Túl nyíltan bloggolt egy amerikai őrvezető

Túl nyíltan bloggolt egy amerikai őrvezető

2007. június 5. 19:18, Kedd
Elöljárója elé idézték be azt az Irakban szolgáló amerikai katonát, aki a hivatalos indoklás szerint túl részletesen számolt be blogjában az átélt eseményekről.

Három katona áll a barakkjuk előtt. A csendet lövések szakítják félbe. Ők azonban nyugodtak maradnak, tudják, hogy bajtársaik lőttek. De hirtelen kitör a káosz, a barakkjuk melletti épületbe gránát csapódik be, a három fiatal több métert repül, majd átbukdácsolnak a homokzsákokon. A társaik követik őket. Ilyen és hasonló helyzetekkel írja le iraki hétköznapjait Eighty Deuce on the loose in Iraq című blogjában Edward Watson őrvezető, az amerikai hadsereg 82. légi szállítású hadosztályának tagja.

Már a nyitóoldalon látható vértócsa is azt tudatja az emberrel, itt nem kozmetikázott beszámolókat olvashat az ember - legalábbis eddig ez volt a helyzet. Felettesei úgy tűnik, nem díjazták Watson szókimondó stílusát, mert berendelték magukhoz és közölték vele, hogy mivel túl sok részletet árult el a valódi helyzetről, a jövőben rendszeresen ellenőrizni fogják, és ha kell, cenzúrázzák az oldalt. A 25 éves észak-karolinai fiatalembernek felhívták a figyelmét arra, hogy a jövőben miket jelentethet meg a naplójában és mikről nem írhat.


Watson a bírált tartalmakat eltávolította, majd tiltakozásul felfüggesztette a blogolást. Az őrvezető azonban közölte, hogy a jövőben is meg akarja írni a tapasztalatait, de még nem tudja, hogy ezt milyen formában teszi majd meg. A legvalószínűbbnek egy könyv megjelentetését tartja. Thomas Earnhardt őrnagy, a hadosztály szóvivője ugyanakkor megerősítette, hogy Watson semmilyen büntetést nem fog kapni.

"Bátorítjuk a katonáinkat, hogy mondják el vagy írják le a véleményüket, mit gondolnak a bevetéseikről, a küldetéseikről és a haza szolgálatáról" - emelte ki Earnhardt. Azonban mint arról beszámoltunk, az Egyesült Államokban a Pentagon adatvédelmi okokra hivatkozva korlátozza az internet használatát a tengerentúlon szolgálatot teljesítő katonái számára. Az amerikai katonák a YouTube, a MySpace és 11 nagy internetes fórumtól vannak elvágva, korlátozniuk kell a kapcsolattartást otthon levő szeretteikkel, barátaikkal. Azt azonban az illetékesek most elismerték, hogy nincs elegendő emberük erre a feladatra.

Bár Magyarországon a magyar honvédelmi tárca korábban tagadta, hogy korlátoznák a magyar katonák szólásszabadságát, az Afganisztánban szolgáló honfitársaink ki vannak tiltva a chatszobákból, és e-mailjeiket is ellenőrzik. A magyar katonák körében egyelőre nem jellemző a blogírás, viszont a fórumokon való hozzászólás annál inkább. A katonák internetes megnyilvánulásainak az ellenőrzése azonban nem számít újdonságnak a honvédség berkeiben - állította egy, a neve elhallgatását kérő békefenntartó katona. Hazánkban azonban a Honvédelmi Minisztérium tiltásaiban nem az országot érintő biztonsági kockázatok dominálnak, hanem a honvédség presztízsét féltő óvintézkedések, ahogy ezt a két évvel ezelőtt kirobbant eset is alátámasztotta.

Egy nagy visszhangot kiváltó internetes hozzászólás komoly biztonsági intézkedések bevezetését eredményezte a HM részéről. 2005 februárjában egy Afganisztánban szolgáló százados a Honvédelmi Minisztérium honlapjának fórumában nevével ellátva közzétett egy nyílt levelet, amelyben számos panaszt, problémát fogalmazott meg az afganisztáni misszió felszerelésével, biztonságával kapcsolatban. Az ügyben a Katonai Ügyészség és a szakminiszter vizsgálatot is indított.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások