Far Cry 2

A küldetések rendszere másképpen működik, mint a hasonszőrű, RPG-elemekkel megspékelt játékoknál. Itt csak egy aktív küldetésünk van, amit persze többféleképpen is megoldhatunk. Nem tartja számon a program a már teljesített küldetéseket, minden efféle sallangtól megkímélnek, hogy ne terelje el a figyelmünk az éppen aktuális feladatunkról. A két szembenálló szervezet bármelyikének teljesíthetünk megbízásokat, ám a kettő között nem lavírozhatunk ide-oda. Sok feladat csak egy adott időszakra szól, sok esetben semmi közük a fő küldetésekhez, olykor maga a játékos sem tudhatja előre, hogy éppen milyen típusú küldetést vállalt be. A megoldás kedv és egyéniség kérdése, a cél adott, de az ehhez vezető út csupán rajtunk múlik. Csendben sunnyogva az aljnövényzetben, beszivárogva az ellenséges táborokba feltűnés nélkül, avagy távolról mesterlövészkedve egyenként kinyírva mindenkit, esetleg nagy tűzgyorsaságú fegyverrel berombolva. Csak vérmérséklet kérdése.

A mellékmissziók azonban csak rövid ideig tudják fenntartani az érdeklődést, pl. a fegyverkereskedő mindig azt akarja, hogy egy konvojon üssünk rajta, ami nem is feltétlen baj, tekintve a díjazást és az ily módon könnyebben megszerezhető új fegyvereket. Nincs mit szépíteni: ismétlődőek. Buddy-knak hívja a játék azokat az NPC-ket, akik szintén feladattal látják el hősünket. Ők már kidolgozottabbak a mezei csencselőknél, ismert személyek az országban. A feladatok viszont kimerülnek abban, hogy menjünk ide vagy oda, robbantsunk fel valamit, keressünk meg egy bizonyos személyt, öljük meg, netán kényszerítsük valamire. Említettem már a gyémántok után való kutatásokat: a tuti füles után a GPS-ünk zöld fényének villogásának gyakoriságából kiindulva kerülhetünk a közelünkbe, persze ha a megfelelő helyen kapirgálunk. A több száz drágakő felkutatása bizony jó pár órát el fog venni a kutakodáshoz kedvet érzők idejéből.


Érdekesség még, hogy a főhősünk maláriás. Ez egyfajta hangulatfokozó elem, túlzott jelentősége nincs, eltekintve attól, hogy folyton gyógyszerek után kell kutakodnunk. Nincs para, elvégre elég sok helyen találunk ampullatároló szekrényt és kötszereket, főleg a városokban, ám a vadonban már kevésbé sűrűn bukkanhatunk ilyenekbe. Ha viszont harc közben érne minket kényelmetlen helyzet, akkor csak elég fedezékbe vonulnunk és a H billentyűre rátenyerelni, máris valós időben fogunk hozzá a kisebb operációkhoz: késünkkel és fogónkkal kipiszkáljuk a sebből a golyót, elállítjuk a vérzést, végül egy injekció beadásával máris újra fittek leszünk. Igazából csak idő kérdése az öngyógyítás hatásossága, ám ha közben többen is tüzelnek ránk, akkor inkább célszerű megelőzni a bajt.

A fejlesztők belevittek a játékba némi környezetrombolási interakciót a tűz segítségével. Bizony, pont a száraz időszak kellős közepén érkezünk Afrikába, így jelentős előnyhöz jutunk, ha kihasználjuk a tűz nyújtotta lehetőségeket. Ha robbanó hordókra lövünk, szerencsés esetben láncreakciót indít el, aminek köszönhetően a gócponthoz közeli épületek, növényzetek is lángra kapnak. Ha pedig a nyílt területen gerjesztünk egy kis melegséget a lángszórónkkal, akkor helyzeti előnyhöz is juthatunk: az ellenség nem jut el hozzánk, a meglepetés erejét kihasználva az időt magunk gyógyítására is fordíthatjuk. Persze mindez nem mindenhol működik, van, ahol pl. a dzsungel aljnövényzete egyszerűen nem kap lángra.

Mivel a játék harcközpontú, maguk a lövöldözős részek sem elnagyoltak, főleg nem egy olyan stuffban, ahol a nyitott játékmenet miatt itt-ott kompromisszumokat kellett hozniuk a fejlesztőknek. Szerencsére a tűzharc élvezetes és a fegyverek is hitelesen viselkednek, jól észrevehetők két típus között a különbségek. A visszarúgások és a tűzgyorsaság nem hajlik az arcade stílus felé, a derékból eleresztett lövedékek szinte mindig célt tévesztenek, így arra leszünk rávezetve, hogy sűrűn célra tartsuk mordályunkat.

Az ellenség mesterséges intelligenciája is értelemről tesz tanúbizonyságot: ha közel merészkedünk, vagy nagy zajt csapunk észrevesznek, és mint a való életben, gyakran eltáncolnak a nyílt ütközetek elől, fedezékbe vonulnak. S ha netán elrejtőznénk a csata hevében, a keresésünkre indulnak, folyamatosan diskurálnak társaikkal. Persze azért minden itt sem tökéletes: néha beragadnak azok a fogaskerekek, az ellen némán ácsorog még akkor is, ha közvetlen mellette szedjük le távolról az ivócimboráját.


A nagy területek átszelésébe gyalogszerrel értelmetlen lenne belefogni, ezért már a játék elején is szert teszünk egy gépfegyverrel felszerelt terepjáróra, de ezen felül szinte bármibe belepattanhatunk, legyen az platós ZIL teherautó, motorcsónak vagy sárkányrepülő. Az irányításuk könnyedén megy, szinte azonnal ráérzünk majd. Az utazások persze nem az unalomról szólnak, hanem tobzódnak az olyan véletlenszerű jelenetekben, ahol ellenséges őrjáratokba botlunk, és néhol pillanatok alatt kialakul egy adrenalinnal teli üldözés.

Egyetlen gombbal máris a géppuska mögött teremhetünk, majd vissza a vezetőülésbe. Nem nagyon leszünk magányosak miközben a nagy terepet bekocsikázzuk, sőt, még a térkép is gyakran a kezünkbe fog kerülni majd. Aktuális helyzetünk éppúgy kivehető, mint az a pont, ahová éppen tartunk, nem lehet eltévedni. Ugyanúgy fel vannak tüntetve az érdekesebb helyszínek is, melyek meglátogatása valamilyen módon segítheti a játékost. Ágyat találva pedig elég óránkon beállítani az ébresztést, máris ugorhatunk pár órát az időben.

A masszív egyjátékos élményen felül nem érheti rossz szó a többjátékos módot sem, ahol a szokásos DM, TDM, CTF meneteken felül létezik egy VIP meccs is, ahol egy célszemélyt kell kimenekítenünk az adott területről, miközben a másik csapat ezt próbálja megakadályozni. Továbbá eszeveszett gyémánt-hajkurászásba is belemehetünk: minden megszerzett drágakő új fegyvereket és fejlesztéseket jelent. Az optikai lemezen helyet kapott egy viszonylag könnyen kezelhető pályaszerkesztő is, aminek segítségével rövid idő alatt bárki, mindenféle előképzettség nélkül összeüthet ütős multi-partikon bevethető, megosztható térképeket.