Érkezőben a nagyméretű iPod Touch

Érkezőben a nagyméretű iPod Touch

2009. január 3. 15:54, Szombat
Több különböző forrás szerint is a szokásosnál nagyobb kijelzővel érkező iPod Touch változaton dolgozik az Apple, amely inkább tablet PC-re hasonlít. A fejlesztés idén készülne el.

A TechCrunch három, egymástól független forrásra hivatkozva ír a cég terveiről, amelyek között a jelek szerint helyett kapott egy tablet PC-re hasonlító eszköz is. Hivatalos megerősítés ugyan még nem érkezett (erre valószínűleg hiába is várnánk), ám egyre többen vélik úgy, hogy van alapja a híreszteléseknek, és az Apple valóban beszáll a mostohagyerekként kezelt szegmensbe.

A szóban forgó készülék gyakorlatilag egy 7, illetve 9 hüvelykes kijelzővel érkező iPod Touch lenne, amely tehát méretben már-már elérné a nettopok esetében megszokottat. Ez már inkább tablet PC lenne, ami sokak szerint egyáltalán nem meglepő, hiszen évek óta keringenek a pletykák a cég ilyetén terveiről. Az egyik forrás állítása szerint ők már ki is próbálhatták a prototípust, ehhez pedig hozzáteszik, hogy az Apple már évek óta dolgozik egy ilyen megoldáson, eddig azonban visszatartotta őket az aggodalom, miszerint a vásárlók nem fogadják majd kedvezően a megoldást.

Mások emlékeztetnek az augusztusban napvilágot látott hírekre, amelyekben egy tavasszal beadott kérelemről olvashattunk, ezzel ugyanis az Apple a nagyobb méretű, érintőképernyővel érkező megoldások szabadalmaztatására törekszik. Akkor ugyan még nem volt egészen világos, hogy pontosan milyen készülékek láthatnak napvilágot a sikeres szabadalmaztatást követően, ám most többen úgy vélik, hogy valójában egy tablet PC-t takarnak ezek a tervek. A korábbi évekhez képest mára annyiban változott a helyzet, hogy az App Store online kínálatában számos olyan alkalmazás megtalálható, amely az érintőképernyőre épít, a portál júliusi indulása óta pedig több mint 300 millió példányban töltötték le az ott megtalálható szoftvereket.

Steve Jobs nemrég tagadta, hogy az Amazon Kindle ellen szeretnék felvenni a versenyt egy hasonló megoldással, ezt viszont sokan úgy magyarázták, hogy valójában pontosan ez a cég terve - idén meglátjuk, mire is készülnek a cégnél.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások