Warhammer 40 000: Dawn of War 2

Kiadó: THQ
Fejlesztő: Relic
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Windows XP SP2 vagy Windows Vista SP1, P4 3,2 GHz (egymagos) vagy bármilyen Dual Core processzor, 1 GB RAM (XP), 1,5 GB RAM (Vista), 128MB videokártya (Shader Model 3) - Nvidia GeForce 6600 GT / ATI X1600 vagy ezzel hasonló tudású, 5,5 GB szabad hely
Ajánlott: Windows XP SP2 vagy Windows Vista SP1, AMD Athlon 64×2 4400+ vagy bármilyen Intel Core 2 Duo, 2 GB RAM (XP és Vista), 256MB videokártya (Shader Model 3) - Nvidia GeForce 7800 GT / ATI X1900 vagy ezzel hasonló tudású, 5,5 GB szabad hely
Hasonló játékok: Warhammer 40 000-sorozat
Kategória: fantasy RTS

A folytatások korszakában csak akkor tud életképes maradni egy-egy franchise, ha képes megújulni, és ezt a reneszánszt olyan irányban lépi meg, mely minden téren kielégíti a játékosok éppen aktuális igényeit. A Relic nem tétlenkedett, és a Warhammer 40 000: Dawn of War 2 esetében több fronton is szakított az első rész által bebetonozott alapokkal. A manapság már megszokottnak számító stíluskeveredésen felül új, taktikai elemekkel, "hősrendszerrel" és csapatalapú küldetésekkel rakta tele produktumát, mely a klasszikus RTS-rajongók számára tán csalódás, az újra fogékonyak, esetleg az adott játékstílus kedvelőinek azonban maga a paradicsom lehet, ami meglepő módon kizárólag asztali rendszerekre látta meg a napvilágot.

Talán pont ez lehet az oka, hogy kevésbé lett történetorientált a folytatás, mely kicsit megnehezíti a játékos dolgát. Gyakorlatilag képtelenség beleélnünk magunkat a sztoriba, mely lényegében nincs is, a történések egymásra hányva követik egymást. Ámbár a játék utolsó felvonásában összeáll a kép, kapunk némi magyarázatot, de az egyszeri játékosnak mégis hiányérzete támad, hisz nem kapunk egy olyan űroperát, mint anno a StarCraft esetében. Így a Dawn of War sosem fog olyan kultikus magasságokba emelkedni, mint a Blizzard mai napig hatalmas népszerűségnek örvendő alkotása.


A játék kezdetén a Blood Ravens klán tagjaként, az Armageddon cirkálóval ereszkedünk alá a különböző bolygókra, ahol az univerzum ismert frakcióit, esetünkben az orkokat, a tiranidákat és az eldákat kell leradíroznunk a galaxis térképéről. Az űrgárdisták épp egy Caldaris nevezetű bolygón végeznek rendfenntartói tevékenységet, amikor hirtelen bonyolódni kezd a helyzet. Állandóan visszatérő ellenségeink, az orkok meglepő taktikai lépésekre szánják el magukat, a helyszínen lévő erők pedig képtelenek útját állni a hordának. Ez pedig olyan összeesküvés-elméletnek szül táptalajt, miszerint az eldák az orkokkal együtt, planétáról-planétára haladva akarják eltörölni az emberiséget.


És ekkor jön az újabb csattanó! A semmiből visszatér a galaxis sáskájaként ismert Tiranida faj, akik egy meglepetéscsapással adják az űrgárdisták tudtára, hogy bizony, van miért félniük. Ekkor lép színre a Blood Ravens rendház két ismert élharcosa, Force Commander - ezek vagyunk mi - és Tarkus, a régi kolléga. A játék itt adja kezünkbe az irányítást, amit a korábbi részekből ismerős küldetéstérkép megjelenésével ad tudtunkra a rendszer. Ennek lényege, hogy szabadon megválaszthatjuk, hogy mely bolygó felszínén szeretnénk letenni egységeinket. Ez egyben azt is előirányozza, hogy a fő küldetés mellett lehetőségünk lesz rengeteg mellékszál teljesítésére is, azonban a Relic lustaságból, vagy időhiány miatt túlságosan ismétlődőre, unalmasra és egyhangúra kreálta ezeket a részeket, melyek kimerülnek a "támadd meg ezt, védd meg azt" feladatok teljesítéséből.

Ellenben komoly újítást véltünk felfedezni a játékmechanikában, ami szakított a stílus névjegyének számító bázisépítés és nyersanyag-gyűjtögetés módszerével. Helyette állandó létszámú, összesen négyszakasznyi csapat áll rendelkezésünkre, akiknek az élén úgynevezett hősök állnak, akik mondanom se kell, számos speciális képességekkel bírnak. Ezenkívül kapunk két tartalékcsapatot, akikkel pótolhatjuk veszteségeinket. Feladatunk tehát nem más, mint az egyes térképeken taktikusan, vagy rámenősen, azaz helyzettől függően végigkommandírozni és tapasztalati pontokat, valamint spéci eszközöket gyűjteni.


Az általunk irányított Force Commander például egy hatalmas rohammal képes elsöpörni ellenfeleit az útból, míg hű társunk, Tarkus gránátokat hajigál, Cyrus pedig a lopakodás és a szabotázsakciók mestere. Ezen képességeket és a szakaszainkban rejlő potenciált felhasználva azonban mindenféle komolyabb kihívás nélkül átgázolhatunk az ellenségen kezdő és közepes fokozaton is, így ezen a téren csúnyán mellélőtt a Relic. A legnehezebb nehézségi szinten ugyan már komolyabb fejtörést okoz a mesterséges intelligencia, de a környezet megfelelő kihasználásával, annak taktikai elemként való alkalmazásával könnyen kiismerhető az ellenség, így némi gyakorlást követően már ez sem jelenthet kihívást számunkra. Sajnos katonáink taktikai repertoárja sem emel a színvonalon, hiszen ezek kimerülnek a fedező tűzben, a fedezékbe vonuláson és az épületek elfoglalásában.