Nincs szükség a vezetéknélküli HD-szabványokra?

Nincs szükség a vezetéknélküli HD-szabványokra?

2009. április 30. 16:24, Csütörtök
A nagy felbontású tartalmakat vezetéknélküli technológiával továbbító szabványok harca még el sem kezdődött, egyesek úgy vélik, hogy erre nincs is szükség, mivel már megvan az erre alkalmas platform.

Az In-Stat most közzétett elemzésében kiemeli, hogy a vezetéknélküli szabványok szegmensében az elkövetkező két-három évben nem igazán lesz szükség a most kibontakozóban lévő új platformokra, mivel itt már most is ismerünk egy olyan versenyzőt, amely kellően erős vásárlói bázisra támaszkodhat, ezzel egy időben pedig a technikai követelményeknek is megfelel.

Ez a szabvány nem más, mint a széles körben használt 802.11n Wi-Fi technológia, amely már végleges formájának elnyerése előtt megjelent a noteszgépekben és egyéb hordozható eszközökben. A piackutató cég most azt hangsúlyozza, hogy ez a platform 100 Mbps feletti adatátviteli sebességet nyújt, visszafelé kompatibilis, esetében pedig egyáltalán nem kell attól tartani, hogy nem lesz meg a szükséges vásárlói kereslet, hiszen már most kellően erős bázisra építhet. Kérdés tehát, hogy miért van szükség az új szabványokra, amelyeken eltérő vállalati csoportok dolgoznak.

Az új jövevények között három fontos riválist említenek meg, ezek sorrendben a Wireless Home Digital Interface (WHDI), a WirelessHD (WiHD), valamint az Ultrawideband (UWB). Mindegyikük a sebességre és a kellemes fogyasztási mutatókra koncentrál, a gond azonban, hogy még nagyon újnak és drágának számítanak, így nem túl valószínű, hogy gyorsan elterjednek majd. Ráadásul azt sem várhatjuk, hogy a gyártók elöntik a piacot a vezetéknélküli HD-adapterrel szerelt televíziókkal és hordozható kütyükkel, hiszen még 2013-ban is csak 24 millió ilyen TV-t szállítanak majd le az előrejelzések szerint.

A 802.11n egyetlen hátránya a viszonylag magas költség, ez ugyanis a megfelelő kodek technológia meglétét igényli mindkét oldalon a HD-tartalmak esetében, míg a WHDI és a WHD nem kényszeríti erre a gyártókat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások