Az angol Jackass is a mozikban

Az angol Jackass is a mozikban

2006. július 25. 22:13, Kedd
Az MTV generáció tagjai most bizonyára felkapják a fejüket, hiszen a Jackass mellett a Dirty Sanchez a legismertebb "őrült csoport". Az általuk előadott, néha szinte már öncsonkításnak nevezhető mutatványok hamarosan a mozikban is megtekinthetőek lesznek.

Johnny Knoxville és őrült csapata a Jackass című ökörségükkel műfajt teremtettek. Sikerükre jellemző, hogy szinte a világ minden táján vetítik valamelyik televíziós csatornán, ráadásul hamarosan elkészül a második mozifilm is.

Az úgynevezett "követők" persze ebben a nehezen behatárolható műfajban is felbukkantak és az eredetinél sokkal nagyobb marhaságokat képesek véghez vinni. Ők az angol Dirty Sanchez.


Az őrült négyes

Aki úgy gondolta, hogy a Jackass brutális, az nézzen meg egy részt az angol srácok sorozatából. Az egyik részben például a quartett egyik tagjának belőttek egy fülbevalót, majd kirántották azt egy fogóval. A nevük is elég furcsa, a Dirty Sanchez ugyanis egy szexuális aktus neve, mely keretében a lány hátsó feléből ujjunkat kihúzva egy bajuszt rajzolunk a delikvens arcára.

És ma megérkezett a hír, amely megdobogtatja a rajongók szívét: a négyes "kalandjaiból" is mozifilm készül. A film valószínűleg ugyanúgy épül majd fel, mint anno a Jackass - A vadbarmok támadása. Rövid, néha vicces, néha brutális jelenetek követik egymást kb. 90 percben.

A bemutató időpontja egyelőre nem ismert.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások