Kínában szoftver végzi a bíráskodást

Kínában szoftver végzi a bíráskodást

2006. szeptember 7. 15:04, Csütörtök
A bírók munkáját hivatott segíteni egy új kínai számítógépes szoftver, amely az aktuális vita adatai alapján tünteti fel a lehetséges ítéleteket. A hatóságok a munka gyorsulását és a korrupcióval kapcsolatos vádak visszaszorulását várják.

A kelet-kínai Shandong provinciában bevezetett megoldás a tervek szerint a bírósági perek lefolytatásának és az ítélethozatal egyszerűsítését, "szabványosítását" szolgálná. A bűnügyi esetek adatainak begépelésével a bíró szemügyre veheti a szoftver által kínált megoldási lehetőségeket és ezek közül választva mondhatja ki a végső szót. A kissé hihetetlennek hangzó lépésre többek között éppen a bírókkal kapcsolatos vádak miatt került sor.

"Szeretnénk megfelelő alapot, sémát kialakítani a bűnügyi esetek tárgyalásainál, hogy elkerüljük azokat a helyzeteket, amikor ugyanazon bűnökért esetleg alapvetően más ítéletet hoznak" - magyarázta Wang Homei főbíró. Az országban ez azért jelent a megszokottnál nagyobb problémát, mert a kormányzati intézkedések ellenére a pályán lévők jó része nem részesült megfelelő szintű oktatásban, nem beszélve a jogi képzésről, amely értelemszerűen szintén elengedhetetlen lenne. Emellett számos esetben vádolták meg az ügyben eljáró bírókat részrehajlással, vagyis - legalábbis a szenvedő alanyok, illetve a lakosság véleménye szerint - meglehetősen nagy a korrupció.

A szoftverbe betáplált adatok és egyéb, az esetben jelentőséget játszó körülmények megadása után a bíró megkapja a lehetséges döntések listáját. A végső szót természetesen továbbra is ő mondja ki, a lista mindössze megadja a megfelelő intervallumot.

Az illetékesek reményei szerint ezzel javul a hatékonyság, és a helyzetnek jobban megfelelő döntések születnek. Mások ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy az eljárásokat nem lehet egységesíteni, automatizálni, hiszen minden egyes esetben más-más tényezők merülhetnek fel, amire nem lehet ráhúzni ugyanazt a sémát.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások