információ nincs.

Az oldal tagjaiként elítélt fájlcserélők egy pólót is kapnak ajándékba, amelyen a következő felirat áll: "Fájlcserélésért ítéltek el, de csak ezt a nyamvadt pólót kaptam". Bråth szerint így méltóképpen tiltakoznak a szabályozás ellen, amely nem elfogadható.

Itthon is működik hasonló szolgáltatás, amely az Elite Defense nevet vette fel, és elsősorban ügyvédi képviselet biztosítására koncentrál. Első sikeres akciójuk során az ELITE DC fájlcserélő hálózat szerverét, illetve néhány felhasználójának személyes tulajdonát szerezték vissza szinte azonnal.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások