Elkészültek az Intel gyors SSD-meghajtói

Elkészültek az Intel gyors SSD-meghajtói

2008. szeptember 10. 17:35, Szerda
Az Intel bemutatta a korábban ismertetett gyors meghajtókat, amelyek első körben árukkal nyilván nem, ám teljesítményükkel minden bizonnyal hódítani fognak - szerintük a megbízhatósággal sem lesz gond.

A hivatalos közleményből kiderül, hogy két sorozatról van szó, amelyek az X18-M és X25-M jelzést kapták, nyilván a meghajtók méretére utalva. A család tagjai ugyanis 1,8 és 2,5 hüvelykes kiszerelésben érkeznek, első körben 80 GB kapacitással, amely az év vége felé megduplázódhat. Egyelőre azonban nem ez, hanem a sebesség és a megbízhatóság a fontos, amely az Intel szerint minden eddiginél jobbra sikerült.

A gyártó adatai szerint ugyanis olvasásban másodpercenként 250 MB-ot, írásban pedig 70 MB-ot nyújtanak az új meghajtók, amellyel sikerült meghaladni a riválisok eddigi eredményeit - ha írásban nem is számottevő a különbség, az olvasási műveletek terén messze maguk mögött hagyják a többnyire 200 MB alatt tanyázó konkurenciát. Az 50 nanométeres gyártástechnológiával készülő MLC, azaz multi-level-cell meghajtók SATA2 interfészt kaptak, vagyis a sávszélesség elméleti felső határa 300 MB másodpercenként - ezt még nem használják ki, ám az SSD gyors fejlődése révén hamarosan szükség lehet a technológia harmadik generációjára.


Egy SSD és egy merevlemez belseje - nincs mozgó alkatrész

Legalább ilyen fontos, hogy különböző megoldásokkal sikerült növelniük az élettartamot, pontosabban az átlagos meghibásodási időt, amely a hivatalos adatok szerint 1,2 millió óra - ez már elég kell hogy legyen a mindennapi használathoz. Korábban pedig úgy nyilatkoztak, hogy 5 évet mindenképpen kibírnak a meghajtók, és mivel a hagyományos merevlemezek élettartama is pontosan ennyi a laptopok esetében, különbséget nem igazán vehetnek majd észre a vásárlók. Itt igazából csak az ár lehet problémás, hiszen az új példányok ezer darabos megrendelés esetén is 595 dollárt kóstálnak, vagyis egy olcsóbb laptop árát is elkérik értük - és ezek még a 80 GB-os változatok, a később érkező 160 GB-os példányok nyilván még többe kerülnek majd.

Valamivel később a SLC, azaz single-level-cell változatok is megérkeznek majd, kifejezetten szerverekbe, vállalati felhasználásra szánva. Időközben az első tesztek is elkészültek, ezeket több oldalon is szemügyre vehetjük:

PC Perspective
The Tech Report
3D Professor

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások