8 és 16 GB-os DDR3 modulok a Microntól

8 és 16 GB-os DDR3 modulok a Microntól

2007. november 1. 12:21, Csütörtök
A jelek szerint a DDR harmadik generációja esetében kizárólag pénzkérdés lesz az extrém méretű modulok beszerzése. A Micron elsőként teszi lehetővé a 4, 8, illetve 16 GB-os modulok sorozatgyártását.

A cég bejelentette, hogy elkészültek a DDR3 chipek 2 gigabites változatával, amely lehetővé teszi még nagyobb kapacitású memóriamodulok legyártását. Ezek sorrendben 4, 8 és 16 GB-ot kínálnak a felhasználóknak, természetesen megfelelően az egyes piaci szegmensekre lebontva - arra ugyanis nem számítanak, hogy a legnagyobb példányok is gyorsan elterjednek az asztali és mobil szférában.

A Micron tervei szerint a 8 és 16 GB-os memóriamodulok kizárólag szerverekhez lesznek elérhetők, az asztali és mobil számítógépek esetében meg kell elégednünk a 4 GB-os példányokkal. Egy darabig ez is biztosan elég lesz, főleg ha arra gondolunk, hogy egy átlagos alaplap négy bővítőhellyel érkezik és többek között a Microsoft is vigyáz arra, hogy az operációs rendszer egyes változatainál csak fokozatosan emelje a memóriakorlátot. Ennek megfelelően a ma még extrém méretűnek számító memóriát csak a drágább verziók kezelik, persze nagy valószínűséggel pénzzel sem bírná az, aki mondjuk a Vistán spórol.

Az árakról még nem esik szó, ám a technikai részleteket már megismerhetjük a közleményből. Eszerint a 2 gigabites DDR3 chipek 78 nanométeren készülnek, 1333 MHz-es órajelen futnak, feszültségük a szabványnak megfelelően 1,5 Volt. A források kiemelik, hogy a gyártók rögtön túlhúzott példányokkal is megjelenhetnek a piacon, némileg felsrófolva az eredeti 1333 MHz-et. Ezt többek között az alacsonyabb fogyasztás teszi lehetővé, amely a gyártók adatai szerint 20-30 százalékkal kedvezőbb a DDR2-nél.

A megjelenés 2008 első negyedévében várható, ez minden bizonnyal megnyitja az utat a IDC által jósolt növekedés felé. A kutatócég ugyanis úgy véli, hogy egy év múlva az átlag asztali PC-ben már 2,1 GB, míg az átlagos mobil gépben 1,8 GB memória lesz megtalálható. Nyilván az árak csökkenése is szükséges lesz ahhoz, hogy mindez valóra váljon.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások