A jelen technológiái a jövő áruházában

A jelen technológiái a jövő áruházában

2007. szeptember 27. 23:52, Csütörtök
A mai napon nyitotta meg kapuit Budapest mellett egy barkács áruházlánc legújabb tagja, ami önmagában nem lenne érdekes, viszont a szokványos épület számos technikai érdekességet rejt magában, mint például a digitális árcédula.

A Vecsés közelében megnyitott barkácsüzlet nem kevesebbet állít magáról, minthogy a kereskedelem világában egyedülálló, sőt nemzetközi érdeklődésre is számot tartó boltot nyitottak. Teljesen új vagy éppen korábbi megoldások ráncfelvarrt változataival tuningolták fel a hétköznapi shoppingolás élményét, így jóval egyszerűbbé téve a vásárlók életét.

Az épületben bolyongva ugyan annyira sok újdonság még nem tárult a szemünk elé, egyelőre meg kell elégedni azoknak az ötleteknek a megvalósulásával, amiket 1,5 évvel ezelőtt írtak fel egy nagy brainstorming jegyzetfüzetbe. Viszont a repülőtér közelségét is élvező áruház egyfajta örök pilot-projektként fog működni, és a kis kutató-fejlesztő gárdával is felszerelt központ teszteli majd a jövőben is az újításokat.


Elsőként három "forradalmi" újdonságot mutattak be, ami már a nyitás napján is működik. Az első egy információs terminál, ami egy webkioszk és egy árleolvasó hibridje. Az érintőképernyős terminálgépek jelenleg az üzlet internetes szájtjához enged hozzáférést a bolton belülről is, ami önmagában nem olyan nagy durranás, hiszen a vásárlás előtt otthonról ezt bárki megteheti. Ugyanakkor a cég gazdasági és IT vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a közeljövőben a kihelyezett terminálok mögé rakott szoftver az otthoninak szánt weboldal helyett a vásárlás helyére optimalizált tartalmakat kap majd.

Emellett a terminál rendelkezik egy kártyaolvasóval, ami képes a törzsvásárló kártya alapján azonosítani a felhasználót, így tudja jelezni, hogy mekkora kedvezményre jogosult, mikor éri el a következő szintet,. Lehetőség van arra is, hogy egyedi szolgáltatásokat vegyen igénybe bárki, mondjuk számlázási adatokat módosítson, vagy személyre szabott ajánlatokat kapjon a bolton belül. A terminál továbbá egy infrás vonalkódolvasót is kapott, de a szokásos árgép funkciók mellett a termékről képet is lehet nézegetni, illetve többnyire egy bővebb leírással is kiegészül az adatlap.


A második újdonság szintén nem egy eget rengető ötlet, hiszen plazma kijelzők hadát rakták ki az üzlettér szinte minden pontjára. Ez a nyomtatott plakátok helyett dinamikus, animált tartalmával jóval célzottabb üzeneteket tesz lehetővé. Hurrá.

A harmadik megoldás viszont tényleg érdekes, hiszen a jól bevált nyomtatott árcédulák helyett az üzletben digitális kijelzőkről olvasható le, hogy mennyibe kerül az adott termék. Ugyan a termék neve továbbra is nyomtatva van, de a nevet nem is változtatják túl gyakran, a tájékoztató szerint felesleges költségnövelés lett volna egy plusz alfanumerikus rész. A kis egység egy integrált rendszer része és természetesen központilag módosítható, hiszen mi értelme lenne, ha ugyanúgy egyesével kellene átállítgatni őket.

A helyszínen lévők sokáig találgatták, hogy vajon milyen módszerrel érik el és módosítják a digicimkéket, hiszen az aktív RFID drága és csak közelről állítható, míg a WiFi túl sok energiát kívánna. Végül a cég technikai vezetője elárulta, hogy a több tízezer digitális címke egy infravörös porttal rendelkezik, továbbá mindegyik egy egyedi azonosítóval bír, így a plafonról mindenhová belógatott kommunikációs eszközök akár egyesével is tudják változtatni a kütyükön megjelenő értékeket. Ráadásul a kis eszközökben lévő elem 6 évnyi működést garantál telepcsere nélkül.


A megoldás igazi lényege, hogy nem fordulhat elő a "jajj elfelejtették kicserélni a cédulát, mégsem ennyibe kerül" helyzet, hiszen ugyanaz az adatbázis szolgálja ki a pénztárgépet és a kijelzőket. Persze akár percenként is lehet változtatni az árakat ezen keresztül, ami vélhetően a hipermarket piacon is bevezeti a "Boldog óra" akciókat.

A jövő áruházába érve azt gondoltam, hogy végre meglátok egy pénztáros nélküli pénztárat, ahol elég áttolni a kocsit és már ki is fizettem mindent, ahogy a K+F álmodozók képzelik mostanság. Ehhez képest csalódnom kellett, nem is kicsit: mint megtudtuk, kizárt, hogy záros határidőn belül a kiskereskedelemben megjelenik az RFID technológia. Miért is? Elsősorban azért, mert hiába lobbizik ezért a Tesco, Metro és ki tudja még milyen láncok világszerte, a gyártók és a beszállítók sehogy sem kényszeríthetőek arra, hogy rátegyék a dolgaikra a 20 Ft-os passzív chipet.

Emellett például a nedves felületekre sem reagál jól a chip, tehát egy pohár tejföl szintén nem modernizálható. Arról meg nem is beszélve, ami annyira triviális, hogy nevetnem kellett, mikor meghallottam, mégsem jutott korábban eszébe szinte senkinek: a bevásárló kocsik fémrácsai árnyékolják a rádióadást, ezért nem működik az áttolós módszer.


Ennek ellenére sikerült kicsikarnunk a kollégákkal közösen egy választ arra, hogy vajon mi lesz a jövő pénztára. Egy barkácsáruházban legalábbis működni fog az a rendszer, hogy a vevő belépéskor kap egy kézi-eszközt, amivel elegendő csak a kívánt termék vonalkódját leolvastatni, megadni a darabszámot, így egyrészt valós időben követhető a kosár tartalmának értéke, nem lehet kifutni a büdzséből, másrészt a vásárlás végén elég a kiadó ablakhoz fáradni és összecsomagolva máris rendelkezésre áll a pakk. Ilyenkor valóban nincs sorban állás, nincs pakolás a pénztárnál, csak kényelem. Ez igen, ez a jövő.

Bár ezt akár online is meg lehet máris tenni, ha valaki weben keresztül klikkelget, de így megmarad a termék kézzelfoghatósága, és közben az online vásárlás kényelme is. Egyébként ha az elmondottak igazak, akkor a vecsési barkácsáruházát érdemes majd a jövőben is figyelgetni, hiszen azok a fejlesztések, melyek nemcsak itthon, de nemzetközi vizeken is egyedülállóak, itt próbálnak majd minden alkalommal elsőként szerencsét.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások