Bővebben a Mistral razziáról

Bővebben a Mistral razziáról

2008. február 26. 20:04, Kedd
Egy számítástechnikai profilú cég üzletében végzett közös ellenőrzést az APEH Kiemelt Adózók Igazgatóságának (KAIG) "Rapid" csapata a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai, valamint informatikai szakértők bevonásával február 20-án - közölte az adóhatóság.

A közös akcióban a feketegazdaság felszámolása érdekében a törvényes működést, illetve a hozzá kapcsolódó adókötelezettségek teljesítését vizsgálta a nyolc adóellenőrből, két pénzügyőrből és három szakértőből álló csapat. Az ellenőrzést az APEH sajtóközleménye szerint az indokolta, hogy a cég a hatósági nyilvántartásban adóbevallási és adófizetési kötelezettségének évek óta nem tesz eleget, illetve hivatalosan egyetlen alkalmazottat sem foglalkoztat.

A vizsgálat során a tulajdonos a hatóságokkal való együttműködést megtagadta, ezt írásban is megerősítette a jegyzőkönyvben. A vizsgálat időtartamára a hatóság munkatársai kezdeményezték az üzlet időleges bezárását, amit az adózó sérelmezett, a vizsgálat időtartama alatt az értékesítést folytatni kívánta. Az adózó ugyanakkor az interneten, valamint a médiumokban több nyilatkozatot is tett, amelyekben kijelentette, hogy abszolút együttműködő a hatóságokkal, egyetért a feketegazdaság elleni küzdelemmel, s a feketegazdaság elkerülése érdekében mindent megtesz. Mivel a cég ügyvezetője az adóhatóság adóigazgatási eljárását akadályozta, illetve meghiúsította, további hatósági intézkedésekre számíthat - áll a közleményben.

Az APEH a számítástechnikai eszközök forgalmazása területén tavaly 857 lezárt vizsgálat nyomán 31,8 milliárd forint adóhiányt állapított meg. A számítástechnikai alkatrészek forgalmazói az APEH ellenőrzési irányelvei szerint az idén is fokozott ellenőrzésre számíthatnak. A rendkívül mozgékony, technikailag jól felszerelt (gépkocsival, laptoppal ellátott) Rapid csoportokat 2005 augusztusában hozták létre. A Rapid csoportok egyebek mellett a nyugta- és számlaadást, az áruk eredetét és a foglalkoztatást ellenőrzik; az egész országban működnek, átfogó vizsgálatot azonban nem végezhetnek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások