Információszabadság a Fritzl-ügy és Winnenden árnyékában

Az amstetteni rém pere kapcsán tapasztalható médiafelhajtás változtatásokra ösztönzi Claudia Bandion-Ortner osztrák igazságügyi minisztert. A médiát gyakran bírálatok érik, hogy nem kezeli megfelelően a nagy horderejű ügyeket. Így volt ez a winnendeni ámokfutás és Josef Fritzl pere kapcsán is.

Claudia Bandion-Ortner ezért határozta el, hogy mindent elkövet a jövőben a tárgyilagosabb és az áldozatok jogait kevésbé sértő tudósításokért. A miniszter elhatározta, hogy szigorít a jelenlegi osztrák médiatörvényen.

"A nyilvánosságot pont az áldozatok védelmében zártuk ki a tárgyalásról. Érthetően világszerte nagy volt az érdeklődés a per iránt és ezt mi sem tudtuk megakadályozni.
Egyértelművé vált számomra, hogy a jövőben jobban meg kell védenünk az áldozatokat a sajtótól, de az eljárások résztvevőinek is tudomásul kell venniük, hogy védenünk kell az ő személyi jogaikat. Nem történhet meg, hogy az ilyen ügyek bizalmas aktáit újságokban látjuk viszont. Úgy vélem, például a szexuális bűncselekmények áldozatainak éppen elég probléma, hogy a bíróság előtt meg kell jelenniük, nem vágynak még a sajtóhírnévre is" - jelentette ki Claudia Bandion-Ortner.

A politikus elképzelése szerint komolyan büntetnék azokat, akik megsértik a törvényeket, vagy az áldozatok és a tettesek személyiségi jogait. Ezzel párhuzamosan viszont védeni kell a sajtószabadságot. Az osztrák gyakorlatot bírálta ugyanakkor Hendrik Zörner, a Német Újságíró Szövetség (DJV) szóvivője, aki elismerte, hogy gyakran nagyon nehéz különbséget tenni, hogy valami még beletartozik az információszabadságba vagy már sérti mondjuk az áldozatok jogait. A szakember ugyanakkor úgy gondolta, hogy pont a rendkívül súlyos esetekben az áldozatok jogainak kell a legfontosabbnak lenni.

"Még nem ismerjük a miniszter konkrét elképzeléseit, de ha egy politikus szigorítana akar a médiatörvényen, akkor arra oda kell figyelniük az újságíróknak. Különbséget kellene ugyanakkor tenni a riporterek és a paparazzik között" - mondta Zörner. A médiát, és különösen az internetes híroldalakat, komoly kritikák érték, amiért számos esetben megkérdőjelezhető módon hoztak nyilvánosságra vagy kerestek információkat.

A winnendeni ámokfutás közben és után a Twitteren percenként 50 rövid üzenetet regisztráltak. A CNN, az Al Jazeera és más médiák megpróbáltak a szemtanúk nyomára bukkanni. Egy dán televíziós mobjerg néven regisztrálta magát és arra kérte a helyi Twitter-bloggereket, hogy jelentkezzenek. Jellemző, hogy a Tontaube álnéven az eseményekről tudósító Natali Haug később teljesen kimerült és elege lett az állandó megkeresésekből. "Kedves sajtó, én sem tudok semmit az őrültről" - írta az utolsó bejegyzésében.

A lány csak a barátait, ismerőseit akarta megóvni az ámokfutótól és nem vágyott rivaldafényre. Mindenesetre ez a két ügy is jól megmutatta, hogy nehéz megtalálni a határt ezen a vékony mezsgyén. Egyrészről a tudósítóktól minél több információt követel nemcsak a média, de az olvasók is, másrészt van egy pont, amit már valóban nem illene átlépni.

De az internet korában, ahol bárkiből riporter válhat, csak kevesen tudnak ellenállni a kísértésnek, hiszen túl vonzó lehetőség, hogy pont az ő tudósításukat mutatja be a CNN vagy a BBC. Közben pedig az áldozatok vére még lehet, hogy fel sem száradt.