Warhammer 40 000: Dawn of War 2

A küldetések végén az RPG-játékokból ismert főellenfelek okozhatnak esetleg némi fejfájást, de ennek teljesítése is kimerül a "lődd, míg bírja" elvben. Semmiféle taktikázásra nem kényszerít a játék, így miután rengeteg hasznos tárgyat és felszerelést szedhetünk fel az adott küldetések során - megint csak szerepjátékokból átemelt elem -, melyeket a küldetések között aggathatunk rá hőseinkre, lényegében egy idő után elég, ha beküldjük őket a húsdarálóba, biztosak lehetünk benne, hogy könnyűszerrel végeznek mindenkivel.

Ezenkívül tapasztalati pontokat, XP-ket gyűjtögethetnek katonáink, amiket a szerepjátékokból ismert módon, összesen négy kategóriában oszthatunk szét közöttük. Az első az életerőnket és regenerációnkat javítja, a második a távolsági fegyverekkel kiosztott sebzést, a harmadik a közelharci sebzést, míg a negyedik az energiát, és energiaregenerációt. Utóbbi lényegében a jól ismert manát képviseli. Ezzel egy időben számos speciális képességet nyithatunk meg, így főhőseink közül például Tarkus végtelen mennyiségű gránátot szórhat ellenfeleire. Az így kapott egyveleg végül is kellemes összhatást kelt a játékosban, de a túl sok önismétlődő elem azért rányomja a bélyegét a végső pontszámokra.


Azért akadnak egyedileg kivitelezett elemek is a játékban. A grafika például egy az egyben csillagos ötösre vizsgázott. A Company of Heroes alatt használt Essence 2.0 továbbfejlesztett motorja dübörög a Dawn of War folytatása alatt, ami egy hihetetlenül látványos látványvilággal és küllemmel vértezi fel a játékot. A tereptárgyakkal sokkal gazdagabban szórta meg a Relic a második részt, részletesebb, életszerűbb és nem utolsó sorban interaktívabb, mint amit eddig a legtöbb RTS-ben láthattunk. A természetes és mesterséges fedezék fokozatosan lemorzsolódik, a falak fázisonként omladoznak, ahogy a megszállható épületek is. A korhű effektek mellett élethűbb fizika és részletesebb textúrákat vonultat fel a program.

A stílusok keverésével izgalmassá tett egyjátékos kampány összességében hosszantartó élményt még így sem nyújt. Az igazi fanatikusok persze a fejlődési rendszernek köszönhetően akár többször is végigrághatják magukat az unalomba fulladó küldetéseken, ám a többjátékos mód kicsit több érdekességet rejt már magában. Először is, a szóló móddal ellentétben itt nem egy frakciót, hanem azonnal négyet hajthatunk irányításunk alá. Az űrgárdisták mellé megkapjuk az orkokat, az eldákat és a játék történetében először állhatunk a tiranida sereg élére.

Mind a négy faj három-három hőssel az élén indul csatába, és bár itt már megjelennek az erőforrások, az elfoglalható pontok, az azonnal fejleszthető és felszerelhető egységek, valamint egy bázisépülettel is gazdagodunk, továbbá némely egységek épületek felhúzására is alkalmasak, mégis, összességében itt is a daráláson, az állandó akción van a hangsúly. A stílus kedvelői valószínűleg tobzódni fognak örömükben, hiszen a gyors, pörgős és látványos játékmenet a kevés egységszám révén átlátható csatákat tesz lehetővé, ellenben a klasszikus nyersanyag-bányászós, épületfelhúzós játékmenet a háttérbe szorul.


Ami negatívumként felsorolható a többjátékos mód esetében, az az alacsony pályaszám. A fejlesztők mindössze három 1 vs. 1 és négy 3 vs. 3 csatározásokra kihegyezett térképet dobtak össze a második részhez, azonban mindegyik egytől-egyig profi munka, kiegyensúlyozott, okos felépítéssel, rombolható tereptárgyakkal, rengeteg taktikai lehetőséggel.

Említésre méltó, és profi munkát takar a játék hangjainak kivitelezése. A hangeffektusok büntetnek, a narrátor hangja egy az egyben beleillik ebbe a sötét, komor, háború sújtotta univerzumba, az egységeknek, lényeknek és még a fegyvereknek is tökéletesen eltalált hangokat komponáltak a fejlesztők. A szinkronszínészek teljes odaadással és nagy beleéléssel olvassák fel szövegeiket, ezen a ponton valóban fantasztikusat alkotott a Relic hangokért felelős csapata.

A fejlesztők szakítottak az RTS stílus jól bejáratott kliséivel, cserébe kapunk egy három különböző játékstílusból táplálkozó produktumot, mely mindegyikből ad egy kicsit, mégis megfelelően lavírozik ezeken a határvonalakon. Az újítások nagyon jól működnek, bár, mint mondottam, az önismétlés kicsit rányomja a bélyegét az egész játékra. Emiatt kicsit keserű a szánk íze, de összességében egy jól összerakott, nagyon szép és hangulatos folytatást tett le az asztalra a Relic legénysége.