90 nap börtönt kapott egy portugál fájlcserélő

90 nap börtönt kapott egy portugál fájlcserélő

2008. június 30. 21:44, Hétfő
A felhasználót szerzői jog által védett művek illegális csereberéjével vádolták meg. Az ügy - először az ország történetében - börtönbüntetés kiszabásával zárult. A jogvédők ünnepelnek.

Precedens értékű döntést hozott egy portimaói bíróság, amely az alperest összesen 90 napi börtönbüntetésre ítélte. A fájlcserélőnek azonban nem feltétlenül kell a rácsok mögé vonulnia, ugyanis egy nagyobb összeg kifizetésével elkerülheti a szabadságvesztés letöltését. Az eljárásban a felperes az Associaçao Fonográfica Portuguesa (AFP) nevű helyi zenei szervezet volt, amely feljelentette a fiatalembert és a bíróság végül a szakmai szövetségnek adott igazat.

Joao Teixeira, az EMI Portugal igazgatója szerint az ítélet mindenképpen jelzés értékű és egyúttal nem csak elgondolkoztathatja a portugál fájlcserélőket, de el is riaszthatja őket a tevékenységük folytatásától. Teixeira elégedett volt a kiszabott büntetéssel, azonban sürgette, hogy a portugál kormány is hozzon létre a franciaországi HADOPI mintájára egy olyan szervezetet, amely bizonyos esetekben blokkolhatja a fájlcserélők internethozzáféréseit.

Paulo Santos, a Fevip nevű portugál szervezet vezetője elmondta, hogy az országban jelenleg még több mint 100 per folyik a szerzői jog által védett műveket vagy azok illegális kópiáit le-, illetve feltöltő fájlcserélők ellen. "A probléma az, hogy az emberek tudják, hogy illegálisat tesznek, de azzal is tisztában voltak, hogy ennek nincs jogi következménye" - közölte Paulo Santos.

Portugáliában egyre komolyabb problémát jelent a fájlcserélés. Joao Teixeira példaként említette, hogy a zeneipar éves bevétele - szerinte a fájlcserélés miatt - már csak a fele a négy évvel ezelőttinek. Paulo Santos pedig hozzátette: néhány éve még több mint 2000 DVD- és videokölcsönző volt egész Portugáliában, ma már alig 700 van. A mostani ítélet viszont mindenképpen egy új korszak kezdetét jelentheti, nem csak a zene- és a filmipar, de a helyi fájlcserélők számára is.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások